Röviden

Jövőre is támogathatók a bajba jutott lakáshitelesek

Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar lakáshitel-támogatási program féléves meghosszabbítását, amely így a jövő év végéig folytatódhat. Ennek keretében a magyar állam azokra az áthidaló kölcsönökre vállal kezességet, amelyekből a tulajdonosok - legfeljebb két éven keresztül - az eredeti lakáscélú kölcsön havi részleteinek egy részét törleszthetik. A bizottság szerint a program jól körülhatárolt közös célok megvalósítására szolgál, és nem versenytorzító. (MTI)

Jövőre 180 milliárd jut kutatás-fejlesztési programokra

Jövőre 180 milliárd forint pályázható forrás áll rendelkezésre kutatás-fejlesztésre és innovációra - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. Varga István gazdasági miniszter kitért arra, hogy 2010-ben a pályázható forrásokon belül 20 milliárd forinttal támogatja a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetését. (MTI)

Elfogadták az EU új hírközlési keretszabályozását

Elfogadta az új hírközlési keretcsomagot az Európai Parlament, így kétéves folyamat eredményeképp teljessé vált az európai szabályozási keretrendszer, amely így lépést tarthat a technológiai fejlődéssel. - A szabályozásban fontosabb szerepet kap a fogyasztói jogok kérdése és a nemzeti hatóságok együttműködése - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke. (V. G. G.)

Lefelé módosították az új amerikai GDP-adatot

Lefelé korrigálták a hivatalos becsléshez képest a harmadik negyedéves amerikai GDP-adatot. A módosított, de továbbra sem végleges szám 2,8 százalék lett a becslésben szerepelt 3,5 százalékkal szemben. A módosítás ellenére a harmadik negyedévi növekedés volt az első pozitív adat négy negyedév hanyatlás után. A második negyedévben még 0,7 százalékkal gyengült az amerikai gazdaság. (MTI)

Uniós pénzből térképezi fel a korrupciót a számvevőszék

A korrupciós kockázatok feltérképezésére projektet indít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) uniós támogatással, 286,5 millió forintos összköltséggel. A számvevőszék átfogó felmérést készít a magyarországi igazgatási rendszerről, amellyel egyidejűleg megoldást is keres a működési hiányosságokra. A 2010 őszén induló programban több ezer igazgatási szervvel végzik az adatfelvételt. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.