Röviden

MNV: a Richter-kibocsátás volt az év sikere

Kétségkívül a Richter-kötvény kibocsátása és a szervezeti működés átalakítása volt a legnagyobb siker 2009-ben, de kudarc volt az a néhány egyedi hiba, ami rossz fényt vetett az állami vagyonkezelésre – mondta Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója. Az idei év egyik kockázata ugyancsak a kötvény kamataihoz fűződik, ugyanis a Richtertől várható osztalék nem lesz elég a kamatok kifizetésére, és ezért a költségvetés által meghatározott 10 milliárd forintos tartalékból kell erre 6,6 milliárd forintot fordítani. (MTI)

Újabb nehéz fél év előtt a vállalkozások

Az év első fele megrostálhatja a vállalkozásokat, ám azok a cégek, amelyeknek sikerül túlélniük, nagy valószínűséggel meg is maradnak – mondta Rolek Ferenc, a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének alelnöke. Szerinte az exportra termelők és azok beszállítóinak helyzete jobb lehet az átlagnál. A belső piacra termelő vállalkozásoknak már nincs tartalékuk, csak akkor maradnak életben, ha a hazai piacon is megkezdődik a fellendülés. (MTI)

Mélységben az euróövezeti bankközi kamat

Az irányadó euróövezeti bankközi eurókamat (Euribor) rekordmélységben fejezte be az elmúlt évet. Az irányadó három hónapos határidőre – amely a legjobban jelzi a bankok kölcsönzési kedvét, alapkamatvárakozásait, illetve a keresletet – ismét 0,70 százalék volt az Európai Unió bankszövetségének az óév utolsó napján történt ármegállapításában. Tavaly tavasz óta csaknem mindennap, de legalább minden héten újabb és újabb rekordot döntött lefelé haladtában az Euribor. Minden idők csúcsa három hónapra 5,393 százalékon, 2008. október 9-én volt, a nemzetközi pénzügyi pánik kitörésekor. (MTI)

Rekordmennyiségű olajat termelt ki tavaly Oroszország

A Szovjetunió összeomlása utáni időszakban tavaly hozta felszínre a legnagyobb mennyiségű olajat Oroszország: a megelőző évhez képest 2009-ben 1,5 százalékkal, napi 9,925 millió hordóra nőtt a kitermelés. Ágazati elemzők ugyan 2008-hoz képest növekedést vártak, de azt nem, hogy a 2007-es szintet is átlépi a kitermelt menynyiség a világ vezető olajtermelőjénél. Az idei évre a tavalyihoz képest csak 1,1 százalékos növekedést várnak. (MTI)

Idén már emelkedhet az új autók eladása

A Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legutóbbi adatai szerint 2009 első tizenegy hónapjában 60,5 százalékkal 56 500 darabra csökkent az új autóeladások száma Magyarországon. Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szerint már érezhető az új autók iránti érdeklődés emelkedése, ugyanakkor a gyenge vásárlóerő miatt továbbra is csak lassan növekvő értékesítési mutatókra lehet számítani. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.