Javulást érez az európai számvevőszék

Az uniós költségvetési terv végrehajtásában javulást észlelt az európai számvevőszék, de számos területen, például a kohéziós alapok felhasználásában, a közlekedési pénzek vagy a harmadik országok támogatásában továbbra is rendellenességeket tapasztalt.

A 2008-as uniós büdzséről fejtette ki véleményét a közelmúltban az Európai Unió számvevőszéke, amely minden tagállamból számlál egy tagot a soraiban. Miközben alapjában véve elégedett a költségvetés végrehajtásával, kétségeinek is hangot ad. A javulás annak köszönhető, hogy a helyi hatóságok a közös agrárpénzek szétosztásakor, a közvetlen kifizetéseket illetően jobban megnézik a felhasználás jogosultságát, de a vidékfejlesztési keretben már korántsem ilyen jó a helyzet. Összességében a hét fő kiadási irányzaton belül a kifizetések 31 százalékánál találtak öt százaléknál nagyobb tévedést, míg 2005-ben ez az arány még hatvanszázalékos volt. A két százaléknál kisebb eltérés aránya 38-ról 47 százalékra emelkedett négy év alatt.

- Nem az a feladatunk, hogy megnevezzük a nagyot tévedő országokat, nem is állítunk fel listákat - mondta az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságában Manuel da Silva Caldeira, a számvevői testület feje, arra a felvetésre válaszolva, hogy az uniós pénzeket lazán kezelő tagállamokat szégyenpadra kellene ültetni. A képviselők körében felmerült: vajon miért pályázta meg Románia az uniós agrárbiztosi posztot, ha nem tudja kezelni a kifizetéseket? Jóllehet, e kiadási csoportban két százalék alatti a hibák aránya, de ez az átlag, amelyben a pontos munkát végző Németország is ott van meg a tíz százalék felett tévedő Románia is.

A mezőgazdaság a 117 milliárd eurós költségvetésből 55 milliárdot használ fel. Érthető, hogy Fischer Boel biztos elégedetten nyugtázta a számvevőszéki kimutatást. A második legnagyobb csoportot a kohéziós politika képezi, amely 36,6 milliárdot használ fel. A felzárkóztatást és a szerkezeti reformokat támogató alapból a kohéziós rész 11 százalékát, mintegy 2,7 milliárdot, nem kellett volna kifizetni. A számvevők szerint ennek oka, hogy a beruházások költségei közé gyakorta olyan tételeket építettek be, amelyeket az uniós szabályok szerint nem lehet visszatéríteni. Példaként említi a jelentés a munkadíj-túlszámlázásokat. Mint Pawel Samecki regionális biztos jelezte, ez az arány túl magas, de szó sincs arról, hogy ez az összeg elveszett volna: ebben az évben már csaknem 700 millió eurót folyatott vissza a bizottság a tagállamokból, s további félmilliárd várható még az év végéig, miközben a múlt esztendőt is sikerült 1,5 milliárd euróval korrigálni. De a pénzek visszaigénylése időigényes.

Elégedett azonban Samecki azzal a ténnyel, hogy 2000 és 2008 között a kohéziós kifizetéseknek csak 0,2 százalékában találtak csalást. A többletkifizetések, a túlszámlázások részben a bonyolult eljárás következményei, illetve a pénzügyi válságra válaszul a bizottság tavaly növelte az előfinanszírozást.

A kutatás, az energia és a közlekedés 7,5 milliárdot emészt fel, s itt is magasabb két százaléknál a tévedések aránya. A harmadik országok segélyezése, támogatása 6,2 milliárdot visz el, szintén túlságosan sok tévedéstől kísérve. Az oktatás 1,7 milliárdot, a gazdasági és pénzügyek 0,6, az adminisztráció 8,5 milliárdot képvisel, s e három terület kezelésével teljesen elégedett a számvevőszék.

A parlamenti vitában felmerült: túl sok a szabály, a pályázatokhoz gyakorta külön jogi és adótanácsokat kell kérni. Caldeira azt mondta, még több szabályra nincs szükség: a számvevők a költségvetés végrehajtásában erélyesebb fellépést várnak a bizottságtól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.