Ugyanakkor a termékajánlóban említett magyar palackokkal a kritikusnak és a sommelier-knek sem volt problémája. Egyenesen kiválónak bizonyult az Apátsági Pincészet 2008-as pannonhalmi Tricollis cuvée-je (olaszrizling, rajnai rizling, fűszeres tramini). Dicsérik a Pfneiszl soproni kékfrankosát is, de egyrészt lehúzzák a címkézést, másrészt, csakúgy, mint a Monarchia borászat Irsai Olivérje vagy a furmint és a juhfark esetében, a márkanév a kimondhatatlanságot súroló nyelvtörő az angolszász piacon a WSJ szerint. Annyira, hogy kóstolókkal, ételekhez kínált kísérőkkel próbálják őket bevezetni, mert a polcokon még ijesztők – magyarázza egy New York-i kereskedő. Nem beszélve arról, hogy bezavarnak a sokszor németes névváltozatok is (Kékfrankos – Blaufränkisch, Scheurebe –Sämling), amelyekről a kritikus némi gúnnyal azt írja: „a kelet-európai szőlők olyanok, mint egy orosz regény szereplői: mindnek több neve van.”