Soha nem látott árversenyt hozott a biztosítók kampánya

Az alkuszcégek véleménye ugyan eltér, hogy alacsonyabb díjakat hozott-e az idei kötelezőkampány, ám abban egyetértenek: nőtt a verseny a biztosítók között, és ez sok autós számára kedvezőbb jövő évi tarifát jelent majd.

Közzétették tegnap a biztosítók a 2010-re érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat. A legtöbb internetes alkusz gyorskalkulációja szerint mérséklődtek a díjak (a Biztosítás.hu szerint például az idei 30 ezer forintról 25-27 ezerre csökkent az átlag), egyedül a CLB van más véleményen. A társaság szerint bár sokan lesznek, akik az idei kampányban a korábbinál akár jóval olcsóbb kötelezőt tudnak kötni, az átlagdíj azonban a számtalan kedvezmény mellett is kissé emelkedni fog. A biztosítók között zajló piaci verseny három fő tényezőben érhető tetten: a tovább szélesedő, és egyre kevésbé átlátható kedvezményrendszerben, a tavalyinál is erősebb szegmentációban, emellett minden eddiginél nagyobb szerepet kapott a kampány idején elérhető kedvezmény, amit a novemberi átszerződésért kínál a biztosító - fogalmazott Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezető igazgatója.

A kedvezménydömpinget emelte ki Haraszti Zsolt, a Netrisk.hu ügyvezetője is. A díjak csökkenésével kalkuláló társaság csaknem hatvanféle kedvezményt számlált össze, amely a tizennégy piaci szereplő esetében összesen bőven száz feletti árkorrekciós tényezőt jelent. A díjakat összehasonlítani az idén még nehezebb, hiszen leginkább az egyéni kedvezmények határozzák meg, kinek hol érdemes új kötelezőt kötnie. A legtöbb autósnak ugyanakkor megéri váltani, különösen most, hiszen a kedvezmények egy része csak az idei kampányban érvényes - mondta.

Jól példázza a verseny erősödését az egyik új kedvezménytípus is, melyet azoknak az autósoknak ajánlanak fel egyes biztosítók, akik az elmúlt években még egyáltalán nem éltek a váltás lehetőségével. A társaságok ezzel egyértelműen a régi biztosítójukhoz eddig még hűséges ügyfelek elmozdítását szeretnék elérni - fogalmazott Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője. Mindemellett a tavalyinál többen kínálnak kedvezményt a kármentes ügyfeleknek, szinte mindenhol van családi vagy gyermekkedvezmény, és gyakori árcsökkentő tényező az internetes kötés is. Jellemzően emelkedett az egyes kedvezmények mértéke is: az a biztosító, amely korábban 10 százalékot adott, most biztos, hogy 15 vagy 20 százalékot ajánl, amely pedig 20-at adott, az most 25 százalékot vagy még többet. Emellett az elérhető maximális kedvezmény mértéke is mindenhol nőtt, a tavalyi 45 helyett most már akár 60-70 százalékos díjcsökkenést is el lehet így érni.

Példák köteleződíjakra* (ezer forint)


Forrás: Biztosítás.hu

Budapest

Vidék

Gépjármű23 éves35 éves 57 éves
típusaszerződőszerződőszerződő

* választható legolcsóbb és legdrágább tarifák, A0-s alapdíjak

Suzuki Swift 1.346,3-329,032,7-56,634,7-53,4
Opel Astra 1.657,9-440,543,1-74,743,4-73,2
Ford Mondeo 2.085,0-520,648,2-78,152,0-82,2

A kgfb-tarifák idén a Magyar Hírlapban és a Népszavában jelentek meg. A területet jelenleg szabályozó kormányrendelet, illetve a jövőre hatályba lépő új törvény csupán annyit ír elő, hogy a díjakat két országos napilapban kell közzétenni. Az ezt koordináló Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) évente választja ki azokat a lapokat, melyekben a tarifák megjelennek. Mivel az internetes kalkulátorok elterjedésével mostanra nagyot csökkent a jelentősége a papíralapon megjelenő díjtáblázatoknak, így az idén egyetlen szempont, az újságok hirdetési árai alapján döntött a Mabisz - tudtuk meg Trunkó Barnabás főtitkártól.

Suzuki Swift 1.335,6-250,634,7-45,026,1-45,0
Opel Astra 1.644,5-332,428,1-53,131,4-52,8
Ford Mondeo 2.056,2-392,832,1-56,032,6-58,1
A Netrisk irodájában - kampányra készen
Netrisk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.