Az év végre meglehet a horvát–magyar gázkapcsolat

Ez év végére megvalósulhat a magyar és a horvát gázvezetékrendszerek összekapcsolása, amely már jövőre megkezdheti próbaüzemét – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök Zágrábban, ahol Jadranka Kosorral, horvát kollégájával tárgyalt. A magyar oldalon 100 millió eurós beruházással megvalósuló kapcsolat kapacitása évi 6,5 milliárd köbméter lesz.

– Ez a közös projekt nagybancsökkenti a két ország energiaellátásának kockázatát, annál is inkább, mert az egy évvel ezelőtti orosz–ukrán gázvita káros hatásait Budapest és Zágráb egyaránt megérezte – jelentette ki a horvát miniszterelnök nő.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Bajnai Gordon elmondta: Magyarország elkötelezett befektető Horvátországban (a negyedik legnagyobb), így mind a magyar fél, mind pedig a Mol–INA stratégiai jelentőségűnek tekinti a horvátországi jelenlétet. A magyar miniszterelnök rámutatott, hogy hazai belpolitikában nemzeti konszenzus övezi a horvátországi gazdasági szerepvállalásunkat.

Ez azért is fontos hazánk számára, mert a déli szomszédunk küszöbönálló uniós csatlakozása után sokkal rövidebb idő alatt sokkal több brüsszeli szubvenciót kaphat, mint annak idején Magyarország. Mivel a magyar vállalkozások nagybefektetők az országban, elemi érdekünk, hogy Zágráb minél többet tudjon lehívni a támogatásokból. Ennek érdekében Magyarország minden szakmai segítséget megad a horvát félnek, akik az év végére lezárhatják a csatlakozási tárgyalásaikat. Bajnai Gordon elmondta: számunkra nagy büszkeség lenne, ha Horvátország a csatlakozási szerződését az Európai Unióval a magyar elnökség ideje alatt aláírhatná. A magyar miniszterelnök a horvát fővárosból tegnap már tovább is utazott Bécsbe, ahol az Euromoney konferencián tart előadást.

Úton Horvátországba. Bajnai Gordon kormányfő és Szollár Domokos szóvivő
Úton Horvátországba. Bajnai Gordon kormányfő és Szollár Domokos szóvivő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.