Börtön jár a fatolvajoknak

Áttörésként értékelik az erdészek, hogy a kiskunhalasi bíróság összesen 18 év börtönbüntetést szabott ki az illegális favágók között. Ha felállhat az új erdőtörvény szerinti erdővédelmi szolgálat is, akkor a lopásokkal okozott, évi tízmilliárdosra becsült kár rövid idő alatt felére, majd töredékére csökkenhet.

Míg a világ olyan fejlett erdőkultúrájú országaiban, mint például az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország vagy Lengyelország, fegyveres őrök védik a tolvajoktól az erdőket, addig Magyarországon évente – óvatos becslések szerint 300-500 ezer köbméter – fát lopnak el. Ennek értéke legalacsonyabb, tűzifaárfolyamon számítva legalább tízmilliárd forint, de ha profik vágnak, akkor nem kizárt, hogy bútorgyártóknak „szállítanak”, ekkor az érték máris a négyszeresére emelkedik. Az erdőgazdálkodók áttörésként értékelik, hogy – amint arról a nol.hu beszámolt – a természetkárosítás bűntette miatt 51 elkövető ellen folyó perben kihirdetett, elsőfokú ítéletében a Kiskunhalasi Városi Bíróságon az elsőrendű vádlott nyolc év, a másodrendű vádlott hét év, a harmadrendű vádlott három év börtönt kapott.

A fakitermeléssel foglalkozó család csaknem kétszáz hektár erdőt vásárolt meg, majd a fákat rövid idő alatt kivágta és értékesítette. A többi vádlottat ők fogadták fel a tarvágás elvégzésére. Az első- és a másodrendű vádlott tiszta nyeresége 69 millió forint volt a szakértők szerint. Az eszmei kár összege pedig 123 millió forintra tehető.

Az előbbi eset azért nem egyedi, hiszen korábban is voltak már megnyert erdészeti perek, amelyeken természetkárosítás miatt születtek ítéletek. Spiegl János, a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a kiskunhalasi perben feltárt és első fokon elítélt – 125 hektárt érintő – módszer nem számít lopásnak, legalábbis a klasszikus értelemben.

Az elkövetők ugyanis az erdőtulajdonostól vagyontalan vállalkozók nevében megvették az erdőt, s ezért a vételárat ki is fizették. Majd ezt az erdőt a szakhatóság engedélye és a különböző erdészeti járulékok és újratelepítési kötelezettség vállalása nélkül kitermelték. Vagyis ebben az esetben egyedül a társadalom károsodott. A szakhatóság a Kiskunhalason tárgyalt erdőirtással kapcsolatban és rövidesen a bíróság elé kerülő másik ügyben is lefolytatta a vizsgálatot. Utóbbiban megállapították a törvénysértést, és ezért a – vagyontalan –tulajdonosokat 200 millió forint környezetvédelmi bírság megfizetésére kötelezték. De közben az ügyet átadták a rendőrségnek is. Az igazgató tapasztalatai szerint a mostani példás ítéletek mindenképpen elrettentő erejűek, és valószínűleg a százhektáros nagyságrendű csalásokat megakadályozzák.

Horváth Iván, a zalaegerszegi erdészeti hatóság igazgatója beszámolója szerint régiójukban már jogerős ítéletek is születtek hasonló, de sokkal kisebb ügyekben. Igen rövid idő alatt töredékére csökkent az illegális fakitermelés, amióta kiderült, hogy nemcsak kétes sikerrel behajtható pénzbírság, hanem börtönben letöltendő büntetés is jár érte.

Ez azonban csak az erdei bajok egyik forrása, mert a klasszikus értelemben vett fatolvajok is járják az erdőket, s lopnak fát maguknak fűtésre. Ám vannak bandákba szerveződött csoportok is, akik fatelepeket látnak el. Az új erdőtörvény több területen is változásokat hozott – mondta Nagy Dániel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Utóbbi kiterjesztette az erdészek jogkörét, s nyártól, ha ellenőrzik a favágókat vagy a fát szállítót, és azok nem tudják bizonyítani, hogy legálisan jutottak a fához, akkor a fát, a járművet, a szerszámot is elkobozhatják a rendőrségi feljelentés mellett. Változás az is, hogy az egyes elkövetőknél a korábbi kisebb értékű falopások összeadódnak, ezért mostanában egyszerre csak keveset lopnak, amit otthon gyűjtenek, s ezt a nagyobb tételt éjszaka gyűjti össze a famaffia. A főosztályvezető szerint az igazi védelmet az jelenti majd, ha felállhat az erdővédelmi szolgálat. Ez a szolgálat működtetné azt a faanyag-eredetigazolási rendszert, amely már mindenre kiterjedően követhetővé tenné a fa útját a kitermeléstől a felhasználásig. Megtudtuk azt is, hogy a szolgálat beindítása kormánydöntésre vár, s arra, hogy előteremtsék azt a közel félmilliárd forintot, ami a hálózat felállításához szükséges, egyébként a továbbiakban az éves fenntartás is nagyjából ennyibe kerülne. A nemzetközi tapasztalatokra hivatkozó főosztályvezető szerint az első években megfeleződne a károkozás, s utána ez radikálisan tovább csökkenhetne.

Két, falopáson ért férfit kísér az előállításukra érkezett rendőrautó Encsencsen a tegnapi ellenőrzés után
Két, falopáson ért férfit kísér az előállításukra érkezett rendőrautó Encsencsen a tegnapi ellenőrzés után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.