Röviden

Húszmillió munkahelyet törölt el a gazdasági válság

Világszerte legalább 20 millió munkahely esett áldozatául a globális pénzügyi és gazdasági válságnak 2008 márciusa óta. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya szerint az Európai Unión belül mintegy 6,1 millió állással lett kevesebb a krízis következtében. A foglalkoztatási válságnak ráadásul még távolról sincs vége, sőt az ILO szerint a túl korán befejezett gazdaságélénkítő programok a munkapiaci fellendülést akár egy évvel is hátráltathatják. A szervezet becslése szerint a válság előtti foglalkoztatási szint csak 2013-ra áll vissza a fejlett ipari államokban. (MTI)

A piac a Fideszt is rászorítja a feszes költségvetésre

A piac a Fideszt is rászorítaná a feszes költségvetés fenntartására, ha a párt jövőre kormányra kerül - derül ki a londoni elemzők előrejelzéséből. Az ellenzék már jelezte, hogy megpróbálna új egyezségre jutni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) annak érdekében, hogy alacsonyabb adóterhelést tartalmazó, növekedéspárti költségvetést állítson össze - emlékeztet a Goldman Sachs. A befektetési bank elemzői szerint az IMF ugyan kelletlenül, de elfogadná a magasabb 2010-es hiányt. A nemzetközi hitelezők és különösen a piac részéről megnyilvánuló nyomás azonban jó eséllyel megakadályozná, hogy az új kormány visszalépjen a 2006 óta elért jelentős költségvetési kiigazítástól. (MTI)

EBRD: nem kell kötelező korlátozás a devizahitelekre

Kelet-Európában nem kell kötelező erejű szabályozással korlátozni a devizaalapú hitelezést - ez volt a végső konklúziója annak a szakszemináriumnak, melyet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szervezett a pénzügyi illetékeseknek. A Financial Times értesülése szerint ugyanakkor a rendezvény részvevői abban is megállapodtak, hogy keresik a helyi valutákban folyósított kölcsönök erősítésének lehetőségeit annak érdekében, hogy mérsékeljék a devizahitelek iránti igényt. Magyarországon a jegybank még nyáron tett javaslatot a devizahitelezés korlátozására. Az elképzelés októberben átkerült a Pénzügyminisztériumhoz, amely azóta dolgozik az erről szóló kormányrendeleten. (Munkatársunktól)

Sokkal kevesebb vendégből élnek a hazai szállodák

Az idei első tíz hónapban a magyarországi szálláshelyeken 6,1 millió vendég öszszesen 16,3 millió éjszakát töltött el - mindkét adat nyolcszázalékos visszaesést jelent. A KSH adatai szerint a szállodák átlagosan 45 százalékos kihasználtsággal működtek, ezen belül az ötcsillagos szállodák 55, a négycsillagosok pedig 50 százalékos foglaltságot értek el. A kereskedelmi szálláshelyek összesen 193 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 112 milliárd forint volt. Az összes bevétel folyó áron tíz százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.