- Brüsszeli tempóhoz képest fénysebességgel állítottuk elő az európai felügyeleti rendszer átalakítását célzó törvényalkotási javaslatcsomagot - mondta szerdán délután Brüsszelben Charlie McCreevy belső piaci biztos, amikor Joaquin Almunía pénzügyi biztossal együtt bemutatta a konkrét elképzeléseket. Ezek valóban tükrözik a csupán egy éve létrehozott Larosiere-bizottság által indítványozott, s az Európai Bizottság által felkarolt ötleteket. A most ismertetett tervezetet még az állam- és kormányfőknek is jóvá kell hagyniuk, hogy aztán az Európai Parlament is megvitathassa azt. Ez persze eltarthat még egy évig - jegyezte meg McCreevy.

A lényeg nem változott: kétszintű rendszer jönne létre, s megalakulna az a testület, amelynek hiánya tette lehetővé Almunia szerint, hogy a pénzügyi válság kirobbant. A rendszerkockázati tanácstól várja az unió, hogy jelzi mind a tagországnak, mind - a globális intézményekkel együttműködve - a világgazdaságnak, ha bajt észlel a pénzügyi rendszer működésében. E testület önmagában is erkölcsi nyomást tud kifejteni azon tagországokra, amelyek az esetleges figyelmeztetés ellenére sem cselekednek. Ám megfelelő eljárási szabályokat is beillesztenek a rendszerbe, azaz a vitákat a miniszterek tanácsa elé lehet vinni. - Ha minden kötél szakad, akkor a piacok majd büntetnek - nyugtatta meg Almunia az új rendszer hatékonyságában esetleg kétkedőket.

A rendszerkockázati tanácsban a jegybankelnökök vesznek részt, de képviselteti magát a bizottság, továbbá a koordinálóbizottságból hatósággá előlépő három új felügyeleti szervezet vezetője. A nemzeti felügyeletek elnökei tanácskozási jogot kapnak, de nem szavazhatnak. Akik viszont igen, azok megválasztják a tanács elnökét és alelnökét. Előbbi várhatóan Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, utóbbi valószínűleg Mervyn King, a Bank of England kormányzója lesz. A britek ugyanis már hosszabb ideje figyelik némi aggodalommal a fejleményeket: attól tartanak, némely tagországok részéről arra megy ki a játék, hogy gyengítsék Londonnak mint pénzügyi központnak a szerepét. Másrészt, a tény, hogy Nagy-Britannia még nem vezette be az eurót, korlátozta a brit befolyás érvényesülését az eurózóna országaival szemben. Ám értesülések szerint Brüszszelben nagyon is tudatában vannak annak, hogy Londont sem politikai, sem pénzügyi-üzleti értelemben nem lehet félreállítani.

Az új rendszerkockázati szervezet alatt a banki, biztosítói és értékpapír- (egyben hitelminősítői) felügyeleti hármas tevékenykedik. Nekik kell szorgalmazniuk, hogy a tagországok megalkossák azt az egységes szabálykönyvet, amelynek alapján azonos normák szerint ellenőrizni lehet a határon átnyúló tevékenységet folytató pénzintézetek működését, illetve minden európai bank tevékenységét. Igen heves vitát váltott ki az utóbbi hónapokban, hogy valamely tagországot kötelezni lehet-e arra, hogy a költségvetésből segítsen ki bankot vagy bankokat. A válasz: nem. Ám homályban maradt, hogy akkor végül is mi lesz a megoldás. Nyilván az, hogy esetenkénti döntések születnek.

- A felügyelet továbbra is nemzeti kézben marad - hangoztatta McCreevy -, csak a feltételeit teremtik meg annak, hogy ezek a szervezetek - sokkal több információt megosztva - sokkal jobban együttműködjenek, s a vitákat az európai szabályok szerint rendezzék. - Csak a felügyeleti rendszer fejlődik, de szó sincs forradalomról - tette hozzá arra a kérdésre válaszolva, szükség van-e egységes európai felügyeletre. Ha a bankok számából és hatósugarából indulunk ki, akkor nincs. Az ír biztos utalt rá: Európában hétezer bank működik, s ezeknek több mint kilencven százaléka "nem lépi át az országhatárt", vagyis teljesen felesleges ezeket valamiféle európai központból felügyelni.

A brit Open Europe intézet a tervezet közzététele után úgy értékelt, hogy az túl sok hatáskört von el a tagországoktól. Az Európai Parlamentben a szocialista frakció viszont úgy nyilatkozott, hogy az új rendszernek csak akkor van értelme, ha kellően erős hatáskörrel rendelkezik, s nem a nemzeti felügyeletek klubját hozza létre.