Közszolgálati helyezkedés

– Kormányra kerülése esetén a Fidesz nem nézi tétlenül az MSZP-s „ejtőernyősöket” a fontos funkciókban – jelentette ki Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója tegnap.

A kormányváltás után várható tisztogatás gondolatával azonban nem tegnap óta barátkoznak az állami alkalmazottak, akik arra számítanak: nem csak a miniszterek és az államtitkárok talpára kötnek útilaput. A helyezkedés, tapogatózás már el is kezdődött, vannak, akiknek kész tervük van a jövőre, mások egyelőre csak puhatolóznak – konkrét szerződések nélkül.

– A világ az egyszerű hierarchiafelé halad – mondja egy fejvadász, aki szerint ezért is lesz egyre kevesebb középvezetőre szükség az állami szervezetekben. Ráadásul már most is rekordot dönt a munkanélküliség, és a jövőben várhatóan tovább emelkedik. Az állami és a versenyszféra között nagyon csekély az átjárás, így lesznek olyanok, akik tartósan munka nélkül maradnak.

A minisztereket minden bizonynyal nem kell félteni, különösen azokat nem, akik egy nagyobb vállalat éléről érkeztek a politikába, problémák inkább az alacsonyabb beosztású vezetők körében lehetnek. A lapunk által megkérdezett személyzeti tanácsadók szerint a legkiszolgáltatottabb helyzetbe az alacsonyabb pozíciókban levő, negyven év feletti, nyelveket nem beszélő tisztviselők kerülhetnek.

Akiknek az átlagnál több lehetőségük lesz, azok például a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vagy éppen a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénzügyi, műszaki területein dolgozó főosztályvezetői. Ők tárgyalóképesek, függetlenek, megvan a képviseleti képességük, s ha még nevet is szereztek, minden bizonnyal kapnak ajánlatokat. Jó pozícióból indulnak az álláspiacra a képzett fiatalok is, és talán segít valamit az a sok állami pluszfeladat is, ami hazánk 2010 második felében esedékes EU-elnökségéhez kapcsolódik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.