Folytatódó Téba

A pénzügyi tárca új pályázatot hirdet a "családtámogatási ellátások folyósításának korszerűsítésére". Az informatikai közbeszerzés előző fordulóját egy apróbb összeférhetetlenség miatt nyilvánították érvénytelennek, és nem azért, mert a legdrágább ajánlatot hozták ki nyertesként.

Lapunk információi szerint a Pénzügyminisztérium (PM) Informatikai Szolgáltató Központ (PMISZK) nevű szakintézménye napokon belül új pályázatot ír ki a családtámogatási pénzek szétosztását vezérlő informatikai rendszer (Támogatási Életút Bázisadatok, Téba) megvásárlására. Az előző körben a három érvényes pályázóból a legdrágább, összességében mintegy 2,6 milliárd forintos ajánlatot benyújtó Albacompot hozták ki nyertesnek. A második helyezett Synergon 2,1 milliárdért szállított volna.

Tudvalévő: magára a termékre az EU biztosít mintegy 1,6 milliárd forintot. Ebből körülbelül 300 milliót a kiíró költhet el a pályázattal kapcsolatban, de a fennmaradó összeg szinte szabott ár: a saját rendszerét nagyjából mindenki ennyiért szállítaná le. Verseny így csak az ötéves becsült üzemeltetési költségekben alakulhat ki, amit a magyar költségvetésből kell majd kigazdálkodni. Ebben az első és a második helyezett között félmilliárdos különbség alakult ki. Az ismeretlen összetételű bírálóbizottság döntése tehát évente 100 milliós többletterhet jelentett a költségvetésnek az olcsóbb változathoz képest. A belső értékelések ugyanakkor a pályázók között nem mutattak drámai különbségeket, és ilyenről az illetékesek lapunk kérdésére sem számoltak be.

Ám a beszerzést nem ezért kellett lefújni, hanem mert a Syergon az iratok áttanulmányozása után apró, ám mégis perdöntőnek bizonyult összeférhetetlenségre bukkant: a Kancellár.hu nevű cég ugyanis mind a nyertessel, mind a kiírókkal kapcsolatban állt. A Közbeszerzési Döntőbizottság ez alapján szeptemberben megsemmisítette az eredményt.

A PM - lapunknak küldött válaszüzenete alapján - a KDB döntése után is eltökélt a "projekt" megvalósításában. A Synergon látott volna lehetőséget arra, hogy automatikusan az ő ajánlatukat hirdessék ki nyertesként - vélekedik Lazarovits Márk vezérigazgató. Ugyanakkor teljesen új kiírás következik - tudtuk meg a PM-nél és a családtámogatások kiosztását végző Magyar Államkincstárnál (MÁK) is. Lazarovits Márk hozzáfűzte: az előzetes megbeszélések alapján a feltételek pontosabb körülírására, objektívebb bírálati szempontokra számítanak. Így feltehetőleg újra indulnak. Ez szakértők szerint az Albacompról is feltételezhető, ahol azonban egyelőre lapunknak nem kívánták kommentálni a híreket.

Lapunk 2004. augusztus 14-i számában Kényes Téba - A Közbeszerzési Döntőbizottság elé kerül a Pénzügyminisztérium pályázata címmel megjelent cikkünk képillusztrációján látható aláírásminta-kezelő szoftver szállítójának, a Cardinal Számítástechnikai Kft.-nek a cikkben tárgyalt közbeszerzési eljáráshoz nincs köze, a közbeszerzési eljárásban semmilyen szerepet nem játszik.

A családtámogatási rendszerek szétosztását ténylegesen is végző Magyar Államkincstárnál (MÁK) lapunkat úgy tájékoztatták: az eddigi működésben nem voltak különösebb problémák, a néhány visszaélési kísérletet sikerült kiszűrni. Az új rendszer azonban be sem fogja engedni a próbálkozókat - tették hozzá.

A Synergon bejárata - remélik, hogy az új pályázaton beljebb jutnak
A Synergon bejárata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.