- Vannak még OTP-részvényei? A bank volt vezérigazgató-helyetteseként és a Creditanstalt (CA IB) egykori vezérigazgatójaként igazán tudhatta, mikor kell venni, eladni a bank részvényeiből. Bespájzolt az 1300 forintos részvényárfolyamon?

- Azt tudtam, hogy 1300 forintért nagyon megéri OTP-részvényt venni, de mégsem vettem, mert akkor már a vagyonom túl nagy része állt volna ebben a papírban. A korábban megszerzett OTP-részvényeimtől a nagy áresés ellenére sem szabadultam meg, amikor azonban visszaemelkedett az ára, jelentős részét eladtam.

- Az OTP Bank menedzsmentjéből való távozásával megvárta a csúcsot?

- Talán, de lehet, hogy csak valahol a csúcs közelében jártunk. Viszonylag későn, 2000-ben, amikor az OTP már erős belföldi bank volt, Csányi Sándor személyes invitálására kerültem a céghez. Csányi Sándor az OTP-t nyugati stílusú, prosperáló bankká akarta alakítani, nekem pedig pont akkor volt szerencsém a csapatának a része lenni, amikor ez az expanzió történt. Erős, elkötelezett, stratégiailag együtt gondolkodni képes menedzsment mellé sikerült egy 15 emberes kiváló középvezetői gárdát építeni. Ezenfelül egy erős érdekeltségi rendszer is hozzásegített a sikerhez. Aki már dolgozott Csányi Sándorral, az tudja: vagy beszáll teljes erővel a munkába, vagy elmegy. Köztes állapot nincs. Két évvel ezelőtt, amikor a legkisebb fiamat vártuk, már jobban érdekelt a család, mint a "big biznisz". Így az OTP Bank vezérigazgató-helyettesi székéből személyes, magánéletbeli okok miatt távoztam. Tagadhatatlan, hogy mint minden olyan helyen, ahol a pénz szóba kerül, vannak viták. Így volt ez az OTP-ben is. A legendás CA IB után másodszor tudtam elköszönni azzal, hogy megtisztelő volt önökkel dolgozni.

- A magyar bankszakma elmúlt egy évtizedének legvitatottabb kérdése a devizaalapú hitelek. Mi volt ebben az OTP szerepe?

- Ennek az üzletnek nem az OTP volt a kezdeményezője és élharcosa, sokkal inkább a külföldi tulajdonosi hátterű, és éppen ezért jelentős devizaforrásokkal terjeszkedni tudó itteni leánybankok. Ha azonban egy OTP-vezető figyelmeztette a döntéshozókat a devizahitelek veszélyeire, akkor úgy tűnt, mintha csak a saját piacát védené. Egy idő után már ez a bank sem tehette meg, hogy ne szálljon be a devizahitelezésbe, hiszen az emberek vitték az olcsó hitelt, mint a cukrot. Az OTP a piaci versenyben való helytállást sorolta az első helyre, és ezért a végén a jenalapú hitelekkel már előbbre is szaladt, mint a piac. Amíg rajtam múlt, ezt a konstrukciót nem vezettük be.

- Meg lehetett volna akadályozni a válság nyomán kialakult helyzetet?

- Időben meg kellett volna szigorítani a devizaalapú hitelezés szabályait, ahogyan más országokban ezt megtették. A bankok ebben nem voltak képesek az önkorlátozásra. Piaci versenyhelyzet volt: az emberek költeni akartak, lakást felújítani, nyaralni. Ebben a szektorban is beindult a fogyasztói társadalom, és közben senki sem akart arra gondolni: már nem az államadósság, hanem a devizában felhalmozott magántartozás lesz a hitelezők szemében az igazi kockázat.

- Mi lehet a magyarázata, hogy a jogalkotó vagy a felügyelet nem lépett?

- Nem tudom, de itt nemcsak a politikusokról van szó, hanem az egész magyar értelmiség, gazdasági elit felelősségéről. Persze kérdés, hogy az államot képviselő emberek felkészültsége, motiváltsága, erkölcse elegendő-e ahhoz, hogy átlássanak egy ilyen folyamatot, és ha látják is, tudnak-e megfelelően cselekedni. Mindaz, ami végül is történt, az a teljes elit kritikája. Ha időben megszülettek volna a korlátozó szabályok, akkor talán kisebb lehetett volna a káros hatása a gazdasági válságnak is Magyarországon. Tény, aki átlátta a veszélyt, nem mert lépni vagy elég hangosan figyelmeztetni ennek veszélyére, ez vezettet oda, ahol most tartunk.

