Aggályos szórakoztatóipari megafúzió

Komoly engedményekkel engedélyezhetik csak a hatóságok a Live Nation-Ticketmaster üzletet, amellyel a világ legnagyobb koncertszervezője, illetve jegyértékesítője és művészmenedzsmentje egyesülne. Ez az Obama-adminisztráció első nagy monopóliumvizsgálata, amelyet egy további médiaügyre, az esetleges Comcast-NBC Universal üzletre nézve is iránymutatónak tartanak.

A The Wall Street Journal megtudta: az amerikai igazságügy-minisztérium, amely nyolc hónapja vizsgálja a Live Nation és a Ticketmaster tervezett fúzióját, vertikális integráció kísérletét látja a cégegyesülésben, azaz a művészmenedzsment, a koncertszervezés, a rendezvényhelyszínek feletti ellenőrzés, valamint a jegyértékesítés egybevonását. Az előadó és közönsége közé ily módon egyetlen cég kerülne, monopolhelyzetben. Az egyik engedmény az lehet szakértők szerint, ha a Ticketmaster megszabadul művészmenedzsment-üzletágától, a Front Line-tól, ám a fúzió ismerői szerint a világ popzenéjének több mint 200 nagyágyúját menedzselő vállalat annyira központi eleme az egyesülésnek, hogy a felek elállhatnak a szerződéstől, ha repülnie kell.

A fogyasztók érdekeire esküdött Michael Rapino és Irving Azoff, az egyesülés előtt álló cégek vezetői
Michael Rapino és Irving Azoff

A Bush-kormány idején nemigen kekeckedtek fúziókontrollügyekben. Döntés legkorábban november végén születhet. Barry Diller Ticketmaster-elnök, Irving Azoff vezérigazgató, illetve Michael Rapino, a Live Nation főnöke februárban azzal védte az év végére, részvénycserés megoldással tervezett fúziót, hogy az a fogyasztók érdekeit szolgálja, és a jegyárak nem emelkednének. Az új cég, a Live Nation Entertainment, amely tehát ejtené a Ticketmaster márkanevet, 6 milliárd dolláros éves forgalommal bírna, miközben 1,67 milliárdos adósság terhelné. A megavállalat élén Azoff állna. Áttörést várnak a céges szponzorációban, ami olcsó jegyeket tenne lehetővé. A Ticketmaster jegyeladási gyakorlata ugyanakkor számos bírálatot váltott már ki. Amerikai kongresszusi képviselők is megkongatták a vészharangokat. Bruce Springsteennel, illetve a koncertjére készülő rajongókkal perbe is került a vállalat, amely az internetes jegyigénylőket a saját tulajdonában lévő TicketsNow.com portálra irányította át, ez viszont felverte az árakat. Ezért a Ticketmaster elnézést kért, és a különbség visszatérítését ígérte. Tizenöt évvel ezelőtt a Pearl Jam zenekar panaszolta be a Ticketmastert azzal, hogy a cég megkerülésével nem tudta lebonyolítani turnéját. Ezt nem találták bizonyítottnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.