Nem adták oda az államnak a gabonát a termelők

Egyetlen deka gabonát sem adtak el a termelők az államnak a hétfőn zárult aukció során. Miközben a hírek pangó gabonapiacról szólnak, úgy tűnik, mégis kevés volt az a tonnánkénti nettó 24 500 forint, amit a TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. ajánlott az árpáért és a búzáért.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem értékeli kudarcként az eredményt - mondta Gőgös Zoltán államtitkár. Az ajánlatot változatlanul versenyképesnek tartják, hiszen a közraktárba helyezett gabona hitelfedezetként csak 18 ezer forintot ér. Az uniós intervenció novemberi induló ára ugyan 27 ezer forint, de ehhez a pénzhez csak hónapok múlva jutnak a termelők. A TIG ellenben néhány hét alatt fizetett volna.

Rácsapták az ajtót az állami felvásárlóra

Rieger Lászlótól, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal intervenciós igazgatójától megtudtuk, hogy az idei első intervenciós hónapban 186 ezer tonna kalászost - zömében árpát - ajánlottak fel a termelők a tonnánkénti 101 eurós áron. Megtudtuk azt is, hogy egy brüsszeli döntés szerint a magyar raktárakban lévő 610 ezer tonna uniós gabonát - amelyből 30 ezer tonna a búza, 130 ezer tonna az árpa és 450 ezer tonna a kukorica - tavasztól segélyezésre fordítja az EU. Az őrölt gabona elhagyja az országot, s olyan piacokra is jut belőle, ahol egyébként a magyar vállalkozások is jelen vannak. Az uniós gabona tehát konkurenciát támaszt az idei termésnek.

Potsa Zsófia, a kereskedőket és feldolgozókat tömörítő Gabonaszövetség főtitkára szerint a mostani szezonban már nem vásárolnak nagyobb tételben a malmok, éppen csak anynyit vesznek, hogy lisztszállítási kötelezettségeinek eleget tudjanak tenni.

Némi pezsgést hoz eközben a pangó gabonapiacon, hogy már az ország közepéig is elutaznak a bosnyák és a román molnárok. Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy a kiadósabb karácsonyi étkezésekhez való liszt alapanyagát vásárolják, de ez csak napi néhány kamionnyi exportot jelent. A kukoricát is egyelőre kis adagokban, de legalább folyamatosan szállítják az exportőrök.

A gabonatermelők elszámoltak az uitóbbi napokban a termelést szervező és részben finanszírozó integrátorokkal. Többségük készpénzben vagy terményben törlesztette az adósságát. Segített ebben, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egy brüsszeli döntés nyomán október közepétől 170 ezer termelőnek mintegy 130 milliárd forint támogatási előleget folyósított. De voltak, akik hiteleik átütemezését kérték, abban bízva, hogy a 2010-es termés többet ér majd, mint az idei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.