Visszavágott Pécsett a Suez

Visszafoglalta ügyfélszolgálati irodáját a Pécsi Vízmű Zrt. a Tettye Zrt.-től. Két héttel ezelőtt ez éppen fordítva történt. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy a pécsiek ezután hol intézhetik "vizes" ügyeiket.

Október 5-én a Tettye Forrásház Zrt. biztonsági őrökkel akadályozta meg, hogy a Pécsi Vízmű vezetői bemehessenek a cég székházába. Az ügy előzménye az volt, hogy a pécsi közgyűlés eldöntötte: kivásárolja a Pécsi Vízműből a város kisebbségi partnerét, a francia Suez-csoportot. A városatyák azért határoztak így, mert szerintük a Suez az indokoltnál több pénzt szipkázott ki a vízműből, s mindeközben drága a víz Pécsen. A város fölmondta az üzemelési szerződést a vízművel, s rábízta a vízszolgáltatást saját cégére, a Tettye Forrásház Zrt.-re. A foglaláskor a vízmű tizennégy vezetőjét nem engedték be az épületbe, a cég 340 dolgozóját - munkáltatói jogutódlással - átvették a Tettyéhez. A vízmű birtokvédelmi eljárást indított székháza visszaszerzésére. Ez az eljárás a bíróságon akár évekig eltarthat.

Tegnap aztán a vízmű vezérkara visszafoglalta a Tettyétől az ügyfélszolgálati irodát, majd bezárta azt. A vízmű vezetői ezt a lépésüket azzal indokolták, hogy a Tettye jogtalanul használja a cég számítógépeit, s jogosulatlanul jut hozzá a fogyasztók adataihoz. Kisbáró Edina, a vízmű szóvivője kérdésünkre azt válaszolta: az iroda elfoglalásakor erőszakra nem volt szükség. Ezt a rendőrség is megerősítette. A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy az iroda kinyit-e még, s ha igen, milyen feladattal. Pénzt a fogyasztóktól nem gyűjthet, ugyanis októbertől a Tettye szolgáltatja a vizet a megyeszékhelyen.

A Tettye felháborító médiabohóckodásnak minősítette a vízmű irodafoglalását. Állításuk szerint a Suez magyarországi képviselői "törvénytelenségek sokaságát követték el, ezért a város büntetőfeljelentést tesz különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, csalás, pénzmosás, okirat-hamisítás és adócsalás miatt". Winkler Tamás, a Tettye Zrt. vezérigazgatója tudósítónk kérdésére válaszolva cáfolta, hogy cége a vízmű számítógépeit használva jogosulatlanul jut hozzá az ügyfelek adataihoz. Winkler azt állította, hogy a Tettye már hetek óta gyűjti az ügyfelek adatait, s a cég saját adatbázisára építve küldi majd ki a fogyasztóknak a szerződéseket és a számlákat. Winkler azt még nem tudta megmondani, hogy a Tettye hol és mikor nyitja meg ügyfélforgalmi irodáját.

A történethez hozzá tartozik: egy telefonos felmérés alapján a megkérdezett pécsiek többsége támogatta, hogy a város vegye saját kézbe a vízszolgáltatást. Ennek ellenére az a lépés, hogy a Tettye erőszakkal foglalta el a vízmű épületét, megosztotta a pécsieket. A város irányítói - elsősorban Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere és párttársa, Nagy Csaba alpolgármester - információink szerint azért adták áldásukat a módszerre, mert attól tartottak: ha a vízművagyon átadása öt-hat hónapig elhúzódik, a vízművet lényegesen rosszabb kondíciókkal kapja meg az önkormányzat. A város vezetői állítják: a vízmű kétmilliárd forint adósságot halmozott fel, amiről a pécsi közgyűlésnek nem volt tudomása.

Az elhúzódó viták ellenére a vízszolgáltatás eddig zavartalan volt Pécsett. Mindamellett a pécsiek aggódva gondolnak arra, hogy a súlyos adósságokkal küszködő városnak mekkora kártérítést kell majd fizetnie a Sueznek. Páva Zsolt 2-5 milliárdra becsülte a kártérítés összegét, a franciák nyolcmilliárdra. A város vezetői abban reménykednek, hogy a kártérítést 5-8 év alatt ki lehet fizetni a vízmű nyereségéből, s ezzel párhuzamosan olcsóbb lesz a vízszolgáltatás díja. Úgy tudjuk, a városi közgyűlés e héten - várhatóan - 13 forinttal csökkenti a víz köbméterének árát Pécsett.

Bajnai Gordon Párizsban biztosította Francois Fillon miniszterelnököt, hogy Magyarországnak fontos a francia befektetők által teremtett 60 ezer munkahely, s a magyar kormány a kapcsolatok erősítésére törekszik. A megbeszélést követően magyar újságíróknak elmondta: az Európai Unión belüli együttműködésről egyeztettek, kitérve az energiapolitikai kérdésekre. Bajnai ismertette francia kollégájával a magyar kormány álláspontját a Pécsi Vízmű körül kialakult helyzetről, s tájékoztatta a felek közti közvetítésre tett kezdeményezéséről, miután a Suez Environnement francia vezetőinek felajánlotta segítségét a félreértések elsimításában, ha van erre hajlandóság, és nem "politikailag motivált" ügyről van szó. Bajnai tájékoztatása szerint a francia nagyvállalkozókkal folytatott munkareggelijén sokan rákérdeztek az esetre. - Minden befektető érdeklődve figyeli, milyen módon bánik partnereivel az ellenzéki vezetésű önkormányzat, és nyilván következtetéseket vonnak le belőle. Magyarországnak az az érdeke, hogy megüzenjük, ez egyszeri eset, amelyet remélhetőleg rendezni tudunk - tette hozzá.

Bajnai Gordon találkozott Nicolas Sarkozy államfővel, aki szintén felvetette a befektetők biztonsága garantálásának kérdését. Bajnai megismételte: Magyarország tiszteli és becsüli a francia befektetőket. A Suez-ügy kapcsán neki is jelezte: a kormány kész közvetíteni, de hozzátette: a problémát elsődlegesen nem magyar-francia kérdésnek, hanem a vállalkozásoknak az önkormányzatokkal szembeni jogbiztonságát érintő ügynek tekinti.

A Fidesz szerint Bajnai a tőke oldalára állt a pécsiekkel, a magyar emberekkel szemben. Bánki Erik (Fidesz) az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélekedett: az eset példátlan és elfogadhatatlan, mert azt üzeni minden magyarnak, hogy még akkor sem számíthat a miniszterelnökre, ha igaza van, ha érdekeit meg akarja védeni.

A magyar kormányfőt fogadta Nicolas Sarkozy francia államfő is - Fontosak a befektetések
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.