Szerződés hét évre: aláírtak a Volánokkal

Meghosszabbították a Volán-társaságok közszolgáltatási szerződését: a 24 cég szolgáltatásait az állam 2016-ig rendeli meg. Tervezett összevonásuk után azonban a helyközi autóbuszos személyszállítás hét regionális konzorcium feladata lehet. Piaci értéküket a szerződés megsokszorozhatja.

Furcsa helyzetben küldte el aláírásra a Volán-társaságok új közszolgáltatási szerződéseit Antali Károly. A helyközi közlekedés átalakításának kormánybiztosa által kidolgozott dokumentumot Hónig Péter közlekedési miniszternek és a 24 autóbuszos cég vezetőjének kellett ellátnia kézjegyével. Méghozzá úgy, hogy mindegyikük tudta: ha a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n múlik, a kéttucatnyi Volánnak a következő hét év alatt tekintélyes állami megrendelést biztosító szerződések végül hét, ma még tisztázatlan tervek alapján megalakuló regionális konzorciumra szállhatnak.

Halogatásra azonban nem volt idő, a közlekedési miniszter nem várhatott az MNV Zrt. éppen csak körvonalazódó elképzeléseinek kiteljesedésére. A kormány döntése alapján kedden mindenképpen alá kellett írnia a Volán-társaságok –és még négy kisebb autóbuszos cég – helyzetét 2016-ig meghatározó szerződéseket. A cégek szolgáltatásainak megrendeléséről szóló korábbi megállapodások ugyanis december 3-án lejárnak. Ha addigra a kormány nem szerződött volna újra a Volánokkal, az uniós követelményeknek megfelelően Magyarországnak 2012-ben meg kellene nyitnia a helyközi autóbuszos személyszállítási piacot.

Márpedig a piacnyitás senkinek nem jönne jól. A Volántársaságoknak azért, mert a szakértők szerint nincsenek felkészülve az új, tőkeerős szolgáltatók megjelenésére –így borítékolható, hogy piacuk jelentős részét elveszítenék. Tulajdonosuknak, az államnak pedig azért, mert az autóbuszos cégek piaci értéke rövid idő alatt az együttesen nagyjából 80 milliárd forintnyi saját tőkéjük töredékére olvadhatna. Ami nem jönne jól esetleges privatizációjuk előtt.

Az új szerződések aláírása után viszont merőben más a helyzet. A piacnyitás elmarad, a Volánok piaci értékét pedig feltehetően megsokszorozza, hogy 2016-ig biztosan számíthatnak az állam megrendeléseire és a költségvetés pénzére. Igaz, arra egyelőre még a szakértők sem tudják a választ, hogy a befektetőknek mennyit érne meg a közszolgáltatási szerződésekkel kistafírozott Volán-csomag. Egyes találgatások szerint a cégek értéke együttesen akár a 200 milliárd forintot is meghaladhatja.

Mindez bizonyára megkönnyítette, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter is hozzájárulását adja a Volánok közszolgáltatási szerződéseinek megkötéséhez. Még akkor is, ha a szerződések fedezete egyelőre hiányzik. Mi több, kétséges az is, hogy a Volán-társaságok képesek lesznek-e teljesíteni a közösségi közlekedés átalakítási programjában tőlük várt hatékonyságjavulást.

Ezen az ágon az autóbuszos cégeknek elvben négymilliárd forintot kellene megtakarítaniuk. Azt azonban, hogy ezt hogyan csinálják, nem a közösségi közlekedés átalakítását menedzselő közlekedési tárca, hanem az MNV találhatja ki. Az alapötlet már meg is van. Csak a részleteket kellene még tisztázni.

A 24 Volán-társaságot hét regionális autóbuszkonszernbe szerveznék. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy régiónként három, esetleg négy cég összevonásával új társaságokat, egyesüléseket hoznának létre. A kincstári várakozások szerint az összevonás azért lenne jó, mert lehetővé tenné a Volánok egymással párhuzamosan, gyakran azonos útvonalon közlekedő járatainak megszüntetését. Ami a költségek csökkenésével járhatna.

Ennél biztosabb spórolást ígér, hogy a konszernek létrehozása nyomán komoly létszámcsökkentésre lenne mód a cégeknél. Hiszen elvben útilaput lehetne kötni az összeolvadás után feladat nélkül maradó vezérigazgatók, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok talpára.

A változás csak az utasok helyzetét nem könnyítené meg. Az egymással párhuzamos járatok esetleges törlésének legalábbis utasaik akkor sem örülnének, ha a megszokottnál fél órával korábban vagy tíz perccel később egy másik busz közlekedne a régi útvonalon. Arra pedig alighanem sokáig kell majd a megállókban állva várakozni, hogy az MNV tervéből jobb szolgáltatások, kényelmesebb autóbuszok, pontosabb járatok nőjék ki magukat.

Díjemelés vasúton és autóbuszon

Drágább lesz a vonatozás és a buszozás jövőre. Döntés még nincs, de a kormány tervei szerint a MÁV és a Volán-társaságok átlagosan 10-15 százalékkal emelhetik majd a jegyek árát. A különféle bérletek ugyanakkor átlag tíz százalékkal kerülhetnének majd többe. De várhatóan csak február elejétől.

A januári díjemelést ugyanis már nem lehet végrehajtani, a hóközi módosítás pedig káoszhoz vezethetne. A tarifaemeléstől a döntéshozók mintegy 3-5 milliárd forint bevételnövekedést várnak. Az utazási kedvezmények rendszere ugyanakkor – a korábbi változtatási szándékok ellenére –nem módosul lényegesen. A hírek szerint legalábbis a szakértők a kedvezmények körének szűkítéséből és mértékének csökkentéséből várt kilencmilliárd forint megtakarítás több mint feléről lemondtak. (Munkatársunktól)

A részletek még nem nyilvánosak
A részletek még nem nyilvánosak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.