Az eszmei nyugdíjszámla sem csodafegyver
Nyugdíjrendszerünk az 1997-es törvény szerint arányossá teszi a járulékokat és a járadékokat 2013-tól, de nyitva hagyja a járulékok és a járadékok közti kapcsolat mértékét, helyet hagyva a korosztályok közti újraelosztásnak. Ezt a lazaságot korlátozná az eszmei számlarendszer, amely minden nyugdíjba vonuló számára kiszámítja az életpálya során a járulékok felkamatolásából adódó eszmei nyugdíjszámla végösszegét, és azt elosztja a mindenkor várható hátralévő élettartammal (illetve annak a kamatolással korrigált értékével). A szóban forgó rendszer elvben ugyanolyan felosztó-kirovó rendszer mint a jelenlegi: a mindenkori dolgozók által befizetett járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját. A különbség a felosztás módjában van: a jelenlegi rendszer és 2013-as javított változata megengedi az egymást követő korosztályok váltakozó terhelését, az eszmei számla ezt korlátozza.
Külön vonzereje az eszmei számlarendszernek, hogy ösztönzi a továbbdolgozást: minden többlet évi szolgálat a befizetéssel arányosan növeli a nyugdíjszámlát és statisztikai törvényszerűségek szerint csökkenti a várható hátralévő élettartamot.
Emiatt a tb-nek nem okozna különös gondot, hogy az egyes dolgozók mikor mennek nyugdíjba, mindenki a pénzénél marad. (Ez azonban csak durva közelítéssel igaz, mert a később nyugdíjba vonulóknak statisztikailag sokkal hosszabb a várható hátralévő élettartamuk, mint a korábban nyugdíjba vonulóknak!) Csupán arra kell vigyázni, nehogy olyan hamar menjen nyugdíjba a „lustábbja”, hogy kegyelemkenyérre szoruljon. Itt kell megjegyezni, hogy a 70 éves nyugdíjazási kor csak azokra lenne érvényes, akik még tudnak dolgozni és nem gyűjtöttek össze annyi pénzt a nyugdíjszámlájukon, amennyi legalább a minimális nyugdíj kifizetéséhez elegendő.
Az eszmei nyugdíjszámla eszmei kamatlábbal kamatoztatja a járulékokat, de ennek a kamatlábnak a megválasztása nem egyértelmű. A svéd rendszer működését az teszi viszonylag simává, hogy többéves nyugdíjkiadásnak megfelelő tartaléktőkéje van (furcsa módon ez nem eszmei, hanem valódi tőke). A keletkező nyugdíjígéreteket és a már megállapított nyugdíjakat a hosszú távra tervezett bevételek és kiadások hányadosának alakulásától függően indexálja: ha a hányados 1 alá csökken, akkor az indexálás mértéke is csökken; ha a hányados 1 fölé nő, akkor az indexálás is nő. Figyelem: egy ilyen rendszerben a nyugdíj reálértéke csökkenhet, hasonlóan a Magyarországon idén megszüntetett svájci indexálással, és ellentétben az érvénybe lépett árindexálással.
A svéd rendszer kétségtelen további előnye, hogy közeli rokonságban van a hazánkban 1998-ban bevezetett (kötelező) magánnyugdíjrendszerrel. Mindkét rendszerben a kezdőnyugdíj értéke a felhalmozott számlaértéktől függ. Csak az a különbség közöttük, hogy a magánnyugdíjrendszerben piaci kamatlábak érvényesülnek, míg az eszmei rendszerben az eszmei kamatláb hat.
Természetesen az eszmei számlarendszerben is megmarad a szolidaritás. Ha valakinek olyan kevés összeg halmozódik fel a számláján, hogy abból nem tudna tisztességesen megélni, akkor az állam a hóna alá nyúl, és ilyen-olyan módon kiegészíti a nyugdíját. Például a svéd nyugdíjasok 43 százaléka kap több-kevesebb kiegészítést.
Évtizedeket átfogó új rendszer bevezetésekor okosan kell megválasztani az átmeneti szabályokat. Ha túl gyors az átmenet, akkor időlegesen hatalmas igazságtalanságok keletkeznek a régi és az új rendszer tagjai között. Ha viszont túl lassú az átmenet, akkor a jobb rendszer fölénye csak lassan érvényesül, esetleg az idő elsodorja magát a rendszert.
Svédországban évek óta sikerrel használják ezt a rendszert, és azóta más európai országok (Lengyelország, Lettország és Olaszország) is átvették, inkább kevesebb, mint több sikerrel. További országok (Németország, Franciaország) azonban az ún. pontrendszert finomítják, jó vagy rossz eredményekkel. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a válság még a svéd nyugdíjrendszert is próbára tette, éppen a tartaléktőke hatalmas ideiglenes értékvesztése miatt. Idén például 4,6 százalékkal kellett volna csökkenteni a nyugdíjak nominális értékét, de ezt a csökkenést a parlamenti pártok egyetértésben több évre elosztották.
Kétségtelen, hogy Magyarországra is ráférne egy feszes tb-nyugdíjrendszer, ahol a politikusok nem osztogathatnának, vagy ígérhetnének felelőtlenül 13. és 14. havi nyugdíjat 12 havi járulékból, csökkenő járulékkulcs alapján. De nem biztos, hogy az eszmei nyugdíjszámla bevezetése – vagyis a 2013-as rendszer szemétbe dobása – a legjobb megoldás. De semmiképpen sem egy hetilap hasábjain kellene meghirdetni, félrevezető körítésben, a választási kampány keretében.
Sokkal fontosabb lenne, hogy a kormányalakításra esélyes fideszes politikusok hagyják abba a felelőtlen ígérgetéseket az „összes megszorítás” eltörléséről. Legalább ne állítsák azt, hogy az eszmei nyugdíjszámlára való áttéréssel megtakarítható a jelenlegi nyugdíjrendszer 500 milliárdos hiánya, hiszen abból mintegy 350 milliárd a magánnyugdíjra való részleges áttérés költsége. Ezen a tételen pedig egy csipetnyit sem változtat a „svéd csavar” bevezetése! Támogassák a magánnyugdíjrendszer értelmes átalakítását szolgáló törvényt!
Hogyan higgyük el nekik, hogy automatizált nyugdíjrendszert akarnak bevezetni, amikor még tavaly ősszel is név szerinti szavazást kértek a parlamentben a 13. havi nyugdíj megszüntetése ellen? Csak nem a 12 havi nyugdíjat osztanák el 13 részre?
A szerző matematikus-közgazdász, a nyugdíjügyek szakértője
