Nemzetek feletti megoldás kell

- Megdöbbentő élményben volt részem, amikor nemrégiben Kínában és más ázsiai országokban jártam - mondta a European Policy Centre által rendezett brüsszeli vitában Norbert Walter. A Deutsche Bank vezető közgazdásza azt tapasztalta ugyanis, hogy a kínai bankárok meg vannak győződve róla: a nyugati gazdasági modell csődöt mondott, s helyébe valamiféle ázsiait kellene tenni. S ők majd megmondják, milyet. A kínaiak arroganciája meglepte a szakembert, aki viszont úgy látja, bizony az ottani pénzügyesek is sok hibát elkövettek, csak másféléket, mint amerikai és európai kollégáik.

A válságkezelésről az a véleménye, hogy hiba volna már most a pénzintézetekre erőltetni a szigorúbb tőkekövetelményeket, mert egyszerűen nincs elegendő tőke jó áron a piacon, s ha volna is, a szigorítás a hitelezés megindulását lassítaná. A bankok túléléséről az a véleménye, hogy gazdaságossági mutatók miatt maradnak olyanok, amelyek túl nagyok, hogy megbukjanak, de azokat sokkal szorosabb ellenőrzés alatt kell majd tartani. Viszont amely banknak nincs életképes üzleti modellje, annak távoznia kell.

- Súlyos hiba volna most arra a következtetésre jutni, hogy a rendszeres jövedelemmel nem rendelkezők nem kaphatnak hitelt - feszegette Walter. A válságnak ugyanis éppen az lesz az egyik következménye, hogy egyre kevesebb embernek lesz rendszeres jövedelme. Ha őket kirekesztik a hitelezésből, az a gazdasági növekedési kilátásokat is beárnyékolja. Hasonlóképpen hiba volna leállítani a pénzügyi innovációt, a pénzügyi termékek értékpapírba csomagolását. Nem ért egyet a tekintélyes nemzetközi pénzintézet közgazdásza a fedezeti alapok szigorúbb felügyeletével sem - ami különösen európai politikai körökben igen népszerű -, mert ez mihaszna fáradozás, ezek a kis cégek úgyis kicsúsznak az ellenőrzés alól. A hitelminősítők ügyfélkörét is megváltoztatná Walter, s ez ebben a formában eddig fel sem merült: nem a pénzügyi termék kidolgozójának kéne megrendelni az értékelést, hanem annak, aki azt a portfóliójába teszi, tehát például a nyugdíjalapoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.