- A nagy lakossági bank egykori vezetőjeként mit gondol, működőképes lehet nálunk a szegények bankja?

- Magyarországon ez a modell nem működőképes. A szegények bankja két feltételen alapul: a tartósan együtt élő, egymást segítő közösségen, amelyben a másik becsapása főbenjáró bűn, gyakorlatilag a kirekesztéssel egyenlő. A másik feltétele, hogy a szegény közösségekben élőknek legyen vállalkozó kedve. Magyarországon mindkét feltétel hiányzik. A magyar szegények között nem létezik a modell által elvárt szolidaritás. Talán van néhány falu, néhány cigány közösség, ahol ez esetleg megfogható, de általánosan nem jellemző. Az elmúlt másfél évtizedben túl sok városi költözött a falvakba, fölbomlott a korábbi rend, hogy mindenki ismer mindenkit, megszűntek a korábbi zárt közösségként létezni. Hiányzik a szoros, bizalomra épülő kapcsolat az emberek között. A nagyvárosokban pedig soha nem is volt ilyen közösségi háló. A kormányok a szociális ellátórendszerben kifejezetten rossz érdekeltségi rendszert működtettek. Az ellátásra szorulók a segélyek maximálásában érdekeltek, és nem ösztönzi őket semmi, hogy valamilyen módon maguk is találjanak kiutakat a helyzetükre. És ez nem azért van így, mert ezek az emberek eredendően képtelenek volnának tenni a jobb sorsukért, hanem mert kifejezetten ezt a fajta stratégiát erősítették meg bennük. Azon nem vitatkozom, hogy a szegények bankja típusú kísérletekre szükség van. Becsülendő a kezdeményezők szándéka, valamennyi állami pénzt is lehet ehhez adni. Hiszem, hogy a szegények bankjába kerülő adóforintok hatékonyabban hasznosulnak, mint ami egyébként az állami pénzekre jellemző. De ha bankárként kell erről gondolkodnom, akkor biztos vagyok benne, hogy üzletnek nem üzlet. ť

ť - A rendszerváltás óta a magyar pénzügyi világ sűrűjében élt, aztán egyszer csak kiszállt a mókuskerékből, és azóta sem vállalt operatív cégvezetői állást. Nem korai még visszavonulnia?

- Négyfele osztottam az életem: van a családom, vannak a befektetéseim, ahol kockázatokat vállaló profiként próbálok viselkedni. Vannak a választott tisztségeim, mint például a Keler elnöki pozíció vagy az FHB-felügyelőbizottsági tagságom. A negyedik a társadalmi szerepvállalás, ahol fontosnak tartott ügyekben akár katalizátorként is közreműködöm. Ilyen például a Bolyai-díj, a Közjó és Kapitalizmus Intézet vagy a határon túli, magyar közgazdászképzést támogató Bölöni Alapítvány.

- Időről időre ugyanazokat az embereket találjuk ön mellett: az OTP Bankban együtt dolgozott és csaknem együtt távozott Spéder Zoltánnal, majd most mindketten ott vannak az FHB Bankban. Közös cége volt Somody Imrével, aki önnel együtt alapítója a Bolyai-díjnak. A Heti Választ Csák János, az egyetemi társ ösztönzésére vásárolta meg. A nemrégen alakult Atticusban Heim Péter mellett ott találjuk az ön és Stumpf István nevét is.

- Más országokban és nemzetekben is fontos, hogy legyenek az embernek tartós kötődései, mert csak ezekre lehet, szabad alapozni. Valamennyi sikeres nemzetnek az a titka, hogy az emberek bíznak egymásban, és erre a bizalomra építik a gazdaságot. Az Atticusban, amely egy befektető tőketársaság, nem vagyok társ, csak külső igazgatósági tag. Baráti szívesség a részemről ez a szerepvállalás. Stumpf Istvánnal csaknem egykorúak vagyunk, és a barátságunk a szakkollégiumi múltig vezethető vissza: én Rajk-kollégista voltam, ő meg a Bibónak volt az első igazgatója. De a Rajk volt a minta, egyebek mellett a Fidesz alapgondolata egy ilyen szakkollégiumi táborban fogant.

- Mely területen számít ma komoly befektetőnek?

