2009: rádiók, szalámi, vízmű
Ha végignézünk a hazai vállalati piacon, s azokat a történeteket keressük, amelyek vállalatok ellehetetlenüléséről, vagy éppenséggel fordítva, sorsuk felíveléséről szólnak, akkor alighanem a legnagyobb visszhangot kiváltó ügy a két korábbi országos kereskedelmi rádió „felszívódása” volt tavaly. Ehhez persze azonnal hozzá kell tenni, hogy a forgatókönyv nem tisztán a menedzserek asztalain íródott, a történet jócskán át volt szőve politikai szálakkal. Az államigazgatás legmagasabb csúcsait is elérő hullámok 2008 decemberében csaptak fel először. Az Országgyűlés ekkor csaknem egyhangúlag – az MDF-frakció kivételével – módosította a médiatörvényt. Úgy, hogy a Sláger és a Danubius tizenkét év működés után, egyszeri, automatikus hosszabbítást követően működhessen tovább – mégpedig pályázat nélkül. Az államfő azonban a jogszabályt nem írta alá, azt versenykorlátozónak minősítette és előzetes normakontrollra elküldte az Alkotmánybíróságra, ahol a pártok paktumát elkaszálták.
Ezt követően, nyáron kiírták a frekvenciapályázatot. Már ekkor azokat a cégeket jósolták győztesnek, amelyek állítólag „pártháttérrel” bírtak: a jobboldalhoz köthető Advenio Zrt.-t, és az inkább baloldalinak mondott FM1 konzorciumot (háttérben az Econet Nyrt.-vel). A jövőbelátók sokat nem tévedtek, végül e két vállalkozást lett a befutó a médiahatóságnál, az MSZP-s és a fideszes tagok többségi szavazatával. A Sláger amerikai tulajdonosa szerint egyenesen megzsarolták őket a pártok képviselői: a frekvencia megtartásáért a médiacégek részesedésének felét kérték. A fejlemények nemzetközi vihart kavartak – a döntéshozatal módját határozatban ítélte el az amerikai törvényhozás alsóháza, kilenc ország nagykövete pedig rosszallását fejezte ki. Ami a belföldi reakciókat illeti, lehet mondani, a szokásosak: a Sláger és a Danubius Rádiót működtető cégek bíróságon keresik igazukat, de már az új rádiók szólnak.
Pécsi Vízmű: Dávid és Góliát küzdelme. Nem volt politikamentes a Pécsi Vízmű tulajdonrészének adok-veszek története sem. A város közgyűlése szeptemberben döntött arról, hogy kivásárolja a szolgáltatócég 48 százalékos tulajdonosát, a párizsi központú Suez-csoportot. A városatyák úgy látták, a menedzsmentjogokat gyakorló kisebbségi partner túl sok pénzt szív ki a vállalatból. Az önkormányzat a saját cégére, a Tettye Zrt.-re bízta a város vízellátását. Utóbbi aztán október 5-én – biztonsági őrökkel megerősítve – elfoglalta a vízmű székházát, s kizárta onnan a cég Suezhez hű vezetőit. Ugyanakkor a Tettye átvette a vízmű 340 dolgozóját, s velük a pécsi vízellátást azóta is zavartalanul működtetik. Később a Tettye – a város kezességvállalásával – megvásárolta a Vízmű Zrt. 700 millió forintos adósságát. Az országos és némi nemzetközi diplomáciai rosszallással kísért akció jogi, pénzügyi következményei beláthatatlanok. A város – várhatóan 3-6 milliárd forintnyi – kártérítést kell, hogy fizessen a Sueznek a részvényekért és a kiesett haszonért (a franciáknak ugyanis 2020-ig volt szerződésük Pécscsel). Hogy a székházi einstandnak és a vádaskodó vitában kimondott szavaknak milyen következménye lesz, azt aligha lehet megjósolni. Mindenesetre a baranyai megyeszékhely tehetős és erős ellenfelet választott magának: a 76 millió embernek vizet szolgáltató Suez éves árbevétele 12 milliárd euró, ami nyolcvanszorosa annak, amennyiből Pécs egy esztendőben gazdálkodik.
Herz: bukás és felemelkedés. A Herz Szalámigyár története egé szen más tanulságokkal szolgál: önmagában mitsem ér a biztosnak vélt piac. Az egyik legrégebbi magyar élelmiszer-feldolgozó vállalat egy korábban örökölt adósságállomány miatt idén bedőlt, felszámolás sorsára jutott. Pedig a cég menedzsmentje mindent megpróbált és igyekezett megegyezni hitelező bankjával, ám a válság közbeszólt. A pénzintézetek, köztük a CIB Bank is igen konzervatív hitelkihelyezési politikát kezdett követni, s nem ment bele a felkínált „üzletbe”, így a szalámigyártó végül is eladóvá vált. A felszámolási eljárás gyors sikerrel zárult, így nemcsak az összeomlások, hanem a nagy felvásárlások között is meg lehet említeni a Herzet. A felszámoló ugyanis az OTP-vezér Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm Zrt.-t hirdette ki győztesként a vagyonelemekre kiírt pályázaton, így a Pick és a Herz ismét egy portfólióba került. Persze egy aktus azért még hátra van, az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell még hagynia.
