Elég a futamidő végén törleszteni

Hét év, 700 milliárd forint hitelkihelyezés, 120 ezer kártya, több mint 150 ezer igénylés - ez a Széchenyi-kártya mérlege. A konstrukciót jövőre is támogatja a kormány.

Nemrég adták át a 120 ezredik Széchenyi-kártyát - ez azt jelenti, hogy a 600 ezer működő magyar kis- és középvállalkozás mintegy húsz százaléka élt már ezzel a pénzhezjutási lehetőséggel. Nem véletlen tehát, hogy az eseményen a Varga István gazdasági és Oszkó Péter pénzügyminiszter is jelen volt, és mindketten ígéretet tettek arra, hogy a konstrukció állami támogatása jövőre is folytatódik.

A kártya a legsikeresebb kisvállalkozói hitelkonstrukciónak bizonyult

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke akkor azt mondta, az ígéret azért fontos, mert rengeteg kis- és középvállalkozásoknak szóló program létezik, amelyek néhány száz vagy legfeljebb néhány ezer céget érnek el, ráadásul sokszor többe kerül az intézmények fenntartása, a pénz vállalkozásokhoz való eljuttatása, mint amennyi forrás kikerül a gazdaságba. Ezzel szemben viszont szerinte a Széchenyi-kártya működik, mert életszerű, hozzáférhető, jól használható, olcsó a hálózat, amelyen keresztül elérhető. A konstrukció az egész országban tíz kilométeren belül hozzáférhető az érdeklődő vállalkozások számára - tette hozzá.

A válságban megnőtt az igénylések száma és a hitelkihelyezés összege is. Ugyanakkor jóval több vállalkozást utasítanak vissza a kártyát forgalmazó bankok, mint korábban. Az 500 ezertől 25 millió forintig terjedő kölcsönhöz gyorsan hozzá lehet jutni, és mostanában az is különösen előnyös, hogy már nem kell minden negyedévben tőkét törleszteni, hanem a vállalkozásnak elegendő háromhavonta a kamatot és a díjakat megfizetnie. A hitel teljes öszszegének visszafizetése a lejárat napján esedékes.

A korábbi évekhez képest újdonság, hogy számos vállalkozás nem is azért veszi igénybe a Széchenyi-kártya adta lehetőséget, hogy pillanatnyi pénzzavarát enyhítse, hanem biztosítékként tartja magánál arra az esetre, ha a közeljövőben elfogyna a forgótőkéje.

A hitelt igénybe vevő cégeknek most már lehetőségük van arra, hogy a Széchenyi- kártya Klub tagjai legyenek. Manapság egy magyar kis- és középvállalkozó egyedül szinte egyáltalán nem jut a nagyvállalatok számára könynyen elérhető, kedvező beszerzési árakhoz, ezért időről időre jelentős kedvezményektől esik el.

A klub tagjai egy jelentős gazdasági erőt képviselő beszerzési társulás tagjaivá válnak és a nagyvállalatoknak kijáró ajánlatok között válogathatnak.

A Széchenyi-kártyát 2002-ben indította el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az MKIK. Pénzügyi hátterét a takarékszövetkezeti hálózat, az Erste Bank, az OTP Bank, az MKB Bank, a Takarékbank és a Volksbank adja. A kártyát a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a gazdasági tárca biztosítja.
A konstrukcióban 2010. december 31-ig biztosított a garanciadíj-támogatás és a jelenleg hatályos kormányhatározat szerint a 2008-ban átadott kártyák kamatát további egy százalékkal állami kamattámogatás csökkenti. A kártyát három hét alatt lehet megkapni, a hitel legmagasabb összege 25 millió forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.