Gyanúsan olcsó sítúra

Közérdekű bejelentést tesz a hatóságoknál a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) a www.suli.si internetes oldalon síutakat szervező társaság ellen, mert engedély nélkül szervez utasokat külföldi túráira.

Egy felháborodott diák, akit szülei nem akartak elengedni sítúrára és egy gyanakvó anya panasza nyomán kezdett vizsgálódni a www.suli.si oldalon hirdetett utak ügyében a FOME.

Mint Ottlakán Johanna, az egyesület budapesti irodájának jogásza lapunknak elmondta: már azt gyanúsnak találták, hogyan működhet gazdaságosan, megbízhatóan egy olyan cég, amely 50 ezer forintért kínál tíznapos franciaországi síutakat utazással, szállással, pályabérlettel, kirándulásokkal.

Az elsősorban diákokat célzó hirdetésekre jelentkezőkkel kötött, utazási szerződésnek tűnő iratokon szereplő társaságról kiderült, hogy az, vagyis a „Ski International” nem szerepel az utazási irodákat engedélyező Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában, és nem található a hazai cégjegyzékben sem. Az engedély nélkül folytatott utazásszervezéshez ráadásul egy olyan szerződésminta társul, amelyben az előírtnál hátrányosabb feltételeket vállal az aláíró. A síutakat hirdető oldalon egyébként nem található meg a szervezők neve, címe és a nyilvántartási száma sem, mindössze egy mobiltelefonszám és egy e-mail cím, ami eleve gyanús. Mivel a „Ski International” Magyarországon nem létező cég, ezért nincs vagyoni biztosítéka az esetleges káresetekre, így a pórul járt utasok hazaszállítására sincs fedezete a vállalkozásnak.

A szlovén domainnevet (suli.si) a Travelex Corporation bírtokolja. Ugyanez a társaság a travelex.hu domain működtetője, amely név alatt a travelex.hu oldal is található, ennek tulajdonosa az MKEH által az utazási irodák nyilvántartásából korábban törölt X-Press Solutions Utazási Iroda Kft. A cég által jogosulatlanul szervezett bulgá riai utak ügye a nyáron kapott nagyobb figyelmet.

A tulajdonosi kör korábban a Polaris Egyesület égisze alatt szervezett jogosulatlanul síutakat – tájékoztatott az egyesület, amely közérdekű bejelentést tesz a hatóságoknak, és azt fontolgatja, hogy csalás gyanúja miatt az ügyészséghez és az adóhatósághoz fordul a suli.si oldallal kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.