Az IMF nem fogadná el a hétszázalékos hiányt
Az IMF budapesti állandó irodájának vezetője a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor közölte: az IMF kapcsolatot tart a Fidesszel a számítási módokról és nyitott tárgyalni az új kormánnyal a tavaszi választások után, ha az ezt akarná. – Fontos megérteni, hogy milyen számokról és definíciókról beszélünk, a kormány által vállalt 3,8 százalékos deficitet nem szabadna összevetni a hét százalékkal – mondta Irina Ivascsenko. A Fidesz számításai cash-flow alapúak, míg a kormány államháztartási hiánycélját az uniós számítási mód alapján készítették – tette hozzá.
Irina Ivascsenko szerint azonban, ha a deficitet az IMF meghatározása szerint kalkulálják, akkor a hét százalék egyértelműen nem tolerálható, mert aláásná a költségvetés fenntarthatóságát és a piaci bizalmat. Az irodavezető korábban a Finan cial Timesnak kijelentette: „nyilvánosan üzenjük az ellenzéknek, hogy óvatosnak kell lenni a deficit meghatározásával, de nem elfogadható olyan gazdaságpolitika, amely a hiány megduplázódásához vezet, mivel ez veszélyeztetné a költségvetés fenntarthatóságát”. A nagy londoni elemző- és befektetési házak ugyanakkor kormányváltás esetén sem számolnak azzal, hogy Magyarország jelentősen letérne a jelenlegi költségvetési konszolidációs pályáról.