Röviden

Az idén már nem dönt az SPS-ről az Alkotmánybíróság

Idén már nem dönt az Alkotmánybíróság (Ab) az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről (SPS) szóló törvény ügyében - jelentette be pénteken Paczolay Péter, a testület elnöke. Az SPS-törvényt az Országgyűlés tavaly október 20-án fogadta el. A jogszabályt Sólyom László köztársasági elnök tavaly november közepén küldte meg az Alkotmánybírósághoz normakontrollra, azóta azonban az alkotmánybírák nem döntöttek róla. A kormány idén júliusban úgy határozott, hogy 2010. januárjától bevezeti az SPS-t. Gráf József agrárminiszter akkor azt mondta: ha az Alkotmánybíróság alapvető kifogásokat fogalmazna meg a bevezetést lehetővé tévő törvénnyel kapcsolatban (vagyis azokat nem lehetne a jogszabály módosításával orvosolni), akkor Magyarország visszaléphet a most alkalmazott, területalapú agrártámogatási rendszerbe. Ennek lehetőségről előzetesen konzultáltak az unió illetékeseivel. Így a magyar gazdálkodók nem esnek el az EU-s agrártámogatásoktól, bármelyik támogatási rendszert alkalmazzák is 2010. január 1-jét követően Magyarországon. Az Ab döntése nélkül az előtte fekvő törvény alapján az SPS-t már biztosan nem, hiszen azt a köztársasági elnök aláírásának hiányában nem hirdették ki. (Munkatársunktól)

Több terület a kutatás-fejlesztési programban

A kutatás-fejlesztés területére is kiterjesztik novembertől a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Gazdaságélénkítő Bankgarancia Programját - közölte a gazdasági minisztérium. A tudománytechnológiát és innovációt támogató intézkedések öszszehangolása érdekében novembertől a bankgarancia által nyújtott előnyökkel a tudományos kutatás, fejlesztés, valamint az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadási tevékenységet végző vállalkozások is élhetnek. Az MFB konstrukciója a kiegészítés révén az innovatív, ám tőkehiányos cégeket segíti. (Munkatársunktól)

Eredménytelenül zárult a MÁV távközlési tendere

Ahogy csütörtöki számunkban megírtuk, eredménytelen lett a GSM-R vasúti távközlési hálózat megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás. A MÁV pénteki közleményében hangsúlyozza: Hónig Péter közlekedési miniszter döntését a MÁV igazgatóságának november 18-án született javaslata alapján hozta meg. A közlemény szerint egyetlen jelentkező volt, aki érvénytelen pályázatot nyújtott be, mert az ajánlattételi felhívástól eltérő vállalásokat tett. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.