Fekete János 1918. szeptember 6-án született Budapesten. Édesanyja korai halála után családja vidékre költözött. Pályafutását 1936-ban kezdte a szarvasi takarékpénztárban, irattárosként. A háború idején munkaszolgálatosként esett hadifogságba, ahonnan 1945-ben szabadult. Budapestre került, ahol két esztendőn keresztül - 1946-tól 1948-ig - a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott. 1950-ben lett a Pénzügyminisztérium devizafőosztályának, majd a Külügyminisztérium pénzügyi főosztályának osztályvezetője. Hazánk képviseletében részt vett a háborút követő, 1950-es, párizsi jóvátételi tárgyalásokon. 1953-ban tért
vissza az MNB-be, ahol 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. 1953-tól 1968-ig a devizagazdálkodási főosztály vezetője volt. Ebben a minőségében javasolta az 1956-os forradalmat követően - szélsőbalos véleményekkel szembeszegülve -, hogy a korábbi nyugati hiteleket törleszteni kell. 1968-tól 1980-ig elnökhelyettes, 1980-tól első elnökhelyettes volt az MNB-ben. Ez utóbbi pozíciójában 1982-től 1988-ig a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kormányzójának a tisztét is betöltötte. Nyugalomba vonulása után számos pénzintézet, társadalmi szervezet vezetőségének volt tagja.

Fekete János pénzügyi tevékenységének megítélése
- főleg a rendszerváltás óta - heves polémiák tárgyát képezi. Az nem vitatható, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba 1982-ben történt felvételünkben. Ugyanakkor sokan vélekednek úgy, hogy döntő szerepet játszott hazánk eladósodásában. Ma valószínűleg nehéz volna pontos és objektív mérleget készíteni a bankár-közgazdász tevékenységéről. Annál inkább, mivel idáig alig készültek olyan történeti munkák, amelyek megkísérelnék elemezni, hogy a megvalósulttal szemben milyen gazdaságfejlődési alternatívája volt Magyarországnak a szovjet zóna egyik kis tagországaként. Ilyenek hiányában a tényekre kell hagyatkoznunk. Ezek szerint pedig Fekete János az utasításos tervgazdálkodással szemben a piacgazdálkodás híve volt, s ez a mából visszanézve mindenképp méltánylandó.