A válság felértékelte a kis költségigényű beruházásokat

A tavalyi 894 millió után egymilliárd euró értékű új külföldi befektetéssel számol az ITD Hungary, amely jelenleg is több mint harminc beruházásról tárgyal.

Tavaly 27 pozitív döntés révén összesen 894 millió eurónyi befektetés érkezett Magyarországra az ITD Hungaryn keresztül, amely 5461 új munkahelyet jelent – mondta Rétfalvi György, a befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség vezérigazgatója. Egy évvel korábban 30 beruházás mellett bábáskodott a szervezet, melyek összértéke 1,55 milliárd euró volt, igaz, ebben benne van a Mercedes-beruházás is. A kecskeméti gyárépítés önmagában 825 millió eurót jelentett, és mintegy 2500 új munkahelyet teremt majd.

Tavaly egy Mercedes-beruházásnyival jött kevesebb külföldi tőke
Tavaly egy Mercedes-beruházásnyival jött kevesebb külföldi tőke

Ebben az évben, reálisan nézve, a vezérigazgató szerint egymilliárd euró értékű befektetés valósulhat meg. Amennyiben azonban a jelenleg folyó 32 tárgyalás mindegyike eredményes lesz és még idén megszületik róluk a pozitív döntés, akkor a 1,5 milliárd eurót is elérheti a projektek értéke, és mintegy nyolcezer új állás keletkezhet. Eddig két cég határozott úgy, hogy Magyarországon fekteti be pénzét, az összesen 30 millió dollár értékű fejlesztés az elektronikai, valamint a szolgáltatószektorban valósulhat meg.

A válság nem hagyta érintetlenül a befektetőket sem, a nagyobb költségigényű termelő típusú beruházások visszaestek, a kis tőkeigényű, de sok, jellemzően képzett munkahelyet teremtő szolgáltató típusú fejlesztések azonban előretörtek. Rétfalvi György elmondta: általában évente 700-800 érdeklődést kezelnek, ezekből 250-300 projekt lesz, amelyekből tavaly például 27 valósult meg.

A szervezet tavaly év végén több mint 1400 céggel állt ügyfélfejlesztési kapcsolatban. A vállalkozásoknak az export növelésében próbál segíteni az ITD Hungary. Az érintettek közül 966 közölt adatokat az ügynökséggel, amiből kiderült, 2008-ban 15 százalékkal, 2009-ben a válság ellenére 12 százalékkal nőtt az exportbevételük. Az ITD Hungary tavaly 350 millió eurót meghaladó exportügylet létrehozásában, 188 millió euró értékű külföldi projekt- és keretszerződés megkötésében működött közre.

Az ügynökség az idén 6,341 milliárd forintból gazdálkodhat. Ebből a költségvetési támogatás 1,897 milliárd, uniós pályázatokból 2,776 milliárd forint jut az idei évre, az ITD saját árbevétele pedig 1,668 milliárd forint.

Arra a kérdésre, miként zárult a tavaly az ügynökségnél végzett kormányzati ellenőrzési hivatali vizsgálat, a vezérigazgató azt mondta a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy nincs felhatalmazva arra, hogy felvilágosítást adjon. A Kehi ősszel folytatott vizsgálatot az ügynökségnél, elsősorban az intézmény elmúlt hároméves működését nézte át. A vizsgálatot Bajnai Gordon miniszterelnök még szeptember elején rendelte el, és már minden határidő lejárt, ami alatt az ellenőrzésról szóló anyagnak el kellett készülnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.