Minden száz forintból hetvenet Budapesten költenek a turisták

A belföldi turizmust kevésbé viselte meg a válság, a várt 30 százalék helyett csak mintegy 6 százalékkal esett vissza. A 2010-es Fesztiválok Évével a Magyar Turizmus Zrt. jövőre is elsősorban a belföldi turistákat kívánja megszólítani.

Egyre kevesebb turista látogat Magyarországra a tengerentúlról (Japánból és az Egyesült Államokból), viszont az utóbbi időben mind többen jönnek a környező országokból, főleg Szlovákiából és Romániából –így írható le az idegenforgalom alakulása az elmúlt időszakban. Északi szomszédunkból az euró bevezetése után özönlötték el a látogatók a magyarországi turisztikai célpontokat, kihasználva, hogy az év első felében a forint gyengélkedett az euróval szemben.

Készülődés a bulira a Sziget Fesztiválon – jövőre még több figyelmet kap az augusztusi esemény
Készülődés a bulira a Sziget Fesztiválon – jövőre még több figyelmet kap az augusztusi esemény

A külföldiek számára még mindig Budapest a legvonzóbb úti cél: minden Magyarországon elköltött 100 forintból hetvenet Budapesten költenek el a turisták. Ezután a Balaton következik, majd a gyógy- és wellnessüdülési lehetőségek. A legtöbb turista, a külföldiek 25 százaléka, még mindig Németországból érkezik hozzánk. Fontos küldő piac Ausztria, Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország is – mondta lapunknak Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

A hazai vendéglátásnak fájó veszteség, hogy a konferenciaturizmus harminc százalékkal esett vissza. Pedig ez jó üzlet, mert a konferenciákra, üzleti utakra érkező turisták fajlagos költése jóval magasabb, mint a „szandálos” utazóké: nem árérzékenyek, sokat vásárolnak, a legjobb szállodákban laknak, amit általában a cég fizet. A válságot tehát megszenvedi az idegenforgalom, már azt is sikerként kell elkönyvelni, hogy a belföldi turizmus a várt 30 százaléknál kevésbé esett vissza 2008-hoz képest: idén az első kilenc hónapban a belföldi vendégek száma 6,1 százalékkal, míg a belföldi vendégéjszakák száma 6 százalékkal csökkent.

Róna Iván lát ebben pozitívumot, szerinte a belföldi turisták felfedezik Magyarország turisztikai kínálatát, és később már nemcsak azért utaznak az országba, mert olcsóbb, hanem mert megkedvelték a hazai helyeket. A Magyar Turizmus Zrt. arra törekszik, hogy a belföldi turizmus súlya megközelítse az Európai Unió tagországainak átlagát, vagyis a 60 százalékot.

Ennek érdekében egy új helyzethez kell alkalmazkodnia a szakmának. – Ma már nem a karácsonyi vacsora alatt döntik el a családok, hogy hova utazzanak jövőre nyaralni, hanem az utazás előtt közvetlenül. Nem az úti célt választják ki először, hanem a meglévő büdzséhez keresnek helyet. Megszoktuk, hogy utazunk, erről nem szívesen mondunk le, ám kevesebb időre, közeli helyekre, olcsóbb szállást választunk – mondja Róna Iván. Éppen ezért sikeresnek számított a tavalyi kampányév, amelyben a belföldi turizmusra, a kulturális kínálatra hívták fel a figyelmet.

A turisztikai cég célkitűzése a következő három évben egy erős, egységes Magyarország-márka kialakítása. Évekre lebontva úgy terveznek, hogy 2010-ben szinten tudják tartani a turizmusból származó bevételeket a 2009-es évhez képest, 2011-ben és 2012-ben pedig 3-4 százalékkal sikerül azt növelni – derül ki a turisztikai marketingszervezet stratégiájából. Vagyis szerintük a válságból 2011-re kilábal az ágazat.

