Még nem ömlik a pénz

Eddig 30 esetben fizettek előleget azon az uniós pályázaton, amelyet május közepén írt ki kis- és középvállalkozásoknak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, és a célja a válság miatt nehéz helyzetbe került cégeknél a munkahelyek megőrzése az alkalmazottak képzésével.

Májusban nyílt meg a kis- és középvállalkozások előtt az a 20 milliárd forint uniós forrás, amelyet a 4+1 program keretében munkahelymegőrzésre használhatnak fel a sikeresen pályázók. Azt gondolhatnánk, a gazdasági válság idején mind a cégek, mind a kormányzat alapvető érdeke, hogy a közösségi pénzből minél többet minél gyorsabban hasznosítsanak a jelentkezők. Ehhez képest közel öt hónap alatt összesen 30 esetben történt kifizetés 200 millió forint értékben. Ráadásul ez az összeg előleg: a vállalkozások az elnyert támogatás 40 százalékát előre is kérhetik, és a maradék 60 százalékot kapják meg utófinanszírozásként, azaz számla fejében.

Továbbképzés egy oktatási központban - Könnyebb lett a jelentkezés

A támogatott pályázatok száma azért ennél több, hiszen a beadott 322 projektből a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eddig 165 darabot tartott támogathatónak, és 137 esetben már megkötötte erről a szerződést is, összesen 2,6 milliárd forint értékben. A nagyvállalatoknak szóló 10 milliárd forintos keret augusztus elején vált elérhetővé, igaz, már hónapokkal korábbra, júniusra ígérte az NFÜ. Az ő esetükben a beadott 12 pályázat egyikéről sincs még eredmény, igaz, ott még nem járt le a szerződéskötésre rendelkezésre álló idő sem.

A cégek összesen 11-féle felhíváson juthatnak hozzá a 32,5 milliárd forinthoz, a felhívások között olyan is van, amelyre csak mostanában nyújtható be pályázat, illetve olyan is, amelyik csak jövőre jelenik meg.

Az eredeti, még tavaly év végén elhatározott koncepció az volt, hogy a munkahelyek megőrzésére hazai és uniós forrásból is kiírnak pályázatokat. Úgy tervezték, ha kifut a több mint 17 milliárdos költségvetési keret, megnyitják a 30 milliárd forintnyi uniós forrást. Ezt azonban végül nem várták meg, így a két lehetőség párhuzamosan futott. A hazai pénzre ugyan sokan jelentkeztek, de a kifizetések lassan haladtak, ezért ésszerűbb volt nem megvárni a végét. Az NFÜ tehát meghirdette a 4+1 néven ismertté vált programot. A pénzre azok a cégek pályázhatnak, amelyek a megrendeléseik alapján a munkavállalóik munkaidejének 80 százalékában tudnák foglalkoztatni alkalmazottaikat, ám a feleslegessé vált munkaerőt nem bocsátják el, hanem a cégük versenyképességét is növelő képzésre küldik a kiválasztottakat. Pályázhatnak a képzéssel kapcsolatos költségekre, valamint a nem munkában töltött időre jutó bérköltségekre is. A munkaadóknak vállalniuk kell, hogy legalább a projekt időtartamának kétszereséig megőrzik az állásokat.

A Népszabadság információja szerint az uniós forrásokkal éppen az volt a baj, ami a hazai keretből finanszírozott pályázatok esetében is, hogy túl bonyolult volt a rendszer, illetve voltak olyan feltételek, amelyeket csak kevesen tudtak teljesíteni. A pályázati felhívás ugyan megjelent májusban, de gyakorlatilag alig volt olyan vállalkozás, amely képes lett volna teljesíteni a feltételeket. A fő probléma a regionális munkaügyi központok támogatási nyilatkozatának beszerzése volt.

Az NFÜ felülvizsgálta a folyamatot, és módosította a követelményeket. Egyszerűbb lett július 27-től a regionális munkaügyi központok támogató nyilatkozatához szükséges dokumentáció, illetve a pénzügyi adatok értékelésének rendszere. A támogatási lehetőség megnyílt a 2008. június 30-át követően alakult cégek előtt is.

A pályázati folyamat a kkv-k esetében nem bonyolult. A dokumentációt automatikus eljárásrendben értékelik: egy feltételrendszernek kell megfelelni, s egy ellenőrző lista segítségével még a beadás előtt kiderülhet a vállalkozás számára, hogy nyerhet-e projektje. A pályázatok beérkezését követő 50 napon belül az irányító hatóságnak értesítenie kell a céget az eredményről. A 40 százalékos előlegen túl a támogatást a benyújtott számlák ellenében kapja meg a cég.

Egy sikeres pályázó

 

A MŰÉP Építőmérnöki Kft. sikeresen szerepelt az új, könnyített pályázaton. Szabó László műszaki igazgató szerint júliusban nyújtották be dokumentációjukat, és augusztus végén már meg is kötötte velük az NFÜ a támogatási szerződést. A cég azt tervezte, hogy 2009. szeptember 1. és 2010. augusztus 31. között használja fel az elnyert 13,59 millió forintot arra, hogy 11 munkatársát nyelvi képzésre küldje, illetve a tervezéshez szükséges új szoftverek használatát elsajátíttassa velük. Mint azt Szabó László mondta, az ő esetükben gördülékeny volt a pályázati folyamat: október másodikán az NFÜ átutalt 5,4 millió forint előleget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.