Citadellt vittek a Citadellára

A Krvatex cégcsoport városi Credo buszai nyolc településen szolgálják a közlekedést, a vállalat helyközi járművei pedig minden Volán-társaságnál megtalálhatók. Az idén eddig 92 buszt gyártottak. Budapesten is bemutatták a 12 méter hosszú alacsony padlós buszt, amely egy új járműcsalád első tagja, és kifejezetten a fővárosi igények alapján készült. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta: eddig nem kaptak megrendelést, a fejlesztéshez kizárólag saját forrást vettek igénybe. Mindezt persze annak ismeretében tették, hogy az Európa fővárosaiban közlekedő tömegközlekedési járművek közül a BKV 1350 buszának átlagéletkora a legmagasabb.

Az öreg járművek cseréje halaszthatatlan, s több szakmai fórumon is szóba került: legalább ezer buszt sürgősen le kell selejtezni, s helyettük újakat szükséges üzembe állítani. A most üzemelők felújítását Krankovics István gazdaságtalannak tartja, már csak azért is, mert október elsejétől a környezetvédelmi előírások alapján Euro 5-ös motorokat kellene beépíteni az idős járművekbe.

A Kravtex megelőzte a remélt közbeszerzési eljárást: a vállalatcsoporthoz tartozó Kühne Zrt. tervezőgárdájával - Szombath Imre irányításával - megtervezték a Credo Citadellnek elnevezett 12 méteres buszt. A szakemberek meg akarták mutatni, hogy a magyar ipar most is képes korszerű autóbuszok gyártására. Arra törekedtek, hogy minél több hazai alkatrészt használjanak fel, de a főegységek jelentős részét csak külföldről tudták beszerezni. A motor és a sebváltó amerikai, a futómű német. Krankovics István megjegyezte: e példa is azt mutatja, fontos volna, hogy az uniós forrásokból részesedő magyarországi gépgyártók az eddigieknél sokkal nagyobb összegeket fordítsanak a gyártmányfejlesztésre, mert ennek hiányában képtelenség talpon maradni.

A Citadell legalább tíz százalékkal lesz olcsóbb, mint a versenytársak - ez a légkondicionálóval szerelt változatnál ötvenmillió forintnál alacsonyabb árat jelent. A mosonmagyaróvári Kühne évi 500-1000 busz gyártására képes, idén 130 darab készül. A legnagyobb magyarországi gyártókapacitással és piaci részesedéssel rendelkező cégcsoport - Kravtex Kft., Kühne Zrt., Vasöntöde Kft. - 1999 óta 750 új autóbuszt értékesített a hazai piacon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.