Védettsége miatt bontani sem lehet a bezárandó pályát Veszprémben

A Veszprém-Bakonyszentlászló vasútvonal forgalmának szüneteltetéséről hozott döntés meglepte a szárnyvonal megmentéséért évek óta harcolókat. Különösen azért fájó számukra a mostani döntés, mert az elmúlt években számos "vasútmentő túrát" és demonstrációt tartottak, hogy felhívják a figyelmet a bakonyi vasútvonal idegenforgalmi jelentőségére. Fiskál János, Eplény polgármestere kérdésünkre elmondta: a településen áthaladó 82-es főút miatt a helyi lakosokat kevéssé érinti a vonalbezárás, de a turisztikai vállalkozásokat az egész kistérségben nehéz helyzetbe hozhatja.

Többen is megkérdőjelezik a bezárás anyagi hasznát, mivel 2007-ben a szárnyvonal legértékesebb szakasza - a Veszprém és Vinye közötti rész - ideiglenes műemléki védelem alá került, vagyis a pályát sem elbontani, sem megváltoztatni nem lehet, sőt fenntartására és megóvására még üzemszünet esetén is költeni kell.

Tény, hogy hétköznapokon csak kevesen utaznak a vonatokon, ám hétvégenként megtelnek a szerelvények a kirándulókkal, ugyanis a Cuha-patak menti túraútvonal személyautóval csak nehezen megközelíthető. Éppen ezért Pál Béla veszprémi MSZP-s parlamenti képviselő a közelmúltban írásbeli kérdést intézett Hónig Péter szakminiszterhez, amelyben nemcsak a személyszállítás fenntartását kérte, hanem arra is figyelmeztetett, hogy ezen a szárnyvonalon jelentős mértékű áruszállítás is folyik. Pál Béla megkeresésünkre azt mondta, fenntartja az álláspontját, ám addig nem kíván reagálni a szakasz bezárásáról szóló hírre, amíg nem kap választ a minisztertől írásbeli kérdésére.

A tárca elképzelései szerint ezt a szakaszt bezárnák, de arra lenne lehetőség, hogy chartervonatok közlekedjenek rajta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.