Magyar tus a borcsörtében

Az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosától kért segítséget a szlovák mezőgazdasági miniszter, Vladimir Chovan a Tokaji névvitában. Szlovák sajtóhírek szerint a pozsonyi szaktárca vezetője azt sérelmezi, hogy Magyarország idén nyáron Tokajiról Tokajra változtatta a márkanevet. A szlovák miniszter álláspontja szerint a változás annak ellenére következett be, hogy a két fél közötti megállapodás értelmében minden egyes törvényi, jogi változtatásról előbb konzultációt kellene folytatni a másik féllel. Szlovákia Magyarország lépését hazánk részéről a tárgyalások egyoldalú befejezésének tekinti. A magyar változást az Európai Bizottság elfogadta és be is vezette az elektronikus nyilvántartásba. Szlovákia már márciusban kérte a Tokaj márkanév bejegyzését, de azt a testület elutasította. Az eltérő megítélést a miniszter elfogadhatatlannak tartja.

Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a szlovák kezdeményezést úgy kommentálta, hogy északi szomszédunknak nincs joga igényt bejelenteni a Tokaj névre, az ugyanis egyértelműen hazánkat illeti. Szlovákia jelenleg csakis a Tokajska vagy Tokajské neveket használhatja, ezért nem is érti a szlovák földművelésügyi miniszter felháborodását. Hozzátette: a változás nem a szlovák-magyar névvita része, hanem az augusztustól életbe lépett európai uniós bortörvényhez kötődő kötelező módosítások egyik eleme. Az elnök hozzátette: az uniós bortörvény értelmében az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borok esetében csakis a földrajzi nevet lehet levédeni. Tokaji földrajzi név pedig nincs, csakis Tokaj, ezért kellett ezt a nevet megjelölni a hivatalos okiratokban. A borok elnevezésénél továbbra is használható a Tokaji név, tehát nem márkanévváltás történt - közölte Marcinkó Ferenc.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.