Szárnyaszegett légi közlekedés

Nem csak a válság sújtja a világ légi közlekedését. A terrorpánik, a cudar időjárás és olykor az emberi hibák további veszteségeket okoznak a légitársaságoknak, az utasok pedig csak a cégek jóindulatában bízhatnak.

Kalandos hetet és óriási veszteséget tudhat maga mögött az európai és a transzatlanti légi közlekedés: nem elég a terrorfenyegetettség, a múlt héten Európa több reptere is bedugult a havazás miatt. A londoni Gatwick repülőtéren például csütörtökön több mint 400 járatot töröltek, hétvégén Frankfurtban csaknem 300-at, vasárnap délelőtt le kellett zárni a genfi légikikötőt, a londoni Heathrow-n pedig még napokig tart a káosz, még a mai járatok közül is rengeteget töröltek.

A genfi repülőtéren rekedt utasok. A légitársaságok nem mindenkit tudnak szállodában elhelyezni
A genfi repülőtéren rekedt utasok. A légitársaságok nem mindenkit tudnak szállodában elhelyezni

Pénteken itthon is állt a bál, mert Ferihegyen egy utas megpróbálta megkerülni a biztonsági ellenőrzést, s mivel a sornál szolgálatot teljesítő rendőrnek nem sikerült megakadályoznia, hogy bejusson a tranzit területére, az egész 2A terminált ki kellett üríteni. Volt olyan repülő, amely már az indulásra várt, amikor kiürítették, hogy újra ellenőrizzék az utasokat.

Az ehhez hasonló esetek nemcsak az utasnak jelentenek kényelmetlenséget, de a légitársaságoknak is óriási pluszköltségeket okoznak, amelyet az esetek döntő részében kénytelenek veszteségként elkönyvelni, elvégre a biztonsági kockázatot jelentő eseteknél nincs kire továbbhárítani a költségeket. A tegnapi eset különösebben látványos fennakadást nem okozott, a gépek késése többnyire a behozható fél órán belül maradt, csak néhány járat szenvedett kétórás vagy annál hosszabb késedelmet.

Csakhogy ezek éppen Párizsba, Zürichbe tartottak: ezen városokba délelőtt nagy arányban utaznak az átszállók, akik egy másik városba vagy kontinensre tartanak. Ők „okozzák” a veszteséget. A légitársaság – ha már az indulási reptéren látja, hogy az eredetileg tervezett csatlakozást nem éri el az utas – az egész útvonalat újratervezheti, hogy az illető elérje az úti célját, s ilyenkor rendre más légitársaság járatain keresnek helyet az utasnak. Ez azonban nagyon drága megoldás, mert a légitársaságok közötti belső elszámolás köszönő viszonyban sincs az átlagos jegyárakkal.

Az eredeti tarifa ötszörösét is kifizetheti egy cég annak a versenytársának, amelyik elviszi a bajba került kuncsaftját. Ha az átszállóhelyen derül ki, hogy az utas lekéste a csatlakozást, s aznap már nincs másik járat, akkor a légitársaság kénytelen szállodát fizetni az utasnak. – Az előbb említett árelszámolás miatt a légitársaságok sokszor inkább „szállodáztatják az utast”, annak érdekében, hogy a saját hálózatukon tartsák. Így minimalizálják a veszteségeket – meséli lapunknak egy magát megnevezni nem kívánó légitársasági alkalmazott.

Ha egy olyan nagy átszállóreptéren üt be az időjárási krach, mint mondjuk London vagy Amszterdam, akkor rendre azok a légitársaságok járnak rosszul, akik azon a légikikötőn üzemeltetnek bázist, vagy egy onnan járatot indító partnerük gépére hordják át az utasokat. Így a mostani helyzet a British Airwaysnek jelentette a legnagyobb problémát.

Azt a cég nem tudta megmondani, hány utasukat érintette a rendkívüli helyzet, mint ahogy azt sem, mikorra normalizálódik a forgalom. Tegnap Budapest és London között már csak a reggeli járatot kellett törölni. Nagy Katalin, a British Airways munkatársa az utasoknak azt ajánlja: mindig az adott légitársaság honlapján szerezzenek be friss információkat.

A nagy reptereken csak fokozza a káoszt, hogy a légitársaságok nem mindenkit tudnak – és nem is akarnak – szállodában elhelyezni. Az időjárásvagy a biztonsági riasztás ugyanis vis mayor-nak minősül, ilyen esetben az utaztató nem kötelezhető semmire. A Gatwick csütörtöki példája elég beszédes: a mintegy négyszáz járat törlése jóval több mint negyvenezer utast érintett.

A helyiek járnak ilyenkor a „legjobban”, ők hazamennek. Az átszálló vagy épp hazainduló utasok azonban a terminálon voltak kénytelenek tölteni az idejüket. – A légitársaságok jóindulatán múlik, hogy biztosítanak-e szállodai elhelyezést ilyen esetekben, de egy akkora káosz esetén, mint amilyen Londonban kialakult, ez lehetetlen, többek között a szállodai kapacitások miatt – mondja Cinege Andrea, az Atlantic Fly repülőjegy-iroda munkatársa.

A légitársaságok éppcsak azt dönthetik el, melyik ujjukba harapnak. A British Airways a nagytömegű járattörlés miatt ingyenes újrafoglalást ajánl fel a törölt járatok utasainak, de arra is lehetőséget ad, hogy az érintett visszakérje a jegy árát. Ez a nagyvonalúság a légitársaság ázsiójának jót tesz ugyan, de veszteséget okoz: a nem visszaváltható jegy visszatérítése ugyanis azt is jelentheti, hogy az utas esetleg más útvonalon, más légitársaságnál vesz jegyet – ha kap. Könynyen morzsolódik tehát ilyen esetben az ügyfélbázis is.

A repülésre alkalmas idő beálltával nem oldódik meg automatikusan a helyzet: a felgyülemlett tömeget a normál kapacitások mellett kell elszállítani, ami hosszadalmas folyamat, akár több nap is lehet. Ilyenkor a társaságok ismét igénybe vehetik alacsonyabb kihasználtsággal működő partnereik vagy versenytársaik járatait, de arra is van példa, hogy megkérik a helyi utasokat, hogy utazzanak később, cserébe felajánlanak nekik valamilyen kompenzációt: magasabb osztályba sorolást, utalványt, végső esetben készpénzt.

A terror miatti éberség problémát okoz: a kialakult helyzet okán megnőtt a biztonsági ellenőrzésre fordított idő, és sokan késik le a járataikat. Noha elvileg ilyen esetben a légitársaság nem tehető felelőssé, de a válság és a megcsappant utasszám közepette a társaságok nem merik megkockáztatni, hogy valakit nem visznek el. Inkább pluszköltséget bevállalva átfoglalják a jegyét. Gyakoribb eset azonban, hogy megvárják a sorban az ottragadt utasokat, vállalva némi késést. A társaságok pontossági mutatói emiatt várhatóan tovább romlanak, ami viszont további veszteségeket generál: a késéssel induló járatok miatt többet kell fizetni a kiszolgáló reptérnek, adott esetben az irányításnak, s gondoskodni kell a késés miatti csatlakozást lekéső utasokról is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.