Óv az adó csökkentésétől az EKB

Erősítette az eurót az EKB elnöke csütörtökön, amikor jelezte: fokozatosan felhagy a likviditásbővítéssel az euróövezet központi bankja. Trichet sürgette a költségvetési hiányok csökkentését, s óvta az adócsökkentéstől azokat az országokat, ahol a büdzsé állapota erre nem nyújt lehetőséget.

Miután az amerikai jegybank értésre adta, hogy tartósan berendezkedik az alacsony kamat tartására, az Európai Központi Bank (EKB) is úgy döntött, nem változtat az egyszázalékos szinten. A csütörtöki ülés után azonban Jean-Claude Trichet elnök már sejteni engedte, hogy a javuló gazdasági környezetben a központi bank fokozatosan felhagy azon likviditásbővítő eszközök alkalmazásával, amelyeket a hitelszűke láttán vezetett be mint úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedéseket. A bejelentés nyomán kissé erősödött az euró, amelynek árfolyama megközelítette az 1,5 dollárt - az európai exportálók nem túl nagy örömére.

Trichet azonban óvatosan nyilatkozott, nem előlegezte meg, hogy az EKB felfelé módosítja a jövő hónapban esedékes előrejelzésében a növekedési mutatókat. Az Európai Bizottság kedden tett közzé derűlátóbb előrejelzést. Az EKB elnöke azt mondta, hogy továbbra is rögös út vár az európai gazdaságokra. Ez abból is látszik, hogy bár a feldolgozóipari indexek javulnak, de például a kiskereskedelmi forgalom adatai továbbra is zsugorodást jeleznek. Az Eurostat csütörtöki közleményére utalt Trichet, de nem említette a másik statisztikai jelentést, amely szerint a foglalkoztatás két százalékkal mérséklődött a múlt és az idei év második negyede között. Fontos tanulsága ennek az adatsornak azonban az is, hogy az alacsony képzettségűeket sújtotta elsősorban a válság, körükben öt százalékkal esett vissza a foglalkoztatás, miközben a magas végzettségűek iránt növekedett a munkaerő-piaci kereslet.

S miközben a múlt heti csúcstalálkozón az állam- és kormányfők a foglalkoztatás alakulásától tették függővé a hiánycsökkentés megkezdését, Trichet határozottan kiállt a stabilitási paktum szigorú betartása és betartatása mellett, elismervén, hogy a rendkívüli körülmények miatt sértette meg az előírásokat a huszonhetek zöme. Óvta az adócsökkentéstől azon országokat, ahol a költségvetésben nincs mozgástér, de kikerülte a német gazdaságpolitika új irányára, a nagyarányú ottani adómérséklésre vonatkozó konkrét kérdéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.