Támogatás automatikusan

Napokon belül ismét megnyitják a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésére kiírt automatikus pályázat, amelyet 2007 óta minden évben meghirdetnek. Idén másodjára, hiszen első körben, három hónap alatt 61 milliárd forintnyi igény érkezett a 18 milliárdos keretre. Ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felfüggesztette a felhívást. A második etapban 15 milliárd válik elérhetővé. Az automatikus pályázat előnye, hogy ha a cég és pályázata megfelel a jogosultsági feltételeknek, a hiánytalan dokumentumok benyújtását követően néhány héten belül megszületik a támogatási döntés, és megkezdődhet a projekt megvalósítása is. A vállalkozások új beruházásokat eredményező technológiai fejlesztést hajthatnak végre a pénzből, új, vagy három évnél nem régebbi használt eszközöket vehetnek belőle, valamint informatikai fejlesztést hajthatnak végre. Továbbá kiegészítő tevékenységként lehetőség van támogatás elnyerésére minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsíttatására is. Az igényelt támogatás összege minimum egymillió, maximum 20 millió forint lehet, de úgy, hogy az egyes projektre maximálisan nyújtható támogatások mértéke a megvalósítás helyszínétől függően az elszámolható költségek 35-50 százalékát fedezheti - Budapesten ez 25 százalék.

Ha nem is ennyire újak, de augusztus végén több egyéb pályázatot is kiírt az NFÜ a már lezárultak helyett, illetve mellett. A pályázatok nagy része, 41,6 milliárd forint, kutatás-fejlesztési és innovációs célokat szolgál. Emellett több mint hétmilliárd forint kerettel megjelennek a mikro-, kis- és középvállalatok körében már tavaly is népszerű informatikai fejlesztéseket ösztönző kiírások is.

Egyszerűsítés, hogy az alacsonyabb támogatási összegű informatikai pályázat, a "Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása" esetében automatikus eljárási rend lépett életbe: a beadott pályázatokat nem bizottság értékeli, hanem a cégek által kitöltött formanyomtatványok adatai alapján, gyorsabban döntve határoznak a pénzről. Az infokommunikációs fejlesztésekre, vállalati portálok, webáruházak létrehozására 5,69 milliárd forint jut. Informatikai szolgáltatásokat nyújtó vállalati SaaS (Software as a Service) központok létrehozására közel másfél milliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére. A piacorientált kutatás-fejlesztést támogató programban legfeljebb 300 millió forint összegű támogatást nyerhetnek azok a vállalkozások, amelyek valamely ötlet műszaki-tudományos működőképességét kívánják bizonyítani. A közép-magyarországi régió cégei előtt is nyitva álló pályázat kerete 14,79 milliárd. Az augusztus 31. óta beadható kiírásra az első négy hétben több mint 80 pályázat érkezett, az első nyertest szeptember hirdették ki.

K+F-kapacitás erősítését célozza a vállalati kutatási helyek kiépítésére, vállalati fejlesztői állások kialakítására és fenntartására szánt 6,36 milliárdos keret, illetve az a 3,25 milliárd, amely a már korábban kiépített kutatás-fejlesztési központok megerősítését szolgálja. A nyertesek 400 millió és egymilliárd közötti összeget használhatnak fel. (Sz. B.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.