Sokigenes évben bíznak az esküvőpiacon

Néhány éve kisebbségbe kerültek a házasok Magyarországon. A házasodási kedv olyan alacsony, amilyenre csak az első világháború idején volt példa. Az esküvői piacon érdekeltek a tavalyi mélypontnál idén jobb évre számítanak.

A későn, vagy meg sem kötött házasságok, az egyre népszerűbb élettársi kapcsolat, és a válások növekvő aránya vezetett ahhoz, hogy 2008-ban évszázados mélypontra süllyedt a házasságkötések száma. A lejtmenet nem állt meg: a tavalyi gyorsjelentések ismeretében elmondható, hogy 2009-ben még kevesebben házasodtak össze. Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főtanácsadó demográfusa elmondta: az elmúlt bő negyedszázadban 23 évről 27-re nőtt az első házasságukat kötő hölgyek átlagéletkora, ami egyben azt is jelenti, hogy az első gyereket korábban szülik a nők, mint ahogy férjhez mennek. A statisztika mögött az áll, hogy megtöbbszöröződött az élettársi viszonyban élők száma, miközben házasodni egyre kevesebben szoktak, és csökken az újraházasodók száma is.

A hét végén a kongresszusi központban lezajlott tizenhetedik Esküvő kiállításon tapasztalt élénk nyüzsgés ugyanakkor mást tükröz. Nemes Ildikó, az esemény szervezője azt mondja, partnereik bizakodóak, máris több lekötött rendezvényük van, mint tavaly ilyenkor. Mivel látogatókból sem volt hiány, ez tovább erősíti az általános piaci optimizmust, miszerint az idén több lesz az esküvő, mint tavaly volt. A százhetven kiállítóval megrendezett szezonnyitó vásárt két hét múlva egy újabb fővárosi esküvői seregszemle követi a Sportarénában. Ömböly Nóra, a január végi vásárt szervező cég munkatársa is megerősíti, hogy az esküvői piac idei évét a legtöbb érdekelt optimistán ítéli meg, noha a házasodni készülők takarékoskodási szándékát szinte mindanynyian érzékelik.

A magyar menyasszonyok 80 százaléka nem saját, hanem kölcsönzött ruhában mondja ki az igent, Nyugat-Európában viszont a 80 százalékuk megveszi a ruhakölteményét. A zsugorodó násznép azonban európai jelenség, a – már nem is olyan – fiatalok általában csak a legszűkebb családot, és a baráti kör krémjét látják vendégül. A csökkenő vendégszám oka, hogy az esküvő költségvetésének legnagyobb részét a vendéglői számla adja. A jegyesek emiatt nem az anyakönyvvezetőnél, hanem a kiszemelt étteremben kezdik a szervezőutat, mert minden mást az ottani keretekhez és lehetőségekhez kell igazítaniuk. Egy színvonalas, de nem luxusszintű budapesti étteremben ma már személyenként 15–18 ezer forint alatt nem nagyon lehet megúszni a vacsorát és az egyéni megállapodás szerinti, csak részben korlátozott italfogyasztást. A sokéves lakodalmas tapasztalatokkal rendelkező óbudai Rozmaring kertvendéglő tulajdonosa, Szabó Lajos nem titkolja, hogy az árérzékeny piacon versenytársaiknál körülbelül 30 százalékkal olcsóbban tudnak még mindig jól teljesíteni. A tavalyi mélypontot ők is érezték, és Szabó Lajos attól tart, hogy idén sem jön el az igazi fellendülés.

Az egyre fogyatkozó magyar esküvői piac állapotát híven jelezhetné az a Biatorbágyra tervezett beruházás, amit a régió legnagyobb esküvőpalotájaként harangoztak be pár éve. A nagyszabású projekt, a Just Married Center azonban nem jutott túl az alapkőletételen, ami csak részben köszönhető a gazdasági válságnak, az esküvői szakmát belülről jól ismerők szerint a műfaj egyszerűen nem bír el egy drága plázát. A vásárok azonban tovább virágoznak, az utóbbi 4-5 évben egymás után jelentkeznek a vidéki nagyvárosokban is.

A menyasszonyok többsége kölcsönzött ruhában megy férjhez
A menyasszonyok többsége kölcsönzött ruhában megy férjhez
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.