Januártól él a bankok magatartáskódexe

Az eredetileg tervezett december elsejei határidő helyett januárban lép hatályba a banki magatartási kódex.A hitelintézetek közül egyedül az AXA nem csatlakozott, ennek azonban már nincs jelentősége: a parlament a pénzügyi törvénycsomagok részeként olyan módosítókat is megszavazott, melyek a kódex lényegi elemeit jogszabályi szintre emelik, s így mindenkire vonatkoznak.

Az ősszel elfogadott banki magatartási kódexnek a tervek szerint december elsejéig kellett volna hatályba lépnie – a hitelintézeti törvény idevágó részének változásával együtt –, a parlament azonban csak hétfőn fogadta el a hitelintézeti törvény kapcsolódó módosítát. A változás január elsején lép hatályba, így a kódexet is 2010-től kell alkalmazniuk azoknak, akik aláírták. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) is csak januártól tudja ellenőrizni, hogy a csatlakozók tartják-e magukat vállalásukhoz. Azok a cégek, amelyek addig nem írják alá a kódexet, felkerülnek a PSZÁF honlapjára, de a „szégyenlistán” kívül más szankciótól nem kell tartaniuk.

Azok viszont, akik csatlakoztak, akár kétmilliárd forint bírsággal is szembenézhetnek, ha nem tartják magukat a szabálygyűjtemény előírásaihoz.

A magatartáskódexet eddig 198 pénzügyi intézmény írta alá – a bankok mellett takarékszövetkezetek, pénzügyi vállalkozások és lízingcégek. A kereskedelmi bankok közül egyedül az AXA nem csatlakozott, a szabálygyűjteményt, az elképzelést a kezdetektől bíráló bank saját etikai elveket vetett papírra. Szekeres Tibor országigazgató korábbi elmondása szerint az AXA honlapján olvasható kódexből az ügyfelek egyértelmű képet kapnak a bank tájékoztatási elveiről, gyakorlatáról, a hitelszerződés formai és tartalmi követelményeiről, a fogyasztók hitelképességének elbírálására vonatkozó elvárásokról, az előtörlesztés és a futamidő módosításának lehetőségeiről, a belső panaszkezelési mechanizmusról, illetve a végrehajtás követelményeiről. Az AXA kezdeményezésének szépséghibája: mivel nem felel meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény magatartáskódexekre vonatkozó kritériumainak, betartását nem ellenőrizheti a pénzügyi felügyelet.

Mindez azonban már nem számít. A parlament ugyanis hétfőn egy sor olyan módosító javaslatot is elfogadott, melyek törvényi szintre emelik a banki magatartási kódex legfontosabb elemeit. Így például az egyoldalú szerződésmódosítások korlátozását, a kereskedelmi kommunikációra, valamint a hitelszerződést megelőző tájékoztatásra vonatkozó előírásokat, vagy azt a passzust, amely kilencven napot biztosít az ügyfélnek arra, hogy bebukott lakáshitelét valamilyen módon – például az ingatlan értékesítésével – rendezze, s csak ezután kezdeményezhetne a pénzintézet kényszerértékesítést vagy kilakoltatást.

Emellett a kormány több olyan javaslaton is dolgozik, amelyek a kódexnél szigorúbban, átfogóbban szabályoznának bizonyos területeket. Ilyen például a lakossági hitelezés korlátozását célzó kormányrendelet, amely a tervek szerint március elejére állhat össze.

A kódexnek azért kellett volna december elsejéig hatályba lépnie, mert a Magyar Bankszövetség eredetileg eddig vállalta, hogy tagbankjai nem módosítanak egyoldalúan szerződéseiken. Miután a moratórium lejárt, a szervezet azt kérte a hitelintézetektől, hosszabbítsák meg vállalásukat az év végéig, vagyis várják meg a kódex életbe lépését – mondta lapunknak Müller János, a szervezet vezető tanácsadója.

hitel
hitel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.