E.ON: Bátor Tábor és EnergiaKaland

Energetikai cég lévén az E.ON az energiatudatosság és a fenntartható fejlődés elősegítésére költ leginkább, de a súlyos beteg gyerekeket nyaraltató Bátor Tábor Alapítványt is segítik.

Inkább társadalmi felelősségvállalással foglalkozunk, mint egyszerűen csak adományozunk, de azért vannak kivételek – kezdi Kutas István, az E.ONHungária PR-vezetője, aki a napokban adott át egy 15 millió forintról szóló csekket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet akciójához. Az idén ugyanis a minimálisra szorítják a karácsonyi költekezést, a pénzt inkább a rászorulóknak adják.

A társadalmi felelősségvállalás szerves részének tekintjük, hogy az energiatudatosságot és a fenntartható fejlődést elősegítsük. Ezt leghatékonyabban a gyerekek körében lehet megtenni – mondja Kutas István. Ezért indították el tavaly az EnergiaKalandot, egy nagyszabású, országos, az energiatudatosság növelését célzó oktatási programot.

A gyerekek játékos formában ismerkedhetnek az energiatermeléssel és az -takarékossággal. Azért dön töttek e program mellett, mert szerintük a jövő generációi számára az energiaismeretek ugyanúgy elengedhetetlenek lesznek, mint az irodalom vagy a matematika.

Az ingyenes program elérhető az interneten, a tananyaghoz feladat- és értékelőlapok is kapcsolódnak. Már 160 iskola igényelte, az érdeklődés az egész országból folyamatos. A programhoz több mint harminc E.ON-os dolgozó is csatlakozott, akik a saját munkájukból, szaktudásukból tudnak hozzátenni az EnergiaKaland oktatásához. Energiapályázatukra film, színház és makett kategóriában nyújthattak be a gyerekek pályaműveket. A nyertes csapatok egyhetes táborozást nyertek, iskolájukban a cég kiépítette az EnergyDirect rendszert, amely az energiafelhasználást monitorozza és javaslatokat tesz a takarékosabb felhasználásra.

Tervezik az óvodásoknak szóló anyag kifejlesztését, a pályaválasztás előtt állók megkeresését és motiválását az energiaiparban hiányszakmák – mint a villanyszerelő, villamosmérnök vagy a gázmérnök – választására. A cég december 6-án tartotta ötödik jótékonysági koncertjét a Zeneakadémián. A Bátor Tábor, a Családjainkért Alapítvány támogatottjai és a Reménység Napközi Otthon lakói hallgathatták meg a koncertet. Az E.ON finanszírozta a Bátor Tábor tavaszi turnusát: ide a súlyosan beteg gyerekek magukkal hozhatták egészséges testvéreiket is. A közös kötélpályakalandok, a kincskeresés a testvérkapcsolatokat erősítette, ami a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Ötvenen az E.ON támogatásával ingyen vettek részt a még ismeretlen terápiás módszerrel indított turnusban.

Konrad Kreuzer, a cég igazgatósági elnöke elmondta: a gazdasági válság az E.ON pénzügyi eredményeit is érzékenyen érintette. A reklámköltéseiket mérsékelték, de folytatják a gyerekek és a kultúra támogatását. A Bátor Tábor és a Reménység Napközi Otthon működéséhez több mint 20 millió forinttal járultak hozzá. Szándékaik szerint ez 2010-ben sem lesz másképp. (x)

Batta  András,  a  Zenekadémia  rektora,  Küllői  Péter,  a  Bátor  Tábor Alapítvány és Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária igazgatósági elnöke köszönti a jótékonysági koncert résztvevőit
Batta András, a Zenekadémia rektora, Küllői Péter, a Bátor Tábor Alapítvány és Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária igazgatósági elnöke köszönti a jótékonysági koncert résztvevőit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.