Röviden

Szűkül a kedvezményes áramátvétel

A Magyar Energia Hivatal (MEH) közzétette azoknak a kis távhőtermelőknek a listáját, amelyek 2010 végéig, 2011–2015 között lejáró határidővel, avagy egészen a legvégső 2015. végi időpontig kiemelt, fix tarifát kaphatnak az általuk hő mellett termelt áramért. Így a 116 érintettből 74 már csak idén, míg egytucatnyian egész 2015 végéig részesülhetnek a kedvezményben. A MEH szerint az érintett társaságok befektetését meg kell téríteni, a kiemelt áramtarifa „hasznából” pedig a helyi távhőfogyasztók számláját kell csökkenteni. A MEH szerint, ha a parlament eredeti javaslataikat fogadta volna el, akkor az áramfogyasztóktól beszedett támogatásból 10 milliárdot meg lehetett volna spórolni. Ugyanakkor továbbra sem foglalkoznak nagyobb távhős áramtermelők – mint a budapesti vagy a debreceni erőmű – támogatásának csökkentésével. (M. I.)

A szlovák kormányfő nem tárgyal a fuvarozókkal

Nem találkozik ma az elektronikus útdíj ellen tiltakozó fuvarozókkal a szlovák miniszterelnök, mert nem teljesítették az akció befejezésére vonatkozó követelését. – Arra kértem őket, ne tartsák saját gazdasági és politikai érdekeik túszaként a főváros lakóit, és úgy jöjjenek tárgyalni, hogy nyugalom lesz. Eddig ez a feltétel nem teljesült, így ma tízkor nem találkozom velük – jelentette ki vasárnap délután Robert Fico a pozsonyi közszolgálati televízióban. A kormányfő felszólítása pénteken hangzott el, de a fuvarozók a hét végén nem fejezték be, csak korlátozták tiltakozásukat. A fuvarozók leszögezték: nem az elektronikus útdíjat ellenzik, hanem annak mai formáját. Azt kifogásolják, hogy a január elsején bevezetett útdíj túl magas, és a rendszer hibásan működik. (MTI)

Németországban gyenge gazdasági növekedés ígérkezik

Az Ifo gazdaságkutató intézet szerint Németországban idén gyenge lesz a föllendülés, mert a vállalati beruházások még nem jönnek lendületbe. A vállalatok gépés berendezésberuházásai az idén várhatóan 1 százalékkal, az épületberuházások 0,5 százalékkal gyarapodhatnak, és ez nem ellesúlyozza a gazdasági visszaesés idején elmaradt beruházásokat – írta a müncheni Ifo intézet elnöke, Hans-Werner Sinn a Wirtschaftswoche legújabb számában. Németországban a válság előtti utolsó „békeévben”, 2007-ben 8,2 százalékos növekedéssel járultak hozzá a gép- és berendezésberuházások keresleti oldalon a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékos növekedéséhez. (MTI)

Szavakkal gyengítette a jent az új japán miniszter

Leteremtette a kormányfő a csütörtökön hivatalba lépett új japán pénzügyminisztert. Kan Naoto ugyanis „elszólásával” jelentősen gyengített a jen árfolyamán. Igaz, ez is volt a célja, ugyanis a politikus pénzügyminiszterként megtartott első sajtótájékoztatóján azt mondta: sok japán exportőr a mostaninál „kicsit gyengébb” jent szeretne. (Nem mellékesen ez a magyar jenhiteleseknek is jól jönne.)Mindezek hatására a japán fizetőeszköz dollárhoz viszonyított értéke egy nap alatt 1,6 százalékkal gyengült a bankközi kereskedésben. A kormányfő, Hatojama Jukio a történtekre reagálva azt mondta, hogy a pénzügyminiszter célja az árfolyam stabilitásának megőrzése kell hogy legyen. A nemzeti stratégiáért felelős tárcát a pénzügyire váltó Kan a miniszterelnöki „dorgálás” után már úgy nyilatkozott, hogy valójában a piacnak kell meghatároznia az árfolyamot. (Tokiói tudósítónktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.