Marakodnak a sztrádaépítők az M0-son

Másodszorra dönthet a Közbeszerzési Döntőbizottság az M0-s bővítéséről: az autóút 11 kilométerének négy új sávját és Duna-hídjait két konzorcium is építené. Mindkettőt hirdették már a beruházás győztesének és zárták is ki a tenderből. Döntés leghamarabb december elején lehet.

Farkasként marakodnak a koncon az autópályaépítők: a Porr Építő Kft. és az M-0 déli ág II. konzorcium az M0 jelű autóút M6-os autópálya és az 51-es főút közötti bővítésének feladatáért harcolnak. A harcmező a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) szűkös Margit körúti tárgyalótermétől az Európai Bizottság brüsszeli irodájáig tart. A tét nem kicsi. A Porr 28,3 milliárd, ellenfele 34,8 milliárd forintért építené meg az M0 második pályájának 11 kilométerét. A vetélkedést azonban nem az árak, hanem piszlicsáré dolgok dönthetik el.

A két sztrádaépítő kedden már másodszor csapott össze a KD előtt. Az első nekigyürkőzésnél a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tenderén győztesként kihirdetett Porr maradt a padlón. A közbeszerzések tisztasága felett őrködő testület akkor az M-0 déli ág II. panasza nyomán vizsgálódott. Augusztusi döntése szerint a Porr versenytársainál olcsóbb, de valójában érvénytelen ajánlattal nyerte el az M0-s négy új sávjának és két Duna-hídjának megépítését. Pályázati anyagának tanúsága szerint legalábbis a vállalt feladatok elvégzéséhez szükséges egyik munkagéppel nem rendelkezett.

A KD nyár végén úgy vélte: a NIF nem csak a Porr ajánlatának elfogadásával sértette meg a közbeszerzési törvényt. Hibázott akkor is, amikor kizárta a versengésből az A-HÍD Építő Zrt. vezette M-0 déli ág II. Konzorciumot is. Azt a társaságot, amely egyébként a testület szerint az egyedüli érvényes ajánlattal pályázott. Az M-0 déli ág II. tagjai - a KÖZGÉP, a Strabag-MML, a Magyar Aszfalt és a Colas-Hungária - azonban nem örülhettek sokáig. Botcsinálta győzelmüket ugyanis a második nekifutásra a Porr támadta meg. Méghozzá két helyen is.

Sérelmeivel először az Európai Bizottsághoz szaladt. Ha mást nem is, annyit itt elért, hogy Brüsszel levélben jelezte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ): felfüggesztik az M0-s fejlesztési beruházásának elbírálását. Azaz, egyelőre nem döntik el: odaadják-e a magyar projektre szánt támogatást. A Porr által kért uniós vizsgálatból azonban nem lesz semmi. Addig legalábbis biztosan nem, amíg magyar hatóságok le nem zárják az ügyet.

Miközben ugyanis az NFÜ már fogalmazta válaszát a brüsszeli illetékeseknek, a Porr jogorvoslati kérelme alapján a KD ismét kénytelen volt napirendre tűzni az M0-s bővítését. Panaszait a testület kedden tárgyalta. Tanácsa mindkét fél sérelmeinek felsorolását és egymással szembeni vádaskodását meghallgatta, türelmes pedagógusokat megszégyenítő módon azonban egyelőre nem tett igazságot. Ehelyett a rendelkezésére álló két hét alatt, és esetleg az ehhez hozzácsapható tíz napos hosszabbítás idején megvizsgálja mit is tehet.

A döntés ugyanis nem egyszerű. A legerősebb a,mivel a Porr elő tudott huzakodni a tárgyaláson, hogy az M-0 déli ág II. konzorciumának október 30 és november 3 között - tehát éppen négy napig - nem volt érvényes bankgaranciája. Emellett a további két-három tucatnyi, látszólag kevéssé lényeges kifogását is hangoztatta. Mindez az A-HÍD Építő Zrt. és szövetségesei ajánlatának érvénytelenné nyilvánításához nem tűnik elég erős csomagnak. A Porr azonban mégis bízhat hatásosságában, hiszen saját konzorciuma is gyenge érv, egy betonkeverő hiánya miatt bukott meg a KD előtt.

Más kérdés, hogy a döntőbizottságnak valójában nem is emiatt fájhat a feje. Ennél fontosabb, hogy olyan döntést kell hoznia, ami nem ellentétes előző határozatával, de a Porr érveit is figyelembe veszi. Ilyen döntés pedig akár kétféle is születhet. Az egyik lehetőség, hogy a KD elutasítja a Porr panaszait, és helyben hagyja az M-0 déli ág II. győzelmét. A másik út, ha a további huzavonát elkerülendő, egyszerűen érvénytelennek nyilvánítják a NIF tenderét, és új eljárás lefolytatását írják elő. Azaz, újabb hónapokkal késleltetik a rendkívül zsúfolt és balesetveszélyes M0-ás bővítését.

Akárhogy is, a KD határozata leghamarabb december elején láthat napvilágot. Döntésénél azonban a két pályázó árajánlata közti 6,5 milliárd forintra rúgó különbség aligha számít majd. Részben, mert a közbeszerzési törvény betartása, vagy be nem tartása ebben az esetben az árakon nem mérhető. Másrészt bármelyik cég is bővíti majd az M0-ást az M6-ostól az 51-es útig, a beruházás mindenképpen olcsóbb lesz a NIF mérnökei által előzetesen kalkulált 46 milliárd forintos mérnökárnál. Igaz, csak az építkezés befejezése után lesz végleges, hogy az M0-s valójában mennyibe is került a költségvetésnek.

 

M0
M0
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.