Kapós a telephely-fejlesztési támogatás

A reméltnél is sokkal nagyobb az érdeklődés a hazai kis- és középvállalkozások részéről a telephely-korszerűsítési pályázatok iránt. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai szerint az erre a célra szánt közel 18 milliárd forinttal szemben több mint 40 milliárd forintos igény érkezett.

A hazai vállalkozások egy markáns része az előremenekülést tekinti megoldásként a jelenlegi, meglehetősen mostoha gazdasági környezetben. Legalábbis erre utal, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv regionális operatív programjának keretében májusban kiírt telephely-fejlesztési pályázat forrásait szinte elkapkodták a honi kis- és középvállalkozások. Az eredetileg hét régióban meghirdetett, 17,85 milliárd forintos keretösszegre szinte pillanatok alatt 40,3 milliárd forintnyi igény érkezett. A nagy kereslet és az igencsak jó minőségűeknek tartott pályázatok miatt a rendelkezésre álló keret a szerződéskötésekig várhatóan több milliárd forinttal bővül. A tervek szerint ugyanis 3-5 milliárd forintnyi uniós forrással emelnék meg a pályázati kasszát. Ez utóbbi pénzek korábban nem voltak lekötve, vagy nem tudták azokat lekötni, ami azt jelenti, hogy nem vonnak el más, ezzel párhuzamosan futó fejlesztési projektektől forrásokat - mondta a Népszabadságnak Mosonyi Balázs, a regionális fejlesztési operatív programok irányító hatóságának vezetője.

A konstrukció keretében az egy munkahelyre eső átlagos támogatás körülbelül 1,2 millió forint. Mindez persze nincs ingyen, az uniós forrásokat remélő vállalkozásoknak minimálisan garantálniuk kell, hogy a pályázatukban érintett munkahelyeket legalább három évig megőrzik. A befutott és már elbírált anyagok szerint a program segítségével eddig 1500 új munkahelyet hoznak létre, a projekt végén ez a szám meghaladja majd a 2000-et - jegyezte meg Mosonyi Balázs. Emellett komoly hozadéka a pályázatnak, hogy a hároméves megkötésnek köszönhetően csaknem tízezer további munkahely megtartása is biztosított.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt eljárás kizárólag a kis- és középvállalkozások előtt volt nyitott. A konstrukció keretében a pályázók a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó, új épület építését, a már meglévő ingatlanok átalakítását és bővítését, valamint a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtását, az alap-infrastruktúra kiépítését, korszerűsítését jelölhették meg. Kapcsolódó tevékenységként azért támogatható volt a szükséges eszközök beszerzése és a környezeti kármentesítés is. Az NFÜ nem titkolt célja, hogy ezzel a lehetőséggel növelje a vállalkozások versenyképességét, de legalábbis megőrizze azt. Nem mellékesen javítani kívánják a cégek tőkeellátottságát, és szeretnék azt is, hogy a beruházások segítségével a régiók foglalkoztatottsági szintje is javuljon.

A támogatás cégenkénti kerete 10-150 millió forint között lehetett. Az uniós források jellemzően a beruházások 30-50 százalékát fedezik, bár a leghátrányosabb régióban ez a mutató elérhette a 70 százalékot is, igaz, csak abban az esetben, ha a projekt összértéke 50 millió alatt volt.

A beérkezett pályázatok bírálata mára négy régióban lezajlott. További háromban hamarosan zárulnak az értékelések, ezt követően mindenhol elindulhatnak a szerződések. Azoknak a cégeknek, amelyek a mostani támogatásról lecsúsztak, nem kell sokáig várniuk az újabb uniós tőkeinjekcióra, miután az elképzelések szerint a jövő év elején egy hasonló pályázatot írna ki az NFÜ, igaz, kisebb kerettel.

Az összeállítás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával készült.

Már akad olyan vállalkozás, aki lényegében "csak" a támogatásról szóló szerződés megkötésére vár. Az NFÜ múlt pénteken mutatta be a Sansz 2002 Egyéni Cég átalakítás előtt álló szigetszentmiklósi telephelyét, ahol az elnyert 12 millió forintos állami forrás következtében egy új üzemcsarnokot alakítanak ki. Emellett olyan gépet is szeretnének vásárolni, amellyel megoldható lenne egy teljes épületbádogos-szerkezet gyártása.

Van olyan cég, amely még pályázata bírálatát várja, de a Sansz 2002 már szerződéskötés előtt áll
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.