Csökkenhet a kártyás vásárlás költsége

Jelentősen megkurtíthatja a kártyás vásárlások után járó bankközi jutalék mértékét a parlament hétfői döntése. A versenyhivatal szerint ebben az esetben üdvös lehet az árszabályozás, de a túlságosan alacsonyan meghúzott díjlimitek is árthatnak a bankkártyapiacnak.

Fenntartásokkal bár, de közleményben üdvözölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az Országgyűlés hétfőn nagy többséggel elfogadta a kártyakibocsátó és az elfogadó bankok között a kártyahasználat után érvényesített jutalék szabályozását. Az egyes pénzügyi tárgyú törvényekről szóló törvényjavaslathoz Horn Gábor (SZDSZ) által benyújtott módosító paszszus a jelenlegi gyakorlathoz képest keményen megkurtítaná a kártyakibocsátó és -elfogadó bankok közötti jutalék – interchange díj – mértékét. Amenynyiben a törvény végső változata sem írja felül az elfogadott módosítót, a jövőben a jutalék nem haladhatná meg a tranzakció összegének 0,3, illetve hitelkártya esetében 0,75 százalékát.

A GVH azonban arra is figyelmeztet: az esetleg túl alacsonyan belőtt limit miatt a kibocsátó bankok emelhetik a kártyák használati díját, s így végső soron nem kap lökést a kártyapiac. A bankok korábban azzal érveltek, hogy a kártyás fizetési rendszer fenntartási költsége a vásárlási tranzakció 1-1,2 százalékát teszi ki. Az ennél lényegesen alacsonyabb jutalékszintet engedélyező javaslatot gründoló Horn Gábor elmondta: a jutaléklimitek meghatározásakor a külföldi banki tranzakciós költségeket vették alapul. A GVH – amely a közelmúltban levezényelt banki ágazati, illetve a kártyatársaságokkal és a bankokkal szembeni kartellvizsgálata miatt is képben van – nem kívánt állást foglalni, csak jelezte: idővel felül kell vizsgálni a most rögzített limiteket, és ha a piac indokolja, célszerű változtatni.

A kereskedők visszafogott üdvrivalgással fogadták a módosító megszavazását. Bár a szakma érdekképviseletei régen berzenkednek a szerintük éktelenül magas banki jutalékok miatt, a javaslat csak a kártyakibocsátó és -elfogadó bank közötti jutalék mértékét maximálja, azaz önmagában ettől még nem csökken a kártyás fizetés kereskedőt – illetve vásárlót – terhelő költsége. Korábban a GVH is hangot adott annak a vélekedésének, hogy a viszonylag magas hazai kártyahasználati díjak miatt nem terjed érdemben a hazai kártyahasználat –kereskedők cégmérettől függően 1 és 3 százalék közötti banki jutalékot említenek. A kereskedők a limitre hivatkozva esetleg elkezdhetnek alkudozni a bankokkal – már amennyiben törvény lesz a hétfőn elfogadott módosítóból.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára reményét fejezte ki, hogy a zárószavazásig már nem csúszik be olyan módosító indítvány, amely érdemben változtat a most elfogadott szabályon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.