Bővül a körgyűrű

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., valamint a pályázaton nyertes M0 déli ág II. Konzorcium képviselői csütörtökön aláírták az M0-s körgyűrű déli szakaszának az M6-os autópálya, valamint az 51. számú főút közötti szakaszának bővítéséről szóló szerződést.

A tervek szerint a kivitelezési munkák 2-3 hónap múlva indulnak és 2012 nyarára fejeződnek be – mondta Galuska János, a NIF beruházási igazgatója az aláírás utáni sajtótájékoztatón.

Az M0-s déli ágának bővítése az M1-es autópályától az M5-ösig tart, mivel itt eredetileg egy három- plusz leállósávos fél pályára helyezték el a irányonként két forgalmi sávot. Most egy új pálya épül a régi mellé, kivéve az 51. számú út és az M5-ös közti szakaszt, ahol teljesen új szakasz épül. A mostani szerződés „tárgya” 11 kilométer hosszú, és 34,8 milliárd forintba kerül. Az M0-s teljes déli szakaszát 85 százalékban uniós forrásokból fedezik, a támogatás 111,3 milliárd forint.

A három részre osztott déli szakasz M1-estől, illetve M5-östől induló két végén már azért folyhat a munka, mivel nem volt annyi gond a közbeszerzéssel, mint a szóban forgó M6-os és 51-es számú út közötti szakasznál. A tavaly március végén megjelent felhívásra három ajánlat érkezett, a Porr Építési Kft., a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., továbbá az M0 déli ág II. Konzorciumtól (utóbbinak a vezetője az A-Híd Építő Zrt., tagja pedig a Közgép Zrt., a Strabag-MML Kft., a Magyar Aszfalt Kft. és a Colas Hungária Kft.). Az ajánlatkérő NIF előbb a Porrt hozta ki győztesnek 28,3 milliárd forintos vállalási árral, a másik két cég ajánlata érvénytelen lett. Ez ellen a konzorcium a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, így lett nyertes ő maga, amit viszont a Porr nehezményezett egy újabb döntőbizottsági eljárás kezdeményezésével. A konzorciumot végül karácsony előtt tudta jogszerűen nyertessé nyilvánítani a NIF.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.