Elkapkodott EMFESZ-eladás

Tegnap a Fővárosi Bíróság első fokon új eljárásra utasította a Magyar Energia Hivatalt (MEH) az EMFESZ áprilisi tulajdonosváltása kapcsán. Emlékezetes: a hatóság – annak azóta távozott, majd kitüntetett elnöke, Horváth J. Ferenc – néhány óra alatt pecsétet ütött arra, hogy a gázkereskedő társaság egy ismeretlen svájci cég tulajdonába kerüljön. A MEH azután is tartotta ehhez magát, hogy néhány nappal később az addigi tulajdonos, a ciprusi Mabofi – amely mögött az ukrán Dmitrij Firtas áll – közölte: az ügyletről nem tudott, azzal nem ért egyet, és azt Góczi István EMFESZ-ügyvezető egy többéves, tulajdonosi felhatalmazásnak is értelmezhető papír segítségével az ő nevükben adta el a helyettese által képviselt, máig titkos hátterű svájci Ros-Gas-nak. A cégbíróság ennek figyelembevételével jegyezte be az adásvételt. Az azóta született számtalan, Gócziéknak kedvező bírósági ítélet egy része is arra alapoz, hogy a MEH bizonyára körültekintően járt el. Úgy tudjuk, ugyanakkor a mostani per során kiderült, a MEH-nek az engedély kiadásához nem is volt szüksége Góczi tulajdonosi meghatalmazására, mert azt csak később csatolták.

A MEH ugyan tegnap nem kívánta kommentálni az ítéletet, értesülésünk szerint a gyors döntést a példaszerűen összeállított kérelemmel indokolták. A MEH júniusban kiadott, „tényszerűségre” törekvő közleménye az adásvételt „az EMFESZ fogyasztóinak biztonságos földgázellátása irányába tett pozitív lépésnek” értékelte. Pedig már az elérhető MEH-iratokban is mutatkozik némi zavar: az eredeti engedély előírta a RosGasnak, hogy 45 napon belül tárja fel „tulajdonosi szerkezetét”. Horváth J. Ferenc ezt akkor lapunknak úgy magyarázta, hogy a Ros-Gas megnevezte nekik közvetlen tulajdonosát – mely más források szerint egy Seychelleszigeteki off shore cég –, de ennél többet akarnak tudni róla. Júniusban aztán a hivatal a „bemutató” elmaradása okán megbírságolta a RosGast, és újabb határidőt szabott. Az ezután történtek nem ismertek: a hivatal szakemberei csak annyit mondanak, „mivel nem szabtak ki újabb bírságot, a RosGas bizonyára feltárta tulajdonosi szerkezetét”. Az EMFESZ – főleg a versenytársától, az E.ON-tól vett gáz segítségével – azóta is ellátja fogyasztóit, háttere ugyanakkor bizonytalan. A cég tegnap közzétette: az ítélet nem befolyásolja működését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.