Veres János is tárgyalt az Emfeszről

Veres János volt pénzügyminiszter többször egyeztetett a vitatott, "egydolláros" eladásáról ismert Emfesz ügyében - derült ki tegnap a hazai gázellátás negyedét képviselő kft. ügyvezetőjének tájékoztatóján. A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Góczi István szerint a cég stabil, igaz, decemberig be kellene hajtaniuk az előző tulajdonostól vagy 50 milliárdot.

Góczi István, a hazai gázellátás negyedét képviselő Emfesz Kft. ügyvezetője az elmúlt hetekben többször is egyeztetett Veres János volt pénzügyminiszterrel, az orosz-magyar kormányközi vegyes bizottság társelnökével az Emfesz kapcsán - derült ki a jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt álló ügyvezető tegnapi sajtóháttérbeszélgetésén. Hogy miről volt szó, arról Góczi István - szándékosan ködösen - inkább kérdéseket fogalmazott meg. Szavai szerint, noha többet tud, nem kíván vádaskodni. Azt kérdezte: Veres János az Emfesznél dolgozó Gazda Tamás egy családtagján keresztül kérte-e, hogy a társaság kerüljön vissza az előző tulajdonoshoz, az ukrán Dmitrij Firtashoz köthető ciprusi Mabofihoz. (Habár nem mondta ki, Gazda Tamás rokonaként apjára, Gazda Lászlóra célzott, aki az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választási listáján Veres János után a második helyet foglalja el.)

A Moszkvába tartó repülőn nemrég összefutott Veres Jánossal, ahol megkérdezte tőle, ez igaz-e. A politikus értelmezése szerint ezt visszaigazolta, azokkal a szavakkal, miszerint ő „külföldi megkeresés alapján" intézkedett. Góczi azt is kérdezné, Veres közbenjárt-e annak érdekében, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyanúsítottként hallgassa ki őt. Két hete a Miniszterelnöki Hivatalban tárgyaltak egymással, de erre nem kapott érdemi választ. A múlt hét elején az NNI iratokat másolt le az Emfesz irodájában, Góczit gyanúsítottként hallgatták meg és két napra fogdába is került. (Az ügyészség nem tartotta szükségesnek fogva tartását, így a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Ez azt jelenti, hogy most nem hagyhatja el Budapest területét.) Góczi István szerint őt és Gazda Tamást számos módszerrel megfélemítik, ezért felszólította Veres Jánost, hogy két kiskorú gyerekétől, akik „már nem tudják, kell-e félniük", kérjen bocsánatot. Arra a kérdésünkre, hogy őmellette lobbizik-e valaki, Góczi István leszögezte: kizárólag az igazságszolgáltatás függetlenségében bízik, és ebbéli reményében tapasztalatai szerint több befolyásos személyiség is osztozik vele.

Veres János lapunk megkeresésére kifejtette: Góczi István, akit régóta ismer, talán azért tesz ilyen abszurd kijelentéseket, mert nagyon megviselhették az elmúlt napok. A magyar-orosz gazdasági-kereskedelmi vegyes bizottság társelnökeként tényleg több alkalommal találkozott Góczi Istvánnal, mint ahogy számtalan más, orosz vonatkozású társaság vezetőjével is. Ezen túlmenően viszont Góczi István rá vonatkozó állításaiból egy szó sem igaz, amiért a szocialista politikus bíróságon vesz elégtételt. A kettejük közötti egyeztetéseken az Emfesz jövőjéről esett szó - tette hozzá. Nyilvánvalónak nevezte, hogy az orosz-magyar bizottság társelnökeként akár Moszkvában is tárgyalásokat folytat a hazai gázellátás egyik fontos szereplője helyzetéről. A cél számára nem konkrétan az Emfesz fenntartása, de politikusként igyekszik elősegíteni Magyarországon a tényleges, többszereplős gázpiaci verseny fennmaradását. A történtek nem tántorítják el attól, hogy a megfelelő államközi szinteken ezek után is felvesse a problémát - tette hozzá.

Az Emfesz 2003 óta van jelen a magyar gázpiacon, az addigi egy szereplő mellett most a legnagyobb konkurensként. Üzletét mindmáig megbízhatóan építette: számos gyár mellett immár több tízezer lakossági ügyfelet, több tucat önkormányzati fűtőművet is vevői között tud. Tulajdonosi háttere ugyanakkor eddig sem volt világos: a ciprusi és Brit Virgin szigeteki áttételeken keresztül az ukrán Dmitrij Firtas nevezte magát tényleges tulajdonosnak. Az orosz-ukrán gázkrízist megszüntető megállapodásban a két ország miniszterelnöke ez év elején az Emfesz szintén Firtashoz kötődő, ukrajnai beszállítójának „kiiktatását" határozta el. Az azonban, hogy ez milyen hatással lehet az Emfeszre, máig nem vált világossá. Mindenesetre az orosz gázszállításokért felelős Gazprom az év elejét követően az Emfeszt azzal vádolta meg, hogy az Ukrajnába szállított gázát egyszerűen ellopja.

Áprilisban aztán Góczi István egy, még Firtaséktól öt éve kapott felhatalmazást felhasználva eladta az Emfeszt 1 dollárért egy szintén ismeretlen cégnek, a svájci RosGasnak, amely részéről Emfesz-beli helyettese, Gazda Tamás írt alá. A RosGas háttere azóta sem ismert, bár a KGB-s múltú Szergej Prokopjev azt állítja, „állampolgári kötelességből" ő vásárolt. Az Emfesz azóta is képes gázt szállítani vevőinek, ami az orosz körök elhúzódó türelme mellett annak is köszönhető, hogy az Emfesz levezeti az Európában felhalmozódott hatalmas gázfelesleget.

Góczi István tegnap továbbra is azt kívánta bizonyítani, áprilisban törvényesen és az ellátás fenntartása érdekében adta el az Emfeszt. Emlékei szerint az elmúlt években Firtas különböző, számára nem világos átutalásokra kérte őt az Emfesz vagyonából, amit a pénzügyi helyzet fenntartása érdekében január 10-ét követően megtagadott. A különböző átutalások nyomán az Emfesz 1,7 milliárd dollárt követel egykori beszállítójától - igaz, az pedig több százmilliót viszont -, illetve az Emfesz Firtastól (azaz az előző tulajdonos Mabofitól) 50 milliárd forintot. Elmondása szerint ezek a pénzek már tavaly is rontották az Emfesz mérlegét, de bizonyos legális könyvelési technikákkal végül nyereséget mutattak ki. Ha azonban Firtas idén sem fizet, könnyen lehet, hogy az Emfesz tőkéje negatívba fordul - közölte kérdésünkre. Mégis abban bízik, hogy ez az év végéig rendeződik. Emellett tőkepótlásról is tárgyalnak új tulajdonosukkal, a RosGas-zal. Április óta az általuk forgalmazott gázból elegendő bevétel folyt be, így a társaság fogyasztóinak ellátása továbbra is stabil - szögezte le.

Góczi István kérdéseket tett fel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.