2010 a Fesztávolk Éve lesz

Más értelemben is felosztják az éveket. A zrt. 2006 óta évente egyegy téma köré építi belföldi marketingkommunikációját: 2009 a Kulturális Turizmus Éve volt, 2010 a Fesztiválok Éve, 2011 pedig az Egészségturizmus Éve lesz. A 2010-es kampányév elsősorban belföldre koncentrál, de számos fesztivál, például a Sziget vagy a Miskolci Operafesztivál, a külföldről érkezők érdeklődésére is számot tarthat. A kommunikációban a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program eseményei szerepelnek kiemelten.

Róna Iván szerint a stratégia fontos eleme a szezon széthúzása. - A Balaton régióban nem volt például 2002 előtt komolyabb, négycsillagos szálloda, azóta viszont 27 magas színvonalú hotel épült, amelyek télen-nyáron várják a vendégeket - mondja a vezérigazgató, aki szerint így nem csak pár hónapból állhat a turistaszezon.Szintén fontosak például az olyan események, mint a sávolyi MotoGP, amely számítások szerint 2010-től 150 ezer nézőt és több mint 200 ezer vendégéjszakát vonzhat - teszi hozzá.

A válság miatt az előző évhez képest a Magyar Turizmus Zrt. költségvetési tervezete idén nem tartalmazott nominális növekedést: év elején 5 milliárd forintot szántak a zrt.-nek, majd ennek 10 százalékát zárolták. - Végül 4,5 milliárd forintot tudtunk felhasználni, de a forint gyengülése miatt ennek 20 százalékát elbuktuk, mert a költségvetés nagyobb részét külföldön használjuk fel - állítja a vezérigazgató. Mint mondta, elbocsátások nem voltak a cégnél, de a 140 fős gárda arról határozott, hogy idén nem kérnek béremelést, annak fejében, hogy megőrizzék a munkahelyeket.

Európa csökken, Magyarország nő

November 9-e és 12-e között rendezték meg Londonban a World Travel Market turisztikai kiállítást, ahol közzétették az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) legfrissebb jelentését. A Turisztikai Világszervezet becslése szerint 2009-ben összességében 5 százalékkal csökken a nemzetközi turizmus, de Európában ennél nagyobb, 5-8 százalékos visszaesésre számítanak. A turisztikai bevételek pedig az előrejelzés szerint várhatóan 6-8 százalékkal mérséklődnek majd a teljes évet tekintve.

Magyarországot a jelentésben azon országok között emelik ki, ahol a válság ellenére bővül a beutazó turizmusból származó bevétel 2009-ben. Ennek egyik oka az árfolyam alakulása - mondta Niklai Ákos. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke szerint a növekedéshez az is hozzájárul, hogy a szállodák egyre alacsonyabb árai miatt a vendégek többet költöttek egyéb turisztikai szolgáltatásokra (kultúrára, közlekedésre).

Az olcsóbb kínálat ellenére nem lett több a foglalás: az UNWTO jelentése szerint az európai fővárosok között Budapesten esett vissza leginkább - 17,9 százalékkal - 2009 első kilenc hónapjában a szállodai szobafoglalás.

A legfontosabb marketingeszköz az internet

A Magyar Turizmus Zrt. reklámköltségvetésének kétharmadát külföldi, egyharmadát pedig belföldi reklámokra költi el. A legfontosabb marketingeszköz az internet: az internetpenetráció a célországokban már mindenhol meghaladja az ötven százalékot, van, ahol a nyolcvan százalékot is. A költséghatékonyság szempontjából tehát az internet a legfontosabb csatorna: egy-egy portál beindítása vagy a közösségi oldalakon (Twitter, Facebook) való jelenlét jóval olcsóbb, mint a hagyományos hirdetések, ráadásul mindig aktuális az információ.

A reklámköltések nagy részét természetesen még mindig a hagyományos hirdetések teszik ki: az óriásplakátok, újsághirdetések, tévéreklámok. Nagyon fontosak a külföldi roadshow-k és az újságíróknak szervezett studytourok is.

A turisztikai kiállítások viszont egyre veszítenek jelentőségükből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.