A hazai személygépjárműpark átlagéletkora meghaladja a tíz évet (szemben a valamivel hat év feletti uniós átlaggal). Ugyanakkor a nemzetközi fuvarozásban részt vevő magyar tehergépkocsi-flotta az egyik legfiatalabb Európában. Az adatpár elsősorban a környezetvédelmi jogszabályok hatékonyságát tükrözi: a fuvarozók nem önszántukból modernizálták a járműállományt, hanem a rájuk vonatkozó (nem magyar) előírások és az ellenőrzés szigora miatt. Az összefüggés egyébként visszafelé is igaz: bár kétütemű járműveket nagyobb mennyiségben utoljára a rendszerváltás előtt helyeztek forgalomba Magyarországon, jelentős hányaduk ma is fut, annak ellenére, hogy semmilyen európai környezetvédelmi normának nem felelnek meg. A tömeges leállításukhoz szükséges politikai bátorság eddig egyetlen kormányban sem volt meg – jogszabályi kényszer híján pedig csak a végelgyengülés esetén vonják ki a forgalomból ezeket a típusokat. Pedig egy Trabant károsanyag-összkibocsátása akár a százszorosa is lehet egy korszerű kis autóénak (csak az összehasonlítás kedvéért: a levegőminőség-mérő hálózat fejlesztésére eddig elköltött mintegy hatmilliárd forintból minden magyar Trabantot fel lehetett volna szerelni katalizátorral). A hazai kétütemű-állomány amúgy mintegy 60 ezer Trabantból, 40 ezer Wartburgból és ezer Barkasból áll.

A hazai jogalkotók autóügyben sosem a bátorságukról voltak híresek: időről időre engednek a gépjármű-importőrökből és a néhány magyar gyártóból álló lobbi nyomásának, és különféle utakon-módokon mindig megdrágítják a használt autók behozatalát. Egy hozzánk hasonló fejlettségű országban az adórendszernek a 3–6 éves használt kocsik importját kellene támogatnia – ezek már kellőképpen korszerűek ahhoz, hogy fiatalítsák és „zöldítsék” az autóparkot, ugyanakkor legfeljebb feleannyiba kerülnek, mint az új kocsik. (Egy átlagos, a szükséges karbantartást és beállításokat megkapó autó esetében évente 10–15 g-vel nő a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás, ami azt jelenti, hogy egy 10 éves autó már legalább kétszer annyit szennyez, mint egy ugyanolyan típusú új gépjármű.)

Mivel 1999. április elseje óta a magyar benzinkutak nem árulhatnak ólmozott üzemanyagot, és folyamatosan csökken a benzin és a dízel kéntartalma is, a levegő ólomterhelése gyakorlatilag megszűnt, és drasztikusan csökkent a kéndioxid-szennyezés. 1996 óta kizárólag katalizátoros autó állítható forgalomba, ami elsősorban a szén-monoxid-kibocsátást csökkentette (megnőtt ugyanakkor a rákkeltő platina emissziója). Immár a magyar rendszámos gépkocsinak nagyjából a 40 százaléka rendelkezik katalizátorral. A jármű- és üzemanyag-modernizáció kétségtelen eredményei ellenére továbbra is nő a hazai levegőben a nitrogén-oxidok mennyisége. A teljes nitrogén-oxid-kibocsátás egyharmadáért a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik (IFA-k, Kamazok, ZIL-ek) a felelősek, egy másik harmadot a katalizátor nélküli négy üteműek engednek a környezetbe.

Ilyen körülmények között egyáltalán nem tudható, hogy az 1992-ben bevezetett zöldkártyarendszer hozzájárult-e a levegőminőség javulásához: amíg a kormos, láthatóan elállított dízelek és a belföldi teherszállítás zömét végző bontószökevények gond nélkül megkapják a kártyát – vélhetően némi anyagi ellenszolgáltatás fe jében –, addig az egész szisztémának nincs semmi értelme. A mostani, az önálló zöldkártyáztatást eltörlő reform talán azt jelenti, hogy ezt a döntéshozók is belátták.

A járművek közreműködésével a legnagyobb mennyiségben por, korom, többféle szénhidrogén, kéndioxid, szén-monoxid és szén-dioxid kerül a levegőbe. A dízelautók kipufogógáza nitrogén-oxidokban és kén-dioxidban dús, a benzinesek szén-monoxidot, benzingőzt, aldehideket és szénhidrogéneket tartalmaznak a legnagyobb mennyiségben. A káros összetevők közül a kén-dioxid izgatja a légutak nyálkahártyáit, a vérbe jutva gátolja az oxigénfelvételt. Köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat – hosszabb távon pedig hörghurutot is – okozhat. A szén-monoxid mérgező: a véráramból kiszorítja az oxigént, emellett a központi idegrendszert is károsítja. A nitrogén-oxidok a nyálkahártyát károsítja, és gátolja a vérben az oxigénszállítást. Gyengíti a tüdőt, súlyosbítja az asztmás betegségeket. A por ingerli a szem kötőhártyáját és a felső légutak nyálkahártyáját. A 10 mikronnál nagyobb porrészecskéket a légutak csillószőrös hámja kiszűri, a kisebbek lejutnak a tüdőhólyagokba és ott elváltozásokat okozhatnak. A por toxikus anyagokat, baktériumokat, vírusokat, gombákat is bevihet a szervezetbe.