El a patákkal az erdőtől!

A lovas túrázókat regulázza az új erdőtörvény, csak ott szabad járniuk, ahol ezt az erdészek megengedik. Aki nem a patkósösvényt használja, alkalmanként tízezer forintos büntetést fizethet.

Soha nem akartunk szabad betyárként vágtázni az erdőben - mondta Loska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség (MLTSZ) elnöke, mégis megregulázták a lovas turistákat. A július óta hatályos új erdőtörvény ugyanis kategorikusan megtiltja az erdőkben a lovaglást, hacsak erre külön útvonalat ki nem jelölnek. Loska állítása szerint az Európában szinte egyedüli módon Magyarországon engedélyezett, a természetet nem károsító tereplovaglás lehetőségét inkább fenn kellene tartani, mint korlátozni. Az új törvény - amelynek végrehajtási rendelete még nem készült el - erős korlátozásokat vezetett be, és a járművekkel egy kategóriába sorolja a lovast.

Nagy Dániel, a Fölművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője nem érti a lovasok tiltakozását. A labda különben is náluk pattog - mondta -, hiszen egy korábbi egyeztetésen, amelyen a magánerdő-tulajdonosok és a vadászok képviselői is részt vettek, megállapodtak, hogy az MLTSZ tesz javaslatot arra, milyen útvonalakat szeretnének használni. Elmondta azt is, hogy a hazai erdők fele van állami tulajdonban, s arra vállalkoznak, hogy ezekben az erdőkben az egész országot lefedő, összefüggő lovasúthálózatot tudjanak kijelölni.

A magánerdők tulajdonosaival viszont külön kell megegyezniük a lovasoknak, illetve a lovas turizmussal foglalkozó vállalkozóknak. A főosztályvezető hozzátette, hogy a korábbi, 1996-os erdőtörvény is egyértelműen rögzítette: erdőben lovagolni csak az arra kijelölt úton szabad. Az új törvény a korábbival ellentétben már egyértelműen arról rendelkezik, hogy az útvonalak kijelölése a hatóság feladata, de erről a lovasszervezetekkel kívánnak egyeztetni. Ha sikerül megegyezniük, akkor az útvonalak kijelölését, a jelzések elhelyezését az erdőgazdaságok elvégzik, de az utak karbantartása a lovasok feladata maradna.

Loska János viszont azon a véleményen van, hogy a javaslat és a törvény sem életszerű, hiszen ezt a fajta időtöltést a lovas turista pontosan a szabadság érzése miatt választotta, s nem azért, hogy kerítések, útjelző táblák mentén hajtsa lovát. Javaslatuk szerint inkább a lovak számára tiltott területeket kellene kijelölni. Az FVM szerint ez végrehajthatatlan, hiszen akkor az összes erdőt a lovaglást tiltó táblák mögé kellene rejteni.

Loska problémásnak tartja az egyeztetést az erdő használatáról, mert bár a törvény kimondja az ingyenességet, információi szerint egyes magánerdők tulajdonosai máris a fizetésről próbálnak alkudozni. Sőt, állami erdészettől is kaptak már írásos ajánlatot: a Bakonyerdő Zrt. megszabta az útvonalat, meghatározta, hogy évente 8 hónapon át mely napszakban használhatják a területet az évente 5000 forintért kiváltott lovaglókártya tulajdonosai.

A jelenlegi szabályok szerint annak a lovasnak, akit az erdőben érnek a hatóság emberei, tízezer forint erdővédelmi bírságot kellene fizetni.

A lovasok túl szorosnak érzik a gyeplőt
lovasok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.