- Az egészségügyben. Amikor 2007-ben kiszálltam a BIF ingatlantársaságból, közös cégem lett Somody Imrével, akit a Pharmavit óta ismertem. A Gyógyszerfutár már tavaly eltartotta magát, és jól megy a Főnix-Med Zrt. is, amely a foglalkoztatás-egészségügytől kezdve az orvosi ügyeletig sok mindennel foglalkozik, például ez a cég üzemelteti a nógrádgárdonyi kastélyszanatóriumot. Más vállalatokban működtetünk melanomaszűrést, epe- és vesekő-eltávolító szolgáltatást. Női magánkórházunkban szülészettel, nőgyógyászattal, endoszkópos sebészettel, kéz- és érsebészettel foglalkozunk többek közt.

- Volt egy kalandja a médiával is, hiszen megvette, majd elég rövid idő után a közelmúltban eladta a Heti Választ. A lap esetében úgy tűnt, mintha ön ott egy üzleti angyal szerepét töltötte volna be, aki mindaddig kvázi áthidaló kölcsönt nyújt, amíg az igazi befektető meg nem érkezik.

- Soha nem akartam médiabirodalmat kiépíteni, de azt nagyon fontosnak tartottam, hogy működjön egy ilyen értékrendű hetilap.

- Pusztán befektetési szempontból nem látszott indokoltnak, hogy beszálljon?

- Nem akárki mellett szálltam be, Csák János már az egyetemen is a barátom volt, és az életben sok dologról most is azonosan gondolkodunk. Közös értékrendszer mentén tett baráti lépés volt. Ezenfelül azt is gondoltam, hogy nem lesz rossz üzlet, így aztán később megszereztem a teljes kiadót.

- Üzlet volt, vagy inkább politikai segítségnyújtás?

- Üzlet volt, és ha nem jött volna egy jó ajánlat a lapra, valószínűleg nem adom el. Nyereséggel szálltam ki ebből a befektetésemből.

- Beleszólt a szerkesztésbe?

- Egy esetben fordult elő: azt kértem, ne írjanak Bajnai élettársáról, mert ez erősen sértette a jó ízlésem. Noha részben másként ítélem meg a Bajnai-kormány teljesítményét, mint a Heti Válasz, abban nincs különbség a lap és az én véleményem között, hogy Gyurcsány Ferencnek az őszödi beszéd után le kellett volna mondania, az elbukott európai képviselőválasztás után pedig másként kellett volna a szocialistáknak cselekedni, ki kellett volna írni az új választásokat. A Bajnai-kormány ugyanakkor számos olyan dolgot tett, ami hosszú távon is értékes és fenntartható. Ezt viszont nem láttam a lapban, és ez nyilván vitákkal járt, sok mindenen elgondolkodtatott. De szerencsére jött egy vevő, és a konfliktusnak ez volt a legkönnyebb megoldása.

- Hogy van az, amikor mindenki a finanszírozási nehézségekre, az egészségügy pénztelenségére hivatkozik, akkor ön mégis fantáziát lát benne?

- Nagyon egyszerű felismerés. Az egészségügy érdekelt, hiszen az összes nehézsége mellett is ez az ágazat a nemzetközi piacon még mindig versenyképes. Ahogyan az orvosképzés is, tömegesen tudnak elhelyezkedni a hazai diplomával külföldön a gyógyítók. Viszonylag nagy számban jönnek ugyanakkor külföldről is a hazai egészségügyi intézményekbe gyógyulni. A közfinanszírozott egészségügy állandó és rettenetes költségnyomásnak lesz kitéve, de a fogyasztói igények maradéktalan kielégítésére soha nem lesz elég a közpénz semmilyen nyugati típusú társadalomban. Ez azt is jelenti, hogy nagyon dinamikus változások várhatók a piacon. Egyre nagyobb az igény a magánellátásra. Egy ilyen helyzetben tisztességesen is lehet pénzt keresni. Ha nem is egyik napról a másikra, de hosszabb távon, tíz-tizenöt éves távlatban biztos. Az egészségügy rég kettészakadt szegény és gazdag ellátásra. Most úgy tűnik, hogy lesz egy része az egészségügynek, ami fizetőssé válik: ebben lehet elvárása a páciensnek, de azt meg kell fizetnie hivatalosan, számlára. Az állami ellátásban ott marad a paraszolvencia, azaz fizetni kell, de ezért már nem várhat el semmit a beteg. Az egészségügyben most ott tartunk, ahol a vállalati szektor a nyolcvanas években, amikor a szétesőben levő tervgazdaság és a géemká, végéemká korszaka volt. Az orvosok állami tulajdonban lévő intézményeket és eszközeiket használják, s miközben minden költséget az állam visel, a jövedelem az övék. Magánvállalkozók, akik rettenetesen kizsákmányolják magukat, eközben maximális bevételre és minimális adófizetésre törekszenek. Ez a magyar egészségügy alapstruktúrája. Mindez annyival megvadítva, hogy a professzor, a főorvos - források híján - már nem tudja rábeszélni a kórházat, vegye meg mindehhez a high-tech gépeket, így azok magánalapítványokon keresztül kerülnek be a kórházakba. Az egész rendszer a hazugságra épül, mert ezeknek az eszközöknek magántulajdonban lenne a helyük, ahol a vállalkozás működtetné a berendezéseket. Nonszensz, de az orvos gyakran húszmilliós berendezéssel az autójában rohangál egyik rendeléséről a másikra.

