Magyarországot állítják mintaként a görögök elé

Magyarországot ajánlja követendő példának Athénnak a JP Morgan. A pénzügyi szolgáltató csoport szerint a magyar költségvetési konszolidáció - aminek köszönhetően a 2006-os hétszázalékos elsődleges államháztartási deficit idén várhatóan kétszázalékos többletbe fordul - az a szigorítási mérték, amire Görögországnak most szüksége van - írta az MTI.

Görögország az első euró-tagállam, amelynek adóskockázati besorolását a héten a közepes (BBB) sávra rontották. (Igaz, a szintén eurózónatag Írországot is sorra minősítik le.) A két hónapja hatalomra került görög szocialista kormánynak fel van adva a lecke: bár azzal az ígérettel jutottak hatalomra, hogy beindítják a gazdaságot, új adókat vetnek ki a gazdagokra, és csökkentik a korrupciót, most jóval súlyosabb helyzettel, egy csődközeli gazdasággal kell megküzdeniük. A költségvetési hiány eléri a GDP 12,7 százalékát, az államadósság pedig 113 százaléknál tart. Hol van ez már - az euró bevezetésének feltételéül szabott - maastrichti szerződésben előírt maximum háromszázalékos költségvetési hiánytól és a 60 százalékos államadósságtól? Vagy éppen a magyarországi 79 százaléktól?

Az athéni kormány természetesen igyekszik konzervatív elődjére hárítani a felelősséget, mondván, ők még csak a deficit felét vallották be, ráadásul éveken át halogattak minden reformot, abban bízva, hogy a lendületes, évi négyszázalékos gazdasági növekedés örökké fog tartani. Csakhogy az építőipar és a hajózási szektor - amely a növekedés motorja volt - mára kifulladt.

A munkanélküliség meghaladja a kilenc százalékot, a Reuters szerint 180 ezer lakás maradt az építtetők nyakán. Az emberek többsége nem hogy lakást nem akar venni, még azt sem tudja, hogy meglévő hiteleit miből fogja törleszteni. A legtöbb görög úgy véli, csupán az menti meg őket az államcsődtől, hogy drachma helyett már euróval fizetnek. Az eurózónához való csatlakozás legalább a fizetőeszközt stabilizálta, igaz, a többi eurótagállam vezetőit aggodalommal tölti el.

Valójában a görög politikai elit hiába mutogat egymásra: 2004-ben a konzervatívok épp a szocialisták korrupciós botrányait kihasználva jutottak hatalomra, de a választók csupán öt évet engedélyeztek nekik. Saját botrányaik (és a válság) miatt idén szeptemberben ismét átadhatták a helyüket a szocialistáknak.

George Papandreu kormányfő igyekezett megnyugtatni az eurózóna több aggódó vezetőjét, hogy mindent megtesznek a gazdasági problémák megoldása érdekében. Talán biztató jel, hogy keddre - a görög politikában igencsak ritka - összpárti tárgyalásokat hívott össze, amelyen máris jelezte a részvételét mind a négy ellenzéki párt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.