A tartalékot félti a valutaalap

A kedvezőbb makrogazdasági helyzet és a kormány kiigazítási erőfeszítéseinek elismerése mellett a kockázatokról is részletesen ír a Nemzetközi Valutaalap hazánkról szóló jelentése, amelyet kedden tettek közzé Washingtonban.

A dokumentum kapcsolódik a magyar hitelprogramhoz, az IMF kormányzótanácsa az esedékes részletekkel együtt végzi el a hitel feltételéül szabott gazdasági program felülvizsgálatát. A szervezet már a harmadik felülvizsgálatnál tart. Ebben rögzítik a hitelprogram hat hónapos meghosszabbítását jövő őszig, amiről a magyar kormánnyal állapodtak meg nyár végén.

Az IMF leginkább amiatt aggódik, hogyan lehet kiterjeszteni a helyi önkormányzatokra és a tömegközlekedési vállalatokra a költségvetési szigort. A szervezet szerint ezt "nagy bizonytalanság övezi". Emiatt további kiigazításra lehet szükség, az IMF ugyanis csak a legvégső esetben nyúlna a tartalékokhoz, ha a mostani keretek nem adnak más lehetőséget. Mindamellett a valutaalap elismeri, hogy a költségvetés ésszerű feltételezéseken alapul, és a tartalékok is nagyobbak a korábbiaknál.

Feltűnően élesen fogalmaznak, amikor a bankok hitelezési gyakorlatára terelődik a szó. Itt az elmúlt hónapok jelentős előrelépése dacára "bőven van még javítanivaló" a helyszíni szemlékben, illetve a külföldi leányvállalatok ellenőrzésében. Az IMF hiányosságokat lát a hitelportfólió-mintavételben, az adatpontosság ellenőrzésében. A valutaalap nyár óta sürgeti a PSZÁF függetlenségének növelését, autonóm intézményi státuszát az államigazgatáson belül. Látja ugyanakkor, hogy alkotmányos kérdéseket vet fel a hivatal rendeletalkotási jogkörének igénye.

A szervezet idénre 6,7, jövőre 0,9 százalékos GDP-csökkenéssel számol (csakúgy, mint a magyar kormány), de a prognózis kockázatait a korábbiaknál kiegyensúlyozottabbnak látja. Az adósság a GDP-vel összhangban a soron következő negyedévben érheti el mélypontját. A folyó fizetési mérleg hiánya idén 2,9 százalékra csökken, jövőre viszont várhatóan 3,3 százalékra emelkedik. A fogyasztói árindex az év végére 6 százalék körülire nő, majd a jövő év közepére 3 százalék alá csökken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.