- Mennyire "érdekelt" a változásban?

- Meglehetősen. Másfél-kétmilliárd forintot fektettem az egészségügybe. Amit a csapatommal csinálunk, az egy privát reformkezdemény. Olyan rendszert szeretnénk építeni, amelyben a hozzánk fordulónak valamennyi bajára tudunk szolgáltatást kínálni a saját rendszerünkben, illetve amire mégsem leszünk képesek, megszervezzük azt, hogy a betegünket a lehető legjobb specialista kezelje. Meg vagyok győződve arról, hogy ez jó irány. A nehézségek ellenére büszke vagyok arra, mikbe mertem beletenni a pénzemet. Nem volt könnyű, nyolcvan vállalkozásból választottam ki a meglévő ötöt.

- Mi a cél? Hová, meddig növekedhet az egészségügyi portfólió? Az sem lenne meglepő, ha az egészségügyi cégbirodalmat a tőzsdére vinné.

- Valóban középtávon szeretnék más befektetők számára is lehetőséget kínálni a cégcsoportba való "beszállásra". De előbb még fel kell építeni ezt az üzletet, vannak még hiányzó elemek. Két potenciális növekedési irányt látok: földrajzilag, mert az ország ahhoz kicsi, hogy kellő méretben lehessen magánszolgáltatást működtetni. Mi most Kárpát-medencei léptékben gondolkodunk. A másik: bizonyos ágazatokba való belépés, például ahol hosszú már ma is a várólista, akár tőkeemeléssel, új befektető bevonásával kívánjuk ezt az expanziót megvalósítani, de azt sem zárnám ki, hogy más meglévő egészségügyi szolgáltatókkal olvadjunk össze, akár belföldön, akár külföldön.

- Innen már csak egy lépés a magánbiztosító alapítása.

- Ebbe az irányba tartunk, ha lassan is, de van egy nagyon lényeges előfeltétele. Nevezetesen, hogy az állam végre meghatározza, mi az alapcsomag. Mi jár a közfinanszírozott ellátórendszerben a járulékokért, és mi nem. Azért már léteznek a magánbiztosításra hajazó, kártyás szolgáltatások, a másik út az, hogy az egészségpénztárak alakulnak át ilyen jellegű intézményekké.

- Az OTP regionális expanziójának részesei közül ma Spéder Zoltán az FHB elnöke, ön pedig ugyanott fb-elnök. Tudják, hogyan kell csinálni, de vajon megismételhető-e az OTP sikersztorija az FHB-val is?

- Tíz-tizenöt éves távlatban válhat akár komoly regionális tényezővé az FHB. Meggyőződésem, hogy tőzsdei szereplőként megvan a lehetősége a banknak a növekedésre. Különben is, merjünk nagyot álmodni...

Lantos Csaba

1962-ben született Hódmezővásárhelyen. Nyíregyházán matematika tagozatos osztályban érettségizett. Középiskolásként filmrendezőnek készült, és középtávfutóként versenyzett. 1986-ban közgazdász-szociológusként végzett a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Tudományos pályára készült, de aztán mégis a Budapest Banknál kötött ki, ahol kötvénykereskedéssel foglalkozott. A rendszerváltás idején a Creditanstalt Értékpapír Rt.-hez került, amely a hazai üzleti élet számos nagyágyújának volt a "keltetője". A magyar értékpapírpiac meghatározó szereplőjénél fokról fokra haladt a ranglétrán, 1997 és 2000 között már a CA IB Értékpapír Rt. vezérigazgatója. 2000 őszétől 2007 közepéig az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, 2001-től 2007-ig az igazgatóság tagja. 1993 óta a Központi Értéktár és Elszámolóház (Keler) Zrt. elnöke. 2007 tavaszától a Befektető-védelmi Alap igazgatóságának tagja, 2008 őszétől a Főnix-Med Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, 2009 tavaszától az Atticus Zrt. igazgatóságának tagja. 2009 júliusától az FHB Jelzálogbank felügyelőbizottságának elnöke.

Lantos: Soha nem akartam médiabirodalmat építeni