Nagy deficitekre nagy engedmények

Vett egy mély levegőt az Európai Bizottság, s néhány országnak megtoldotta egy évvel a deficitmérséklés határidejét. Mások most kaptak először ajánlást, s az esetek zömében 2013-ig kell teljesíteniük a stabilitási paktum feltételeit. Csak a görögöket állították pellengérre, elképesztő hanyagságuk miatt most nagyon kemény ajánlást kapnak.

Feltételez és különbséget tesz az Európai Bizottság - ez a lényege a túlzottdeficit-eljárásokban meghozott szerdai döntéseknek. Vagyis: a gazdasági válság következtében megugrott költségvetési hiányokat 2011-től csökkenteni kell, ha a most észlelt fellendülés tartósnak bizonyul. A bizottság november elején közzétett előrejelzése szerint 2011-ben az uniós gazdaságok 1,5 százalék körüli iramban növekedhetnek. A feltétel tehát teljesülni látszik, de persze még meg kell erősíteni az élénkülés tényét.

Azzal is tisztában van a bizottság, hogy az egyes tagországok helyzete igen eltérő: egyeseknek a deficitcsökkentő munkához már 2010-ben hozzá kell látniuk, másoknak elég 2011-ben, hiszen a hiány nem mindenütt szaladt el, s az államadósság sem mindenütt emelkedett az égbe. A bizottság arra is ösztönzi a tagállamokat, hogy legyenek figyelemmel a hoszszabb távú folyamatokra, s olyan reformokat indítsanak meg, amelyek javítják a növekedési képességet, munkahelyeket teremtenek, miközben bővítik a büdzsék mozgásterét, például a nyugdíjrendszerek átalakítása révén.

Mint Joaquín Almunia szerdán megjegyezte, törekvő programokat várnak a tagállamoktól, amelyekben a nemzeti össztermék (GDP) 0,5 és 2 százaléka közötti megszorító intézkedéseket kell foganatosítaniuk.

Az országok két csoportjával foglalkozott a bizottság tegnap: az elsőbe az az öt tagállam tartozik, amely áprilisban már kapott határidőt, ám azt most felülvizsgálták, s azt találták, hogy a helyzet romlott az utóbbi hat hónapban. Ide tartozik Franciaország, Spanyolország, Írország, Nagy-Britannia és Görögország. Az első négy megfelelő lépéseket tett annak érdekében, hogy az áprilisban kitűzött határidőre leszorítsa a deficitet a GDP három százaléka alá, azaz teljesítse a stabilitási paktum előírását. Mivel rajtuk kívül álló okok miatt a helyzet rosszabb lett, így most kaptak még egy évet. Franciaország és Spanyolország 2013-ig, Írország 2014-ig, Nagy-Britannia a 2014/15-ös pénzügyi évig kapott haladékot. A sorból Görögország lóg ki, ahol a deficit 12 százalék fölé emelkedett, miközben nem történt semmi sem a korrigálására, ezért esetében a túlzottdeficit-eljárás következő szakaszát léptetik érvénybe, s Athén új ajánlásokat kap.

A másik csoportba kilenc ország sorolódott, amelyek számára most készítettek először javaslatokat. Olaszország és Belgium 2012-ig, Németország, Ausztria, Hollandia, Szlovénia, Szlovákia, Csehország és Portugália 2013-ig nyert időt, bár idei államháztartási helyzetük igencsak eltérő. Németország hiánya mindössze 3,4 százalék, igaz, várhatóan növekedni fog átmenetileg az adócsökkentés nyomán, de Almunia azt mondta, Schäuble német pénzügyminiszter elkötelezte magát a határidő betartása mellett. A legmagasabb hiányú, nyolcszázalékos deficittel kínlódó Portugáliának is négy esztendeje marad csupán a rendrakásra.

Az ötös csoportból Franciaország eleve jelezte, 2014-ig kérne időt, mert 8,6 százalékos hiányról indul. A spanyoloknak sem lesz könnyű a 11,2, az angoloknak a 12,1, az íreknek a 12,5 százalékos hiányt lefaragniuk, mert igen fájdalmas döntéseket kell hozniuk. Az unióban egyébként 2011-re a GDP csaknem 85 százalékára emelkedik az államadósság aránya, szemben a stabilitási paktum által vizionált hatvan százalékkal, s a deficit átlaga is még hét százalék körül lesz.

Magyarország a nyári felülvizsgálat nyomán kétéves haladékot kapott, 2009 helyett 2011-re kell levinnie három százalék alá a hiányt, s a keddi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozó után Oszkó Péter pénzügyminiszter lapunk kérdésére közölte: e dátumhoz ragaszkodik is.

Hiánylefaragási határidők

Forrás: Népszabadság-gyűjtés

 

Ország Deficit 2009-ben
(a GDP %-ában)
Határidő
Németország -3,4 2013
Olaszország -5,3 2012
Ausztria -4,3 2013
Hollandia -4,7 2013
Belgium -5,9 2012
Szlovénia -6,3 2013
Szlovákia -6,3 2013
Csehország -6,6 2013
Portugália -8,0 2013
Franciaország -8,3 2013
Spanyolország -11,2 2013
Nagy-Britannia -12,1 2014-15*
Írország -12,5 2014

* pénzügyi év

Almunia beadta a derekát a hiánylefaragásban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.