GYSEV: osztrák tartozások

Peres úton is kikényszerítheti a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. osztrák kormány által vállalt tőkeemelését Magyarország. A vasúttársaság határon túli tulajdonosa mintegy félmilliárd forint befizetését halogatja. A kormány megbízottai pénteken is egyeztettek osztrák partnereikkel.

Júniusban emelte a GYSEV tőkéjét a kormány: a Sopron-Szombathely, valamint a Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalak menti ingatlanok és ingóságok apportálásával a magyar tulajdonrész 951 millió forinttal emelkedett. A teljes jegyzett tőke így jelenleg 6,76 milliárd forint - a magyar tulajdoni hányad 66,5 százalék, az osztrák állam a részvények 28,6 százalékával, a Strabag SE 4,9 százalékával rendelkezik.

A társaság tulajdonosai közti vitát az robbantotta ki, hogy az osztrák állam a magyar tőkeemelés után nem fizette be a szindikátusi szerződés szerint őt terhelő mintegy félmilliárd forintot. A nyár óta folyamatban lévő tárgyalásokon pedig egyelőre nem sikerült megállapodniuk a feleknek.

A tárgyalásokat nehezíti, hogy Ausztria nem fizette ki a Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztésének tulajdonosi önrészét. Ennek összege három évre - 2009-től 2011-ig - 14,5 millió euró, azaz hozzávetőleg négymilliárd forint.

A szakértők szerint az osztrák állam nem a pénzhiány, hanem üzleti megfontolások alapján próbál kihátrálni vállalt kötelezettségei teljesítése elől. Azzal, hogy a GYSEV - brüsszeli kérésre - kilépett a MÁV Cargo Zrt. megvásárlására alakult konzorciumból, a magyar vasúti árufuvarozó céget privatizáló Rail Cargo Austria piaci ellenfele lett. Márpedig az osztrák állam nem szívesen pénzelné saját nemzeti vasútvállalata konkurensét - még akkor sem, ha a versenytárs részvényeinek kisebbségi részvénycsomagját birtokolja.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogyan zárul majd a vita. A tulajdonosok egy új szindikátusi szerződés kidolgozása mellett döntöttek. Magyar oldalon azt várják, hogy az osztrák partner teljesíti kötelezettségeit. Ausztria viszont egyelőre inkább alkudozik és néhány, számára előnyös ponttal szeretné kiegészíteni a dokumentumot. Ezeket azonban a magyar tárgyalók rendre elutasítják. Úgy tartják: egyeztetnek, amíg lehet, de ha kell, készek pereskedni is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.