Demko Feder: a matracok nem tűnnek el. Egészen hasonló pályát írt le egy másik magyar társaság, az elmúlt években a honi cégek elé „bezzegvállalkozásként” állított Demko Feder Kft. A saját fejlesztésű termékeivel a magyar bútoriparban két évtized alatt meghatározó márkanévvé váló cég nyár elején jutott felszámolás sorsára. Az igényes ágymatracairól, majd gyapjútermékeiről és komplett hálószobarendszereiről elhíresült vállalkozás vesszőfutása a tulajdonos és alapító Demeter Tamás halálával kezdődött, s tavaly júniusra jutott el a felszámolásig. A Demko Feder problémáira azonban gyógyírt találtak. Egy befektetőtársaság révén a gyártás és a márkanév nem tűnik el a piacról, olyannyira, hogy – mint arról korábban be is számoltunk – már új hálózat kiépítésén dolgoznak, s belátható időn belül szeretnének nagyobb szereplők lenni, mint a Demko Feder a legszebb napjaiban.
BorsodChem: a kínai kapcsolat. Sokkal cifrábbra sikerült a BorsodChem (BC) ugyancsak szinte egész évre elnyúló története. A vállalat még az év elején jelentette be, hogy megválik 550 embertől, miután a gazdasági válság következtében nem az elképzeléseknek megfelelően alakulnak a megrendelések. Néhány nappal később azonban a BorsodChem jelezte: a kormánnyal létrejött megállapodás eredményeként felfüggesztette a február elején bejelentett csoportos létszámleépítést. Ez azonban csak a kezdet volt, amely után látványos huzavona kezdődött a kínai, ugyancsak vegyipari cég, a Yantai Wanhua és a BC többségi tulajdonosai, a Permira Alapok vezetői között. Az ázsiai vállalat ugyanis megvásárolta a BC mezzanine-hiteleit (alárendelt kölcsöntőke), éppen annak a folyamatnak a kellős közepén, amelynek során a kazincbarcikai cég vezetői próbáltak megegyezni a hitelezőikkel és a magyar kormánnyal a további működésről. A Wanhua ráadásul félreérthetetlenül jelezte, hogy irányítást szeretnének a BC-ben.
A Permira igyekezett átstrukturálási terveihez megnyerni a hitelezőket, ám a hirtelen „helyzetbe kerülő” kínaiak sokáig nem adták hozzájárulásukat. A lejáró hitelek miatt szeptemberben már kiszolgáltatottnak tűnő helyzetbe került a vegyipari vállalat fölött azonban egyszer csak elültek a hullámok. A BC akkori közleménye szerint a felek végül engedtek: a Wanhua kisebbségi tulajdont szerez a cégben, ennek fe jében beleegyezik a kazincbarcikai vegyipari cég hitelátalakítási elképzeléseibe. A BorsodChem története azonban ezzel még nem ért véget, hiszen a szerkezeti átlakítás befejezéséről a magyar kormánnyal is meg kell állapodnia, mégpedig a magyar kormány által piaci feltételek mellett rendelkezésre bocsátandó 100 millió eurós hitelről – a vállalat csaknem egymilliárd eurós kölcsönt cipel –, amit az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) folyósítana. Arról nincs hír, hogy ez megszületett, pedig a vállalat karácsonyig ezt szerette volna tető alá hozni.
EMFESZ: titkosszolgálati szálak. Ha lehet, még szövevényesebb az EMFESZ története. A hazai gáz-nagykereskedelem mintegy 20 százalékát lefedő EMFESZ Kft. tavalyi éve csődközelinek semmiképpen, pikánsnak és tanulságosnak viszont annál inkább nevezhető. A ködös áttételeken át sokáig az ukrán Dmitrij Firtashoz kötött társaság Magyarországon stabil üzletet épített ki. Ám év elején elvesztette ukrajnai beszállítóját az orosz–ukrán gázvita rendezése folytán. Ezután négy hónapig – tisztázatlan úton, de – mégis kapta a gázt Ukrajnából. Ezt az európai beszállításokat végző orosz Gazprom egyszerűen lopásnak minősítette. Április végén aztán az EMFESZ hirtelen egy ismeretlen svájci cég, a RosGas AG tulajdonába került. Firtas – aki szavai szerint erről mit sem tudott – kiderítette, hogy az EM-FESZ ügyvezetője, Góczi István egy öt évvel azelőtti papírra hivatkozva a tulajdonos képviselőjeként egyszerűen eladta a társaságot. A magyar hatóságok – a cégbíróság és a Magyar Energia Hivatal – pedig percek alatt pecsétet ütöttek az ügyletre.
