De vajon ez azt is jelenti egyben, hogy a tartós növekedés, a konvergencia automatikusan visszatér Európa feltörekvő országaiba? Nem feltétlenül. A válság epicentrumától nem sikerült függetleníteni magukat, viszont hiú ábránd lehet csupán, hogy a feltörekvő gazdaságok a fejlettekkel együtt lábalnak ki. Bizonyára lesz korrekció, mivel a külkereskedelem élénkülésnek indult, azonban már látszik, hogy a visszaesés számos feltörekvő gazdaságban hoszszabb lesz a vártnál. Miért? Ezen országok jó részét súlyosan érintette a portfólióbefektetések apadása és a bajba jutott, tőkeáttételüket leépítő nemzetközi bankok által nyújtott hitelek csökkenése. A tőkebeáramlások ugyan időközben elindultak, de a befektetők - a múlttal ellentétben - már tüzetesebben vizsgálják a belső és külső sérülékenységi tényezőket.

A befektetői viselkedés ezen változása drámai eltolódást hozott a piaci kockázatokban. Azután, hogy enyhültek a kockázatokat és kockázatkerülést korábban nem látott szintekre emelő globális kihívások, előtérbe kerültek a hazai gazdaságpolitikák. A befektetők ezt vizsgálva differenciálnak az országok között. A figyelem középpontjába került a magánszektor mérlege, a pénzügyi rendszer állapota, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó fiskális fenntarthatóság kérdésköre.

Ennek eredményeként a befektetők magasabb kockázati prémiumot várnak el, ezzel is lassítva a régió kilábalását. A befektetők alaposabb elemzései egyben esélyt is kínálnak arra, hogy a józan gazdaságpolitika elnyerje jutalmát. Valójában a megfelelő gazdaságpolitikával rendelkező országok már a válság alatt is jobban boldogultak. Mi legyen a prioritás? A bankrendszerben lévő rések betömése valószínűleg bőségesen kifizetődik. Ezek a rések a gazdasági visszaesés, illetve a vállalatok (balti országok, Magyarország, Bulgária és Románia) és a háztartások (az említettek mellett Lengyelország) devizában történő eladósodása kombinációjából keletkeztek.

További prioritásként kellene kezelni a hosszú távú fiskális fenntarthatóságot és kiszámíthatóságot biztosító gazdaságpolitikai keretek kialakítását. Egyes országok, mint például Lengyelország, Magyarország és Románia, már belekezdtek a hiteles középtávú célok felállításának folyamatába. Az ebből származó előnyök között említhetjük a kevesebb meglepetéssel járó fiskális politikát és a kevésbé változékony üzleti ciklusokat. Ennek megfelelően az ehhez hasonló gazdaságpolitikai keretek csökkenthetik az országkockázati prémiumot és felgyorsíthatják a kilábalást.

Ha a válság okozta károkat sikerül is gyorsan helyrehozni, a kockázati prémiumok szintje a korábbinál valószínűleg magasabb lesz. Ez visszafogja a potenciális növekedés ütemét, ami jelentős kihívás elé állítja a feltörekvő gazdaságokat. Ennek köszönhetően strukturális változásokat elősegítő gazdaságpolitikára lenne szükség annak érdekében, hogy a szolgáltató szektor és az egyes iparágak külföldi tőkétől való függősége csökkenjen, az exportteljesítmény javuljon és az ingatagabb külföldi befektetők is megnyugodjanak. Számos feltörekvő országban a válság utáni világhoz való alkalmazkodás a munkaerőpiac növekvő rugalmasságát, valamint az áruk és szolgáltatások piacának az egész EU-ra kiterjedő további liberalizációját fogja megkövetelni.

A feltörekvő piacok kilábalása tehát a kormányzati lépésektől függ: a pénzügyi rendszerben meglévő bizonytalanság csökkentésétől, az üzletbarát környezet és a jobb gazdaságpolitikai keretrendszer kialakításától, valamint a strukturális rugalmasság magasabb potenciális növekedést lehetővé tevő növelésétől. Illetve ezek vegyítésétől. Végső soron a piacnak a reformokkal kapcsolatos megítélése határozza meg, hogy Európa feltörekvő gazdaságai milyen gyorsan térnek vissza a tőkebeáramlások egészséges szintjéhez. A feltörekvő gazdaságok előtt álló kihívások nőttek, azonban ezzel egy időben nagyobb lehet a józan gazdaságpolitikáért járó jutalom is.

A szerző a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai részlegének igazgatója.