A leginkább az orosz titkosszolgálathoz köthető RosGas AG-t a szerződésben Góczi EMFESZ-beli jogász helyettese, Gazda Tamás képviselte. Utóbbiról kiderült, hogy az MSZP szabolcsi potentátjának tartott Gazda László fia. A szerződéses vételár – mint kiderült – kemény 1 dollár volt. Miután a Gazprom az adásvétel után sem volt hajlandó közvetlenül, kedvezménnyel szállítani az EMFESZ számára, titokzatos, de annál gyorsabb háttértárgyalások után a cég itteni versenytársa, a német E.ON biztosított gázt, előre fizetéssel. Az eladás kapcsán azóta eljárások sokasága folyik, melyben Góczi és Firtas – akiknek irodáját a Szabadság téri Bank Centerben egyetlen emelet választja el egymástól – százmilliárd forint értékű lopásokkal vádolják egymást. A nyomozás során meggyanúsított Góczi két napig fogdában is ült: jelenleg Budapest területén belül intézheti ügyeit. A magyar politika láthatólag az EMFESZ életben tartásához keres érveket, az állami Magyar Villamos Művek esetleges szerepvállalásáról ugyanakkor ellentmondásos nyilatkozatok hangzanak el. A Gazprom közben hol az ügyvezető Góczival, hol Firtassal tárgyal az EMFESZ megvásárlásáról. Az orosz gázmulti az ügyről azonban – kulcsszereplőhöz méltóan – hallgat.
Ganz Acél: félmilliárd az ablakban. A látványos beruházást végrehajtó vállalkozás, a Ganz Acél élete csődeljárásba torkolt. A Megyeri híd építését követően csupán a hitelezői háromnegyedét fizette ki hosszú huzavona után, néhány alvállalkozójával pedig nem jutott egyezségre. A nyár végén még úgy tűnt, a társaság képes lesz megállapodni tartozásai rendezéséről, ám ez végül nem jött össze. A Fővárosi Bíróság november végén elrendelte a 130 éves cég felszámolását; a hírek szerint mintegy 500 millió forint követelésük marad az alvállalkozóknak.
A sikersztorikból kevesebb jutott
Hogy a válsággal magyarázható-e vagy sem, nehéz lenne megmondani, ám kétségtelen, a vásárlások, egyesülések története már korántsem olyan gazdag, mint a bukdácsolásoké és a bedőléseké. A Herz vásárlásáról már szóltunk, és ugyancsak Csányi Sándorhoz köthető egy másik, szintén meghatározó márka adásvétele is. A Tendre Takarmányipari Kft.-t a nyáron teljes egészében megvette az OTP-vezérhez köthető vállalkozás, a szingapúri bejegyzésú CSIM Pte. Ltd. A társaságban meglévő 50 százalékos tulajdonrészt nem ismeretlen cégtől vette meg. A részvénycsomag eladója a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Forrás Nyrt. volt. A Tendre azért figyelemre méltó, mert a korábban a Bábolna Takarmányipari Kft. tulajdonában lévő, gyártó üzemeket hosszú távú szerződés alapján 2007. február 28-tól a Tendre Takarmányipari Kft. bérli és üzemelteti. A két társaság között megkötött szerződés szerint a bábolnai márkanevek és védjegyek használatára pedig a Tendre Kft. jogosult. Egy korábbi OTP-alvezérhez köthető egy másik nagy üzlet. Spéder Zoltán már a Földhitelés Jelzálog Bank (FHB) igazgatóságának elnöke ,szeptember végén jelentette be, hogy 12,85 százalékra növelte részesedését a hitelintézetben. A bank hivatalos közleménye szerint az üzletember közvetlen befolyásolása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft. tőzsdén kívül vásárolt 1 808 870 FHB-törzsrészvényt. Az ügyletet megelőzően az A64-nek 9,75 százalékos tulajdonrésze volt.
A Borsodi Sörgyár üzletét sem lehet kihagyni a sorból, bár a történet nem kifejezetten a magyar vállalatról szólt. Az Anheuser–Busch InBev közép-európai érdkeletségeit ugyanis megszerezte a CVC Capital Partner magántőke-társaság. A vételára 2,23 milliárd dollár volt, amit később mintegy 800 milliós részlet egészít ki. A magyaron kívül ezzel az ügylettel a bosnyák, a bolgár, a horvát, a cseh, a szlovák, a szerb, a román és a montenegrói piacra lépett be